BOWIE ÖRÖKKÉ 

David Bowie születésének 72. évfordulóján, 2019. január 8-án applikáció formájában mutatkozik be a David Bowie Is címet viselő utazó kiállítás anyaga. Az AR (azaz kiterjesztett valóság) alapú applikáció a rekordmennyiségű látogatót megmozgató esemény 2013-as verziójából indul ki, amely a londoni Victoria & Albert Museumban volt látható. A David Bowie Archive és a japán Sony Music Entertainment, valamint a New York-i székhelyű Planeta dizájnstúdió közreműködésével megvalósuló projekt a világ egyik legbefolyásosabb és leghíresebb előadóművészének digitális halhatatlanságát biztosítja. Az iOS és Android telefonokra is lefejlesztett applikáció betekintést enged Bowie kosztümarchívumába, videóklipjeibe, kézzel írott dalszövegeibe – valamint olyan műalkotásokba, amelyek szorosan kapcsolódnak a zenész életművéhez. Sőt, a letöltéssel hatvan, az eredeti kiállításon be nem mutatott tárgy is hozzáférhetővé válik. A nagy felbontásban rögzített anyagok nézegetése mellett lehetőségünk lesz kedvenc fotóink, tárgyaink elmentésére, valamint a kiállítás körbejárására. Újra és újra és újra. (Sz. R. T.)

SZIGORÚAN ELLENŐRIZETLEN VONATJEGYEK 

Egész estés animációs közösségi dokumentumfilm készül a képzőművész-rendező Csáki László Kék Pelikan című képregényéből a Filmalap Inkubátor Programjának támogatásával. A kilencvenes évek elejétől 2002-ig tartó időszak híres, hamisított vonatjegyeit ha máshonnan nem is, de a Moszkva tér című filmből mindenki ismeri. Csáki László hét éve készít interjúkat olyanokkal, akiknek az életét alapjaiban változtatta meg a hamisított vonatjegyekkel lehetővé vált európai kalandozás. 1989 után kinyíltak ugyan a határok, viszont az egyetlen opcionális utazási mód – a nemzetközi vasúthálózat – megfizethetetlen árú jegyeket kínált. A kispénzű, ám leleményes utazni vágyók ezért a már használt, indigóval (ennek a neve volt Kék Pelikan!) írt nemzetközi vonatjegyekről egyszerű háztartási tisztítószerekkel eltávolították a szöveget, majd szárítás után saját úti céljukat írták be az üres rubrikákba. A jegyhamisítás igaz történetét a közelmúlt történelmi eseményeibe ágyazó animáció készítői most a közönség élményeit is várják a filmhez, amiben természetesen a krimiszál is garantált, hiszen megjelennek a hamisítók és az utánuk nyomozó rendőrség is. Az amerikai indie filmek stílusában készülő, fekete-fehér rajzolt mozgókép-interjúkra épülő részei mellett objektív információkat is közöl a korról és az utazást motiváló társadalmi tényezőkről. (Sz. R. T.)

NÁDLER 80 

Nádler István idén ünnepelte nyolcvanadik születésnapját, amire a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum retrospektív kiállítással készült. A győri tárlat grafikai munkákon keresztül mutatja be Nádler formai újításait, az életmű eddigi fejlődési ívét, amelyben a ᾿60-as évek neoavantgárdjára a ᾿70-es évek geometrikus formakísérletei következtek, a lemez- és plexiszobrok grafikai leképezései, hogy a ᾿80-as években megjelenjen az a sokkal inkább zenei hatásokra alapozó, felszabadult, heterogén formavilág, ami teret enged az érzelmek diktálta gesztusoknak is. Nádler legfrissebb alkotásain is érződnek a megelőző korszakok és stílusok, megőrződik bennük valamennyire a korábbi művek esztétikai szemlélete, visszaköszönnek a már ismert motívumok, kompozíciók. A gazdag kolorizmus és az összetett kompozíciós rendszer egyszerre finom és erőteljes gesztusfestészeti szemléletmódot tükröz; a technikai és ábrázolásmódbeli (látszólagos) különbözőségek feloldódnak a következetes művészi gyakorlat által teremtett összképben. (L. Zs.) 

Nádler István: Soha nem szűnő – grafikai retrospektív, Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Esterházy-palota, Győr, 2019. január 27-ig.

A SÁRKÁNY A SÁRKÁNY A SÁRKÁNY A... 

Ernst Caramelle 1952-ben született egy különösen szép fekvésű osztrák kisvárosban, Hallban (1974 óta Hall in Tirol), amely az évmilliók alatt elpárolgott őstenger után az üledékrétegek alatt maradt só kibányászásából virágzott. Nem tudom, a kis Ernst járt-e valaha a sóbányákban, mindenesetre különös az a fehér derengés, ami a MUMOK-ban most látható életmű-kiállításának legalsó termét jellemzi, gipszképekkel, a papíron nyomot alig hagyó rajzokkal. Feljebb már jönnek elő színek, főleg a jellegzetes fogazott képeken, vagy láthatunk térrétegeket színekkel architektonikus struktúrává alakító festményeket is. Sok művéhez tudunk magyar párhuzamokat is kapcsolni, például ezekhez Bak Imrét, vagy a fotókhoz, amiken egy tévédobozban, mint langyos lábvízben álldogál, Halász Károlyt. A nyolcvanas évek biztos mást jelentett a keleti blokkban élő művészeknek, mint a nyugatiaknak, de azért az akkori műveket vizsgálva a saját hagyományaikhoz fűződő viszony ellentmondásossága, akár megtagadása, itt is, ott is érzékelhető. Bécsben persze könnyebb volt a pszichoanalízist és a konceptualizmust élőbb hagyományként érzékelni, mint mondjuk Magyarországon, ahol még a nyolcvanas években is alig lehetett erről szakirodalomhoz jutni. Ernst Caramelle sárkányos rajza, a saját gondolatainak tengeréből búvárszemüvegben előbukkanó Nessivel, aki egyébként a művész akkori frizuráját viseli, miközben a farkáról (amit nem látunk, de logikusan ahhoz lehet kötve, vagy a hátsó lábához?) a művészet ősi, mágikus funkciójú megnyilvánulására, egy primitív maszkra emlékeztető papírsárkányt röptet, eléggé freudinak tűnik. Mindenesetre a rajzot olyan önarcképként lehet értelmezni, ami az alkotást skizoid létállapotként mutatja meg, de azért elég ironikusan nézve mind magát, mind a teoretikus megközelítéseket. Ezt nyomatékosítja a címadás is: Posztkonceptuális realizmus. Vagyis: rajz. (T. T.) 

Ernst Caramelle, MUMOK, Bécs, 2019. április 28-ig.