ARTANZIX / 124

Lépold Zsanett és Szilágyi Róza Tekla

ÓRIÁSKUGEL

Werner Peiner nevét valószínűleg jóval többen ismernék, ha nem a Harmadik Birodalom hivatalos festője lett volna, az egyik legtehetségesebb, a 2. világháború idején. A német művészre először az expresszionizmus hatott, de ihletet merített a német romantikából és realizmusból is. Bár elsősorban festő volt, mégis inkább gobelinjei örvendenek nagyobb népszerűségnek – nem volt ez másként a világháború idején sem. 1940-ben megbízást kapott, hogy tervezzen falikárpitot a carinhalli könyvtár számára, amely Hermann Göring vidéki rezidenciája volt, s itt őrizték az Európában összeharácsolt műkincsek jelentős részét is. A négy tervből végül kettő megvalósításába fogtak bele, amelyeket a megszállt Franciaország egyik gyára, a Manufacture des Gobelins végzett. A Der Thronhimmel (Baldachin) és az Erdkugel (Földgömb) azonban sosem készültek el, ugyanis hatalmas méretük miatt több évig tartott volna a gyártás, amelyet a szövetségesek 1944-es előretörése után rögtön le is állítottak. Az eredetileg 10,2 x 7,1 méter (72 m2 ) méretűre szánt Földgömbnek az egyharmada valósult meg, így végül csak a Gesets (azaz a Törvény) és a Glaube (vagyis a Vallás) alakjait, Apolló és Vénusz isteneket és (valószínűleg) Atlaszt láthatjuk a monumentális föld­gömb társaságában. A művet a Louvre raktárában őrzik, nem sűrűn kerül ki onnan, legutóbb 2018-ban a párizsi Galerie des Gobelins kiállításán volt lát­ható, amely az elmúlt 100 év legjobb Franciaországban készült kárpitjait mutatta be. Most újra előbukkant onnan, a rotterdami Kunsthal Extra Large (Extra nagy) című kiállításán lehet szemügyre venni. Sőt: mellette látható lesz a Liberté (Szabadság, 1943) című alkotás is, amely Jean Lurçat francia művész válasza Peiner művére. (Lépold Zsanett) 

Screenshot 2022 06 13 at 16.42.28

Werner Peiner (1896–1984): The Globe (Földgömb), 1941–1944, gyapjú, selyem, arany és ezüstszálak, 700 x 460 cm, Manufacture des Gobelins, Musée du Louvre, Párizs Fotó: Isabelle Bideau / © Werner Peiner, c/o Pictoright Amsterdam 2019

Extra Large. Wandkleden van Picasso en Le Corbusier tot Louise Bourgeois, Kunsthal Rotterdam, Rotterdam, 2021. január 3-ig

BOSZORKÁNYÜLDÖZÉS

A legismertebb, vagyis inkább leghírhedtebb boszorkányüldözés a Massachusetts állambeli Salemben zajlott a 17. században. A korszak tömegriadalma több mint 400 embert érintett és 25 ártatlan ember – nők, férfiak, sőt gyermekek – halálához vezetett 1692 júniusa és 1693 márciusa között. A Peabody Essex Museum kiállítása most szakít azzal a hagyományos megközelítéssel, ami eddig a témát övezte: helyette a társadalmi és gazdasági válság kontextusába helyezi a történteket, párhuzamot vonva a mostani összeesküvés-elméletek vezérelte politikai légkörrel. A boszorkányüldözés európai eredetéből kiindulva a tárlat azt kutatja, hogy a puritánok hogyan mélyítették el a városlakókban a szorongást. A salemi boszorkányperekkel kapcsolatos számos elmélet – az anyarozsból származó gombák által fertőzött kenyér okozta mérgezéstől a vagyoni vitá­­kon át az agyvelőgyulladás kitöréséig – a mai napig fennáll. A pánik azonban a küszöbönálló háború által fenyegetett és a rosszul működő igazságszolgáltatási rendszer alatt nyögő társadalomból nőtt ki, mély intoleranciában szenvedő környezetben, ahol ráadásul hemzsegtek a vallási konfliktusok. A kiállításban nem a képzőművészeti alkotásokon van a hangsúly, hanem a múzeum gyűjteményéből származó (egyébként ritkán látható), eredeti boszorkányperes dokumentumokon, amelyeknek köszönhetően az érintettek szemszögéből ismerhető meg a tragédia valódi története. És bár a kiállított kéziratok, festmények és háztartási cikkek egy részével egészen a 15. századig tekinthetünk vissza, a lá­­togatók számára a történelmi tanulságok még mindig érvényesek: az előítéletek, az igazságtalanság és az intolerancia jelenléte a mai napig veszélyt jelent a társadalmakra. (Lépold Zsanett) 

Screenshot 2022 06 13 at 16.42.37

Cotton Mather: The Wonders of the Invisible World (A láthatatlan világ csodái), 1693, Phillips Könyvtár, Peabody Essex Museum Fotó: Kathy Tarantola / Peabody Essex Museum © 2020

The Salem Witch Trials 1692, Peabody Essex Museum, Salem, 2021. április 4-ig


bbbbbbrrrrrrrruuuuuuuuuccccccceeeee A TATE-BEN 

Screenshot 2022 06 13 at 16.42.44

Bruce Nauman: Black Marble Under Yellow Light (Fekete márvány sárga fény alatt), 1987, fényinstalláció, fekete márványkockák, 380 x 5000 x 6000 mm “la Caixa” Collection, Contemporary Art © Nacho López / © ARS, NY and DACS, London 2020

Bruce Naumanról először talán neonokat használó művei juthatnak eszünk­­be – összemosódó, egymásba vágó szavakból álló szóhalmok, a saját nevét kisbetűvel és a mai csetnyelvezetben már oly gyakori betűismétléssel leíró mű, csupa kapitális betűs, az utcai reklámüzeneteket idéző felirat („EAT”, „WAR”, „READ”, „RUN FROM FEAR”). Nauman az 1960-as évek vége óta fo­­lyamatosan azt a kérdést járja körbe, hogy mi válhat műalkotássá, és mi értelmezhető akként a kortárs képzőművészet folyamatosan változó halmazá­ban. Bruce Nauman a médiumok széles skáláját használja munkáiban – az életmű szobrokból, fotókból, neonokból, mozgóképekből és rajzokból áll. Régi formákat alakít újjá vagy hasz­nál: az 1960-as évek végén például elkezdett klausztrofób és zárt folyosókat, szobákat építeni, amelyekbe lépve a látogatók saját bőrükön tapasztalhatták meg a bezártság érzését. Most a Tate Modern retrospektív kiállításon mutatja be munkáit. A kiállítás különös figyelemmel fordul a hang- és mozgóképalapú művek, valamint a hí­­res neonművek felé – azzal a céllal, hogy a most bemutatott 40 alkotás hű­­en tükrözze, mi foglalkoztatta Naumant 50 évet felölelő munkássága alatt. A munkákat nem kronologikus sorrendben bemutató kiállítás – szervezői szerint – tökéletesen illusztrálja, hogy Nauman művei mennyire szemben állnak a mai képernyőalapú információs és szórakoztató kultúra azonnali elégedettséget ígérő, szinte zéró energiabefektetést megkívánó gyakorlatával. (Szilágyi Róza Tekla) 

Screenshot 2022 06 13 at 16.42.50

Bruce Nauman: My Name As Though It Were Written on the Surface of the Moon (A nevem mintha a Hold felszínére írták volna), 1968, neoncső, átlátszó felfüggesztés, 279 x 5182 x 51 mm, Stedelijk Museum, Amszterdam © Bruce Nauman / ARS, NY and DACS, London 2020 / © Sperone Westwater, New York

Bruce Nauman, Tate Modern, London, 2021. február 21-ig