Artanzix / 25

Archívum

2022-08-10

Összeállította: Rieder Gábor

A nimfa kertjében

Néha a legnagyobb művek a legkevésbé ismertek. A német származású szürrealista festő, Max Ernst hatalmas svájci falképét is elfeledték. A művész a szürrealizmus virágkorában, 1934-ben készítette el az Ancolie nimfa szirmai és kertje című muráliát a zürichi Corso Színház első emeletére. Ott üzemelt ugyanis a jó hírű Mascotte mulató, ami azóta is a svájci klubélet egyik központja. A táncos szórakozóhely dekorálására Max Ernst biomorf fantáziáját mozgatta meg: egymásra montírozott élettől kicsattanó zöld leveleket, vörös virágterméseket, egy sárgán virító nagy foltot és a filigrán Loplop madárfigurákat, a művész álombéli alteregóit. A falkép évtizedeken keresztül díszítette a Mascotte mulatót, míg az ötvenes évek végén át nem alakították a klub stílusát. Az elkoszolódott, többször átfestett dekorációt darabokra fűrészelték és a zürichi Kunsthaus gondjaira bízták. Majdnem fél évszázadnak kellett eltelnie, míg a Max Ernst-falképet helyreállították. Egy bázeli kiállítás apropójából a restaurátorok tavaly kezelésbe vették a hányatott sorsú művet. Előbb eltávolították a szürkés-sárgás rétegeket és a lakkozást az erősen elhasználódott, gipszvakolatra festett seccóról, majd rekonstruálták a hiányzó részeket. „Így került napvilágra az elsötétedett alsó sávban megbújó levélrajzolat, amely 19. századi növényenciklopédiákból származik és a meztelen női láb, amely talán épp Ancolie nimfa kecses végtagja.” A kiállításon is szereplő, helyrehozott falkép januártól a bázeli Tinguely Múzeumot díszíti, hosszú távú kölcsönként.

Gyarmatosítók és tolvajok

Egy nagy konvoj teherautó tartott a dakkai repülőtérre fél nappal karácsony előtt a bangladesi Nemzeti Múzeumból. A rakterekben a szegény ázsiai ország ősi művészetének gazdag kincsestára bújt meg, a 4. és 13. század közötti buddhista és hindu dinasztiák emlékei. A párizsi Musée Guimet-be induló szállítmányt a francia hivatalnokok ellenőrizték, majd a helyi hatóságok felügyeletére bízták. Mielőtt a repülőgép felszállt volna, az egyik láda belsejének nyoma veszett: két darab, hozzávetőleg 1500 éves, terrakotta Visnu-szobor tűnt el. (Az egyikük, a sötétre festett teljes alakos hindu istenség látható a mellékelt képen.) A felbecsülhetetlen értékű, hiányzó szobrok miatt lefújták a párizsi kiállítást. A bangladesi kormány nem támogatta tovább a tárlatot, visszahívták a már rég hajón utazó műtárgyakat is. Az eset hátterében nemcsak a gazdaságilag elmaradott régióban virágzó korrupció áll, hanem a helyi értelmiség felháborodása. A Mesterművek a Gangesz-deltából műhelycímmel futó kiállítás ugyanis parázs vitákat szült Bangladesben. A túlnyomórészt iszlám ország muszlim megmondóemberei nem voltak kíváncsiak a megtérés előtti, preiszlám helyi kultúrára, míg az más entellektüelek a franciák gyarmatosító arroganciáját kérték ki maguknak. Perekkel és civil megmozdulásokkal nagyobb biztosítási összegeket akartak kizsarolni a franciákból, miközben belekötöttek minden apró részletkérdésbe. Bár szinte semmiben sem volt igazuk, sértett pozíciójuk érthető, hiszen a nagy európai múzeumok ázsiai gyűjteményeiket gyarmatosítás és műkincscsempészet révén építették fel. Persze mi lett volna a másik lehetséges mód?

Piramis (c)

Az első piramis építőmesterét, a zseniális hivatalnokot, Imhotepet istennek tartotta a hálás utókor Egyiptom földjén. Az Európából érkező kalandorok és kincsvadászok már jóval kevesebb tiszteletet tanúsítottak iránta, el is rabolták az ókori civilizáció emlékeiből, amit csak a sivatag engedett. A mai egyiptomi kormány szélmalomharcot folytat a neves európai múzeumokat díszítő egykori leletek visszaszerzéséért. 2008-ban új ötlettel álltak elő a Nílus-parti ország örökségének elhivatott őrzői: levédték a piramisokat! Pontosabban készülőben van egy új szerzői jogi törvény, amely révén az egész világot elborító műtárgymásolatok eladásából tennének szert egy kis bevételre. A szabályozás közel 120 ismert egyiptomi műkincsre vonatkozna, köztük a gízai piramisokra, a Szfinxre és Tutankhamon halotti maszkjaira. A szerzői jog érvényesülése sok céget kellemetlenül érintene, ugyanis világszerte óriási üzlet a kicsiny szfinxek és piramisok műanyagba öntése. A törvényalkotók azért próbálnak ésszerűek lenni: nem kell fizetniük a más léptékű másolatok készítőinek, a műtárgyak által inspirált művészeknek és a piramisokat utánzó Las Vegas-i Luxor Hotel tulajdonosainak sem. Zahi Havasz, a Műemlékvédelmi Felügyelőség képviselője a National Geographicnak nyilatkozta, hogy „az alacsony forgalmú kisboltok tulajdonosaitól nem kérünk majd pénzt, de a törvény értelmében beszedjük a jogdíjat az olyan nagy társaságoktól, mint a műtárgyak másolatain sokat kereső kínai vállalatok”. Az üzenet egyértelmű: célpontban a kínai szuvenírgyártók meg a nyugati kincstolvajok múzeumshopjai. A szakértők szerint az egyiptomi kormánynak nem lesz könnyű dolga a jogszabály nemzetközi érvényesítésével.

Ettore Sottsass (1917–2007)

A tavalyi év utolsó napján, 90 esztendős korában meghalt a világhírű olasz dizájner, Ettore Sottsass. Az örökfiatal tárgyak tervezője Torinóban tanult építészetet, majd megjárta a frontot és becsavarogta a fél világot, Kelet-Ázsiától az Egyesült Államokig. Bár tervezett házat és írogatott a neves olasz szaklapba, a Domusba is, Sottsass rövid időn belül a dizájn felé fordult. Eljegyezte magát az ipari formatervezéssel, és megálmodta az Olivetti cég számára a hatvanas évek kultikus írógépét, a hordozható, műanyag, élénkpiros Valentinét. Harsány pop-artos színek és nevető plasztikmennyország. Sottsass nem kedvelte a funkciót mindenek fölé helyező rideg modernizmust, sokkal közelebb állt hozzá a „jó ízlésre” fittyet hányó, szemtelen és fanyar anti-dizájn. Valódi világhírnévre a nyolcvanas években tett szert, amikor több társával együtt megalapította az „anti-dizájn” elveit feltámasztó Memphis-csoportot. A Memphis a posztmodern tárgykultúra zászlóvivőjeként művészettörténelmet írt. Véget vetett a modernizmus komor logikájának és felnyitotta a zsilipet a posztmodern giccses és játékos áradata előtt. Neve tipikus „kettős kód”, egyszerre utal az amerikai popidol, Elvis szülővárosára és a klasszikus ókori kultúra egyik színhelyére. Jól példázza a Memphis szellemiségét Sottsass legendás Carlton-könyvespolca, a gyerekmászókára emlékeztető, furcsa, tarka tákolmány. A dizájn olasz doyenje még megérhette saját megdicsőülését is, tavaly a londoni Design Múzeum óriási kiállítást szentelt izgalmas életművének.