Valami bűzlik Dániában? 

A bevándorlásellenes Dán Néppárt erősen kritizálja az ország kulturális infrastruktúráját. A párt alapítója, Pia Kjaersgaard a Süddeutsche Zeitungnak adott interjújában heves kirohanást intézett a modern művészet – egészen pontosan Piero Manzoni 1961-es A művész ürüléke című munkája – ellen. „Azt hiszem, meg tudom ítélni, hogy a szar az szar, és a szar egy befőttesüvegben nem művészet” – mondta Kjaersgaard, aki bírálta a kulturális elit élethosszig szóló állami ösztöndíjait is. A politikus asszony a következő években pozícióhoz jut majd az országos művészeti tanácsban és a művészeti támogatásokat kiosztó bizottságban is, de az újságíró szerint már a kulturális miniszteri tárcát is kinézte magának. Az interjúban felhozott furcsa alkotás mibenléte viszont épp mostanában kérdőjeleződött meg. Alkotója, Piero Manzoni az olasz konceptuális művészet egyik fenegyereke volt. Yves Klein hatására színtelen monokróm képekkel kísérletezett az ötvenes évek végén, majd rövid időn belül eljutott az ironikus antiművészi gesztusokig. Lepecsételt dobozban őrizte feltekercselt vonalrajzait, majd ehető tojásokat és meztelen nőket kezdett szignálni, végül pedig ismeretlen járókelőket avatott szoborrá. Leghíresebb műve mégis a 90 darabból álló sorozata, A művész ürüléke lett: konzervdobozokat töltött meg anyagcseréjének nem túl biztató végtermékével. Ráadásul a 30 grammos egységek árát az arany árához viszonyította, kigúnyolva a műtárgypiac működését. Nem sokkal ezután bekövetkezett halála után a botrányos konceptuális munka egyre híresebb és egyre drágább lett. Ma már olyan gyűjtemények őriznek belőle egy-egy példányt, mint a londoni Tate Modern vagy a párizsi Pompidou Központ. A legutóbbi darab több mint százezer euróért talált gazdára, pedig a művész egykori társa, Agostino Bonalumi pár éve megvallotta, hogy emberi ürülék helyett gipszet töltöttek a konzervekbe!

Top 10

A neves kortárs művészeti magazin, a brit Art Review ismét előrukkolt a nemzetközi művészvilág legbefolyásosabb szereplőinek névsorával. A 100-as lista idén alaposan átrendeződött, főként a kortárs spekulánspiac kidurranása és az aktuális Velencei Biennále miatt. Az élre egy esélytelennek hitt figura, a svájci származású, negyvenesztendős Hans Ulrich Obrist került. Az örökmozgó kurátor a londoni Serpentine Gallery egyik vezetője, számos trendteremtő kiállítás és tanulmány szerzője. A dobogóra még két mamutintézmény mindenható főigazgatója léphetett fel, Glenn D. Lowry a New York-i MoMA-ból és Sir Nicholas Serota a londoni Tate éléről. A negyedik helyezést ismét egy újonc nyerte el, a svéd Daniel Birnbaum, aki a nyári Velencei Biennále főkurátoraként hagyta keze nyomát a kortárs művészeten. Utána a New York-i műkereskedők koronázatlan királya, az ősz hajú playboy, Larry Gagosian következett, akin úgy látszik, nem fog ki a válság, hiszen sorra nyitja újabb fiókgalériáit Európában. A hatodik helyre a francia milliárdos, François Pinault futott be, aki (miközben övé a világ legnagyobb aukciósháza) újabb velencei múzeumot nyitott gigantikus kortárs műgyűjteménye számára. Tengerentúli gyűjtőkollégája, Eli Broad a hetedik – ő a Los Angeles-i múzeumokat eteti a kezéből. A nyolcadik helyen három fiatal művész áll, akik az e-flux nevű hírlevélből pár év alatt felépítették a progresszív művészeti színtér globális hálózatát. Az első tízbe bekerült még egy befolyásos londoni kurátor, Iwona Blazwick és az amerikai videoművészet nagy öregje, Bruce Nauman, aki az Egyesült Államokat képviselte idén Velencében.

Leonardo és a helyszínelők

Leonardo híresen sokat dolgozott egy-egy művén, kipróbálta magát száz műfajban, de ritkán jutott el a kísérletezéstől a kiforrott remekművekig. Legtöbb alkotásánál nyugodtan odabiggyeszthetünk egy kérdőjelet a neve után – őrizzék azt egy skót arisztokrata pókhálós kastélyában vagy a Louvre Nagy Galériájában. Szakértők, műgyűjtők és laikusok évszázadok óta vitatkoznak egyik-másik festmény vagy szobor eredetiségéről. Tavaly viszont egy vadonatúj szereplő tűnt fel a Leonardo-életmű vonzáskörzetében. Egy fiatal lány pergamenlapra rajzolt portréja. A magas homlok, a profil-beállítás és a reneszánsz öltözék a 15. század végére datálja az alkotást. A szembeötlő leonardós stílusjegyek (finom árnyékok, tipikus csomóhímzés) miatt a szakértők elsőre egy 19. század eleji másolatnak tartották, amit valamelyik német nazarénus művész készített egy reneszánsz előkép után. Egy amerikai gyűjtő kicsit több mint húszezer dollárt fizetett érte a Christie’s árverésén pár évvel ezelőtt. Majd körülbelül ugyanennyiért passzolta tovább az Európában élő Peter Silvermannek. Aki meglátta a lehetőséget a reneszánsz ízű grafikában, és elvitte a legkomolyabb felszereltségű technikai laboratóriumokba. Sorra érkeztek az adatok: a szénizotópos vizsgálat 1440–1650 közöttre tette a festmény korát, az infravörös fény alatt pedig kiderült, hogy ugyanolyan javítások (pentimento) vannak a végleges felszín alatt, mint a festő windsori női arcképénél. Ráadásul a mikroszkopikus felvételek alapján egy törvényszéki műtárgyszakértő izolált egy ujjlenyomatot a kép bal felső sarkában. Már csak egy eredeti Leonardo-ujjlenyomatra volt szükség, hogy összeálljon a jövőbeli Művészeti Helyszínelők-epizód teljes forgatókönyve. Találtak ilyet, a vatikáni Szent Jeromoson megőrződött Leonardo-ujjlenyomatot, ami teljesen azonosnak bizonyult a kérdéses grafikán láthatóval! Közben a művészettörténészek is lendületbe jöttek. A portré bekerült egy monográfiába és egy nagy Leonardo-kiállítás anyagába. Az oxfordi professzor, Martin Kemp pedig már azt is tudni véli, hogy a fiatal leány egy milánói hercegnő, bizonyos Bianca Sforza, tizenéves menyasszonyként.

Biztosítási  plafon

„Hosszú ideig senki sem vizsgálta a kiállítások, művészeti vásárok vagy raktárak összeadott értékét a biztosító üzletágban – mondta egy londoni műtárgybiztosító társaság igazgatója, Richard Northcott az Art Newspapernek októberben –, de az utóbbi két-három évben az iparág sokkal bonyolultabbá vált és jobban ügyel az üzletkötésekre.” Szeptember 11-e és a Katrina hurrikán után a társaságok rájöttek, hogy egy csapásra óriási tételek semmisülhetnek meg. „A biztosítási piac nem tud korlátlanul biztosítást kötni az olyan értékegyüttesekre, mint amilyenek a művészeti vásárokon alkalmanként összegyűlnek” – tette hozzá Northcott. A határ valahol kétmilliárd dollár környékén van. A most felfedezett kortárs csillagokat felvonultató londoni Frieze még messze volt ettől, de a veterán sztárokat bemutató Art Basel már bajba került a nyáron. Volt egy 90 millió dollárra becsült Picasso, ami önmagában is sok problémát okozott. Egyes társaságok már nem tudtak biztosítást kötni régi ügyfeleikkel, mert átlépték volna a megengedett összeghatárt. Az újonnan bevezetett értékplafon miatt a műalkotásokra szakosodott raktárak is emelik az áraikat. A hatalmas tárolókat üzemeltető Christie’s épp most készül új raktárépületeket nyitni New Yorkban és Szingapúrban. A biztosítóknak nem árt résen lenni, Charles Saatchit például évek óta gyanúsítják azzal, hogy az óriás kortárs gyűjteményét őrző raktárak nem véletlen gyulladtak ki annak idején. A milliókat érő művek mind biztosítva voltak, ráadásul a művészek újra legyártották őket a gyűjtőnek.

Tagtoborzó az agyaghadseregbe

Évszázadokig az egyiptomiakat tartottuk a túlvilág igézetében égő, funerális művészet rekordereinek. Majd 1974-ben egy víz után kutakodó kínai paraszt rátalált a föld mélyén rejtőző Agyaghadseregre, valahol Kína középső részén, Lintung megyében. Az esetből világszenzáció lett, a régészek hosszadalmas munkával ásták ki a Kr. e. 3. században élt Csin Si Huang-ti óriási síremlékét. Csin Si Huang-ti volt az első kínai császár, vaskézzel fogta össze a birodalmat, sikeres hadjáratokat vezényelt le és óriási építkezéseket rendelt el (többek között a nagy fal megépítését). Természetesen rangjához méltó nyughelyet álmodott meg magának, impozáns mauzóleummal és hadseregének agyagmásolatával. 700 ezer rabszolga és kőműves gyártotta a gondosan egyénített realista katonaszobrokat. A földbe vájt téglafolyosókon sorakozó gyalogos és lovas szobrokat famennyezet védte, amit a császár halálát követő felkelés idején felperzseltek. (Eltűntek a katonák kezéből a fegyverek is, az élénk színekből se sok maradt mára.) A három feltárt árokban körülbelül 8000 katona, 130 harci szekér (520 lóval) és 150 lovas található. A császári nekropolisz még jócskán rejt meglepetéseket, hiszen a sírkamra melletti grandiózus földpiramist még nem nyitották fel a régészek, sőt az agyagkatonák nagyobb részét sem ásták ki. Nem véletlen, hogy lázba hozta a nyugati sajtót a hír: újabb 100 agyagkatona került elő a harmadik árokban. Az Agyaghadsereg Múzeum igazgatója cáfolta az Art Newspapernek az értesüléseket. Bár a régészeti feltárás ismét megindult a helyszínen, és valóban találtak új szobrokat, a harmadik árok szűkös mérete miatt legfeljebb 10 új figurára lehet számítani. A nekropolisz még sok titkot rejt, de a hamis hírverés inkább a világon utazó két nagy Agyaghadsereg-kiállításnak tett jót.