Artanzix / 36

Rieder Gábor

Maxxi

Az olaszok mindig is kicsit másképp álltak hozzá a művészethez. A turizmus szempontjából persze a klasszikusokat erőltetik, de azt ki gondolta volna, hogy eddig még nem volt valódi állami kortárs művészeti múzeumuk!? De az ezredfordulós múzeum-boom idén elérkezett Rómába is, a kulturális minisztérium novemberben megnyitotta a XXI. Századi Művészetek Nemzeti Múzeumát. (Persze számtalan nem állami fenntartású kortárs és modern gyűjtemény van Olaszországban!) A Maxxi becenévre keresztelt új épület abba az elég nyögvenyelősen haladó, de nagy szabású projektbe illeszkedik, ami híres kortárs épületekkel szórja tele a klasszikus örökségéről ismert Örök Várost. 2002-ben adták át Renzo Piano kavicsszerű, óriás koncerttermét, majd 2005-ben Richard Meier fehér kubusokból álló Ara Pacis-múzeumát. A Maxxit a kortárs sztárépítészek egyik legnagyobb csillaga, az iraki-brit származású Zaha Hadid jegyzi. A bordás tetejű, íves épületszalagokból összeálló múzeumot nem Hadid jól ismert, futurisztikus-biomorf fantáziája határozza meg, bár a világos betontömegek így is elég szeszélyesen fogalmazzák újra a neo-modernizmust. Fehér felüljárók, lebegő acéllépcsők, sima betonfalak, hatalmas üvegtáblák, széles térkezelés és sok-sok természetes fény. A hatalmas új épület nem a belváros mélyén, hanem egy volt laktanya területén kapott helyet. Valójában két intézményről van szó, egy képzőművészeti és egy építészeti múzeumról. De – ahogy az szokás – a hatalmas komplexumban található előadóterem, könyvtár, könyvesbolt és kávézó is. Jelenleg Tobias Rehberger fényinstallációja köszönti a látogatókat, a Maxxi 2010 tavaszán kezd csak el teljes gőzzel működni.

36 anzix1

36 anzix2

A Zaha Hadid által tervezett római Maxxi


Hamis Kippenberger?

A modern művészet históriája leírható kocsmák történetével is, Folies-Bergères bárjától kezdve, a zürichi Cabaret Voltaire-en keresztül, a New York-i Studio 54-ig. Ebben az elbeszélésben igen előkelő hely járna Michel Würthle berlini Paris Barjának, a mind mái üzemelő, legendás német művészkocsmának. Az öntörvényű világcsavargó, Martin Kippenberger is jó párszor megfordult itt a nyolcvanas években. A tragikusan fiatalon elhunyt Kippenberger itt bonyolította le első eladását 1981-ben: a kocsmárosnak ajándékozott egy teljes festménysorozatot az ingyenes fogyasztásért cserébe. A fekete-fehér fotókat idéző együttest maga szegelte fel a bár falára. Más alkalommal kiállítást rendezett itt művészismerőseinek, majd tíz évvel később a kidekorált falat megörökítette – a kihalt étteremmel együtt – egy több mint három méter széles, óriási, hiperrealista pannón. A kép azóta a kortárs festészet egyik ikonjává vált, számos rangos kiállításon szerepelt, még Gerhardt Richter is készített hozzá egy parafrázist. Az eredeti változat idén ősszel 2,3 millió fontért talált gazdára a Christie's londoni kortárs aukcióján. Az árverési katalógus szemérmesen elhallgatta, hogy a képet nem személyesen Kippenberger készítette. A botrányos ötleteiről ismert punkművész ugyanis annak idején leszerződött egy moziplakátfestővel, hogy legyártsa neki a Kedves festő, fess nekem című együttest. Ennek a kiállítási sorozatnak volt része a Paris Bar is! A német sajtó azóta élcelődik az ismeretlen amerikai gyűjtőn, aki egy bőröndnyi pénzt adott ki egy „hamisítványért”. A Der Spiegel felkutatta az egykori moziplakátfestőt, Götz Valient, aki lemondóan jegyezte meg: „Mondhatom, hogy én festettem az egyik legdrágább Kippenbergert.”

36 anzix3

Martin Kippenberger: Paris Bar, 1991, 212×382cm. A festmény 2,281,250 fontért kelt el a Christie's 2009. október 16-ai árverésén © Christie’s Images Limited 2009


Festmények az utcán

Unja a kiállításplakátokon sorakozó mesterművek reprodukcióit? A Kunsthistorisches Museum kitalálta a megoldást, hogyan keltse fel a múzeumreklámokba belefásult bécsi kultúrfogyasztók érdeklődését. Kirakta a festményeket az utcára. Novemberben a császárváros utcasarkain és terein a régi mesterek kellették magukat. Bruegel téli vadászata egy összegraffitizett lejáró mellé került, a Bábeli torony egy építkezési paravánra, Arcimboldo évszak allegóriája egy garázsajtó mellé, Raffaello Madonnája egy mászófal előtti acélrácsra, Parmigianino Ámora pedig egy behajtani tilos tábla alá. Az elszánt főigazgatónő, Sabine Haag semmitől se retten vissza, ha a látogatószám emelése a tét. A festmények két hétig tűrték a cseppet sem barátságos, őszi klíma viszontagságait, a bécsi esőt, a hideget és a hűvös szelet. Az osztrák muzeológusoknak persze nem ment el az eszük, nem az eredeti képeket rakták ki, csak jó minőségű festménymásolatokat díszes keretben.

36 anzix4

Id. Pieter Bruegel: Vadászok a hóban © Kunsthistorisches Museum mit MVK und ÖTM


Számok tükre

Mindenki a műkereskedelem kudarcos árveréseiért aggódik, pedig a pénzügyi válság az alkotókat is sújtja. Az amerikai képzőművészek, építészek és zenészek szociális helyzetével foglalkozó állami szervezet, a Leveraging Investments in Creativity (LINC) készített nyáron egy felmérést. A 2,5 millió számon tartott amerikai művész közül több mint 5000 küldte vissza a kitöltött kérdőívet. Az önkéntes bevallásból kikerekedő számok elkeserítőek: a művészek fele idén kevesebbet keres (illetve előreláthatólag kevesebbet fog keresni), mint tavaly. Itthon sokat szokás szidni a gyerekcipőben járó műkereskedelmet, mert képtelen eltartani a kortársakat – eh hez képest elgondolkodtató adat, hogy a szabad piac birodalmában, az Egyesült Államokban a művésztársadalom kétharmada legalább egy mellékállást vállal az alkotás mellett. A művészek átlagjövedelme 2008-ban is meglehetősen alacsony volt (40 000 dollár), idén pedig a felüknek csökkent a bevétele, jöjjön a pénz akár műeladásból, akár ösztöndíjból. Azt már csak a tengerentúliak örök optimizmusának tudhatjuk be, hogy a művészek mégsem aggódnak. Sőt 75 százalékuk szerint a megszorítások inkább ihletforrásként szolgálnak számukra, hiszen legalább 40 százalékuknak – a válság miatt kieső munkák miatt – több ideje maradt az alkotásra. Az már csak hab a tortán, hogy a túlnyomó többség (89 százalék) szerint ilyen nehéz időkben a művészeknek kiemelt szerepe lehet a közösségek összetartásában.

Hamburger a Louvre-ban

A francia művészettörténészek már kezdenek hozzászokni a bizarr újdonságokhoz. Lenyelték, hogy a múzeumok királynője, a Musée du Louvre eladta magát az olajsejkeknek, hogy Abu-Dzabiba viszik a patinás nevet és a világhírű képeket. De most betelt a pohár: a Louvre-ba költözik az amerikai fogyasztói kommersz szemét szimbóluma, a McDonald’s. A gyorsétterem-lánc az 1142-ik francia üzletét a múzeum új jegypénztára mellett nyitja meg – a hírek szerint – decemberben. Hamburger és Mona Lisa – a párizsi értelmiség el se akarja hinni, hogy a globalizáció trójai falova már mindenhol ott van. „A Louvre üdvözli a tényt – állt a múzeum hivatalos közleményében –, hogy az összes látogatónk és vendégünk, franciák és külföldiek egyaránt, élvezhetik a gazdag és változatos éttermi kínálatunkat, akár a múzeum területén vagy a galériában is.” Igaz, ami igaz, a Louvre jó néhány vendéglátó-ipari egységgel él szimbiózisban. A neves kávézólánc, a Starbucks például tavaly nyitotta meg üzletét. De nemcsak éttermek vannak jelen a múzeumban, hanem egy komplett bevásárlóközpont is. A föld alatti bejárati csarnok és a metrómegállók összeköttetéseként született meg az elegáns kőlapokkal borított pláza, a Carrousel du Louvre 1993-ban. A lefelé fordított üvegpiramis körül egyre szaporodnak a cégek, a múzeumi könyvesboltok mellett neves világmárkák luxusüzletei sorakoznak, köztük az Esprit, a Sephora, az Apple vagy a Swarovski. A kiállítócsarnokban rangos eseményeket rendeznek (például a Paris Photo vásárt), az emeleten pedig több mint tízféle étterem közül választhat a látogató.

36 anzix5

A Louvre barátainak McDonald's-ellenes plakátja