ARTANZIX / 45 / 2

MAGYAR PLAKÁTOK A MOMA-BAN

Bíró Mihály mázsás kalapács alatt görnyedező munkáshérosza és Pór Bertalan forradalmi zászlót lengető nyúlánk, aktivista alakjai egy kis sarkot foglaltak el a hatalmas épületben. Bíró emblematikus vörös atlétája amúgy is nemzetközi turnén jár, tavaly ősszel még a bécsi Iparművészeti Múzeum szentelt neki egy külön tematikus tárlatot. A MoMA augusztusban záródó kamaratárlata az 1919-es magyar forradalmi plakátokat mutatja be. A teret Pór Bertalan hatalmas litográfiája uralja, de ott látható Bíró kalapácsos emberének két feldolgozása, valamint egy korábbi kereskedelmi plakátja (a Pauker papíráruház számára), Bortnyik MA-kiállításhoz készült litója mellett.


R. G.

Full 002548

A kalapácsos ember és a világ proletárjai meghódították a modern múzeum fellegvárát, a New York-i MoMA-t.

BÁTOR TÁBOR MŰVÉSZETI DÍJ

Időről időre jótékonysági árverés is segíti a krónikus beteg gyerekek táboroztatásával elévülhetetlen érdemeket szerző Bátor Tábor fennmaradását.

A 2011-es Bátor Tábor kortárs művészeti árverés újdonsága az acb Galéria kezdeményezésére létrehozott művészeti díj volt. A kiválasztásról egy nemzetközi szinteken járatos kuratórium gondoskodott: dr. Evelyn Benesch, a Bank Austria Kunstforum igazgatóhelyettese, Carl Kostyal műgyűjtő, a New Yorkban élő Szántó András szociológus, művészeti újságíró és tanácsadó, valamint Nicola Vassel, a New York-i Pace Gallery vezetője. Az első díjat a misztikusan sötétlő épületsarkok közkedvelt mestere, Vojnich Erzsébet kapta. A művésznő szponzori felajánlásként – az OTP Travel jóvoltából – az egzotikus indonéziai szigetre, Balira utazhat művészi tapasztalatszerzésre és szellemi feltöltődésre. A másik két díjat egy-egy művészpáros nyerte: a Kis Varsó és a Société Réaliste.

R. G.

Screenshot 2022 07 03 at 22.42.22

Vojnich Erzsébet: Fehér mosdó sárga falú szobában, 2010, olaj, vászon, 54 × 85 cm

EXPEDÍCIÓ

A Horváth Művészeti Alapítvány kuratóriuma ismét összeült. Az évről évre komoly kortárs művészeti vásárlásokkal érdemeket szerző alapítvány (Artmagazin, 2010/5. 6.) idén sem a kisebb ellenállás felé indult el.

Bekerült a kollekcióba Várnai Gyula székkel játszó rövid videója, az Esterházy-díjas Siegmund Ákos sejtelmes irodaház-homlokzatot ábrázoló olajfestménye, Böröcz András festett falapból álló, összerakva kenyeret formázó alkotása, valamint a Random Routines páros betonvasból hajlított-hegesztett plasztikája, úgy is, mint ironikus tisztelgés a hatvanas-hetvenes évek kerítéskultúrája előtt. A műtárgyvásárlás mellett az alapítvány kuratóriuma 100 ezer forinttal támogatta a Magyar Kortárs Művészeti Galériák Országos Egyesületét és Fehér Dávid könyvét Lakner László elveszett festményéről. (A nemrég megtalált festményt jelenleg a Szépművészeti Múzeum kamarakiállításán csodálhatja meg a nagyérdemű; a témáról elsőként hűséges olvasóink értesültek: Fehér Dávid: Lost and found: Az eltűnt varrólányok esete – nyomozás Lakner László képe után. Artmagazin, 2010/5. 66–71.) Külön jó hír, hogy mivel az alapítvány vagyona jelentősen megnövekedett, a kuratórium tervezi az éves vásárlási keret ötmillió forintra történő emelését.

R. G.

Full 002552

Siegmond Ákos: Expedíció, 2010, olaj, vászon, 150 × 200 cm, Horváth Művészeti Alapítvány


ACÉLSZOBRÁSZATI SZIMPÓZIUM

Idén nyáron nyolcadjára rendezték meg az acélszobrászat szimpóziumát a kecskeméti KÉSZ Ipari Parkban. (A tavalyi KASZ-ról itt olvashat: Artmagazin, 2010/4. 86–87.) A helyszín ismét a használaton kívül álló csőhengerítő csarnok volt.

A kilenc résztvevő között volt szobrászhallgató és befutott idős mester is, például Kopasz Tamás vagy Mata Attila, a fiatal Wu Chuan művésznő pedig egyenesen Tajvan szigetéről érkezett, nemzetközi ízt adva az alkotóheteknek. Mindenki megkapta a számára megfelelő méretű munkaruházatot és védőfelszerelést. Az alkotók az anyagmustra során a különböző acél alapanyagok közül válogattak, volt lemez, cső, zártszelvény, idom, Corten, rozsdamentes, alulemezek, kompozit panelek és különböző formátumú hulladékanyagok. A gyár plazmavágói, a daruk, a revétlenítő vagy a csővég-megmunkáló CNC-berendezés megfelel a kortárs művészek számára is, pláne ha az ipari park szakemberei segédkeznek. Újra lehetett hangulatos munkaverseny-riportokat készíteni: Wu Chuan (Akwan) különleges rajzolatokkal és egy 25 mm vastagságú lemezzel érkezett az optikai vágóhoz – az éjszakás kolléga precízen égette ki a kívánt formákat. Sipos Maricának a csőáthatás-vágó gép a csövekbe vágta a „szabásmintát”, a plazmavágók pedig 5 mm-es síklemezbe sorozták a művésznő körmintáit. Kopasz Tamásnak kézi plazmavágóval vágták ki a szabálytalan vonalvezetésű hosszanti formákat az acélcsövekből. Ezekből a csőhéj-darabokból született az Archaikus torzó sorozat 2011-es szériája. A Kecskeméti Acél Szimpózium ismét bebizonyította, hogy a nehézipar a 21. században is támogathatja a kortárs művészetet.

R. G.

Full 002554
Mosonyi Tamás munka közben


MAGYAR STRABAG-DÍJAS

A Strabag Festészeti Díj, azaz a nagyvállalati mecenatúra egyik legsikeresebb rendszerváltás utáni története négy évvel ezelőtt – sokak bánatára – véget ért. A bécsi székhelyű építési vállalat átalakította műpártolási gyakorlatát.

2009-től már a Strabag Artaward élt, a régió országaiban működő, fiatal kortárs tehetségeknek odaítélhető, nemzetközi művészeti díj. Az elmúlt három évben mindössze egy második körös jelölésre futotta a magyaroktól, most viszont teljes a siker: az 5000 euróval járó díjat június végén Czene Márta kapta meg, fotografikus és filmes látásmóddal előadott, hiperrealista táblaképeivel. Czene megosztva lett első a szlovák Svatopluk Mikytával, több száz jelentkezőt előzve meg. Sajnos a cég kiírása szerint most egy ideig Magyarországon nem lesz meghirdetve a pályázat, három évre a Strabag Artaward Lengyelországba, Oroszországba és Romániába költözik.

R. G.

Full 002556

Czene Márta: Mi van veled? (Roman Polanski: Iszonyat) III, 2010, akril, olaj, tábla