ÓRIÁS MONDRIAN 

A hágai városi tanács Richard Meier tervezte épületének homlokzatára készül a világ legnagyobb „Mondrianja”. Az apropót az adja, hogy a holland geometrikus absztrakció radikális vezéralakja éppen 100 éve indította el Theo van Doesburggal a De Stijl folyóiratot, amely fórumot biztosított a művészetek új egységét hirdető avantgárd csoportnak. A vörös-sárga-kék színmezők és a fekete-fehér rácsozat nemcsak Mondrian képeinek védjegye lett, ugyanezt a (forma)nyelvet beszélték térbe fordítva Van Doesburg épülettervei és Gerrit Rietveld bútorai is. Egyébként Mondriant 1931-ben fel is kérték, igaz, nem Hágában, hanem Hilversumban, hogy készítsen egy kompozíciót az ottani városháza betonhomlokzatára, ám a csúcsára állított fehér rombusz, amit tervezett, mégsem nyerte el a megrendelők tetszését. A mostani „dinamikus és statikus erők egyensúlyára” alapozott hágai színkompozíció à la Mondrian (Studio Vollaerszwart) azonban a centenáriumi ünnepségek egyik fénypontja lesz, és korántsem az egyetlen átalakított épület a fővárosban: a Parlamenttel és a Mauritshuis múzeumépületével szemben például kis kubista pontonok horgonyoznak majd a Hofvijver tavában. A Gemeentemuseumban júniusban nyílik a Mondrian felfedezése kiállítás, amely külön kiemeli a mozgalomnak a modern formatervezésre és építészetre gyakorolt hatását. 

MISZTIKUS TÁJAK

Életéről néhány adat maradt csak fenn, pedig a holland aranykor híres és nagyon népszerű festő-rézmetszője volt Hercules Segers. Rembrandt nyolc munkáját vette meg saját gyűjteményébe, köztük a hagyatékból egy rézlemezt is, amit később átdolgozott és Segers mesteri tájképét többé-kevésbé érintetlenül hagyva, saját neve alatt „forgalmazott”. Segers tájképfestőnek tanult, de szélmalmokkal tarkított józan holland mélyföld helyett misztikus tájakat, sziklaszirtekkel és szakadékokkal szabdalt (általa egyébként sosem látott) hegyvidéket festett, néha saját amszterdami városi házát ágyazva bele a fantasztikus panorámaképekbe. Festményeiből mára alig több mint egy tucatot tartanak számon, metszete viszont annál több maradt, köztük egészen különleges darabok is. Kortársaival ellentétben őt nem az érdekelte, hogy a nyomatok mindig tökéletesen egyformák és főként hogy fekete-fehérek legyenek. Kísérletezett színes tintával és előre színezett alappal is: világos tintával sötét alapra nyomott kolostorromjai például kísérteties éjszakai táj hatását keltik. Gyakran nem is papírra, hanem lenvászonra nyomtatott, aztán a nyomatot tovább színezte, festette, vagy szétvágta és miniatűr festményt készített belőle. A műfaji határok összemosásának avantgárd gesztusa miatt nehéz eldönteni, hogy nyomtatott festményekről vagy inkább festett nyomatokról van szó. Hirtelen halála lehetett az oka, hogy olyan sok félbemaradt, de ma is hihetetlenül izgalmas kísérleti darabot hagyott hátra.

The Mysterious Landscapes of Hercules Segers, The Met Fifth Avenue, New York, 2017. május 21-ig.

VAN GOGH SÍRJA

A két évvel ezelőtti viharok és súlyos esőzések okozta beázás, földcsuszamlás és és az évi kétszázezer zarándok kíméletlen taposása következtében katasztrofális állapotba került a Van Gogh fivérek sírja – írja a Hyperallergic. Vincent Van Gogh a Párizstól északra fekvő kisvárosban, Auvers-sur-Oise-ban festette élete utolsó hónapjaiban, elboruló elmével az Auvers környéki szélfútta mezőket, virágos kerteket és vendéglátója, Dr. Gachet szép leányát. A város vezetése a nonprofit Van Gogh Intézettel együttműködésben crowdfunding kampányt indított, hogy összegyűjtse azt a 600 ezer eurót, amelyből a parcella rendezésén túl a temető vízelvezetésére, világítására, éjszakai őrzésére is futná, nem beszélve az esőbeálló és illemhely felállításáról, mert hiányuk ekkora látogatószám mellett már megkerülhetetlen problémát jelent. A lelkes ötletgazdák tájátalakítást is terveznek, hogy a temető közvetlen közelében újra a festményekről jól ismert hullámzó búzamezőben (és hollókban?) gyönyörködhessenek a Van Gogh-rajongók. Közösségi finanszírozás útján szeretnék felújíttatni a síroktól mindössze pár perc sétára lévő Notre-Dame-de-l’Assomption sérült tetőszerkezetét, ha már a helyi templomot megörökítő híres Van Gogh-festmény ragyogó kék egét nem is tudják az egész turistaszezonban biztosítani. 

ASZTALTÓL AZ ÁGYIG 

A saját használatra tervezett dolgozóasztal mindig nagyon személyes, kis túlzással azt is mondhatnánk, az építész egyetlen tárgyba sűrített életműve vagy ars poeticája. Az Iparművészeti Múzeum Breuer újra itthon kiállítása a két világháború közti modernista építészet körképét a Breuer-kortársak dolgozóasztalain keresztül vázolja fel a gyűjteménybe frissen bekerült Breuer gránit tárgyalóasztal apropóján. A harmincas években Breuer Marcell és Molnár Farkas cégtársaként működő Fischer József piros linóleummal borított, alacsony csővázas asztala például éppolyan praktikus, ugyanakkor merész és elegáns, mint egyik legszebb villája, amit a festő Járitz Józsa családja számára tervezett 1942-ben. A negyvenes évek elején még beépítetlen budai hegyoldalban inkább űrhajóhoz, mint lakóházhoz hasonlít a pálcaszerű oszlopokon lebegő hófehér építmény. Maga a villa érdekes adalékként szolgálhat a Járitz különleges életművéről lapunkban nemrég megjelent tanulmányhoz (Artmagazin, 2016/7, 46–54. o.). Sajnos alighogy elkészült, az épületet súlyos bombatalálat érte. Újjáépítették, de a tulajdonosváltások következtében (ma kórház) szinte a felismerhetetlenségig át is alakították. Beépítették a lendületes ívű, részben üvegbetonnal fedett teraszt is, de megmaradt a finom kis kerti medence, amelynek Járitz Józsa tervezte mozaikján most szárazra vetve kralloznak, szökellnek a színes alakok.

Breuer újra itthon, Iparművészeti Múzeum, 2017. június 11-ig.