Az élet a tehetségben van, minden más a halálé lesz

A. Kovács Ágnes

Az anatómiai színházak

Körkörös építmény közepén asztal, körben padsorok. Néha zene is szól, a közönségnek frissítőket és ételt szolgálnak fel. Az előadás az asztalon zajlik, illetve az asztalon végzett tevékenységet kíséri. Amely tevékenység nem más, mint egy holttest felboncolása. És ami az előadások tanulsága: Ismerd meg magad! Por és árnyék vagyunk. Halálra születünk.

Az anatómiai színház fogalma nemrég Milorad Krstic Műcsarnok-beli kiállításán bukkant fel: a Das Anatomische Theater, mert ez volt a kiállítás címe, szubjektív vizuális enciklopédiaként boncolgatta a 20. század történelmét. Így rögtön fel is merült a kérdés: pontosan milyen fogalmat takar a Krstic által kiindulópontul választott anatómiai teátrum.

Egy nemrég megjelent tanulmány szerint „a test nyilvános szerepeltetésének és faggatásának három intézményesített formáját ismerjük a középkor óta. A kivégzések és a színházi előadások mellett csaknem azonos fontossággal bírt a harmadik nagy látványosság, az anatómia-színház.” (1)

A közhiedelemmel ellentétben az ókori eredetű, tudományos igényű boncolások nem szorultak teljesen illegalitásba a középkorban sem. Nemcsak több, gyanús halálesetet követő törvényszéki boncolás ismeretes, hanem II. Frigyes német-római császár 1240-es rendelkezése is, amely öt-é́vente egy boncolási demonstrációt ír elő a salernói egyetemen. (2) „Az első dokumentált és orvostörténetileg jelentős boncolást Mondino de’ Luzzi hajtotta végre 1315-ben, Bolognában. Ekkor még csak orvostanhallgatók és bennfentesek szemlélték az eseményt, a tizenhatodik század első felére azonban a nyilvános boncolás intézményesült előadássá alakult, és az 1530-as években Padovában és Bolognában már több száz ember töltötte meg az állandó anatómia-színházakat.” (3) Ekkoriban maga az anatómus még nem boncolt, átengedte ezt a feladatot egy alantasabb segédjének (prosector). Vesalius (1514–1564), akit a modern anatómia megteremtőjeként emlegetnek, híres anatómiai bemutatóival kezdődött az a korszak, amikor az anatómus közvetlen boncolási tapasztalatai alapján vonta le a tudományos következtetést.

Az egyház a hullagyalázást és a tetemekkel való kereskedést tiltotta szigúran, a halálra ítéltek földi maradványainak boncolása felett szemet hunyt. A teológia és a gyarkolati tudományok lassú szétválásával, a 16-17. századtól lehetővé vált az emberi test megnyitása a látás számára, hogy szigorú rituális keretek között demonstrálódhatsson az ember mint mikrokozmosz és az univerzum mint makrokozmosz összefüggéséről szóló tanítás. Az emberi és isteni igazságszolgáltatás legvégső megnyilvánulásaként a társadalom számkivetettjei testük belsejének feltárása révén elnyerhették a tudomány által szentesített halhatatlanságot. A büntetés és a tudományos jelleg összefonódásából adódóan az anatómiai előadások gyakran nagyobb nyilvánosság előtt zajlottak: a medikusokon kívül más tudományágak képviselői is megjelentek, illetve helyi előkelőségek is szívesen látogattak el családjukkal egy-egy bemutatóra. A morbidnak tetsző szórakozás természetes kíváncsiságot is kielégített. A tetem felboncolása árán a nézők közvetlen élményhez, tapasztalathoz – a korábban csak könyvekből megszerezhető, gyakran bizonytalan és téves tudás helyett – egzakt ismeretekhez jutottak saját testük felépítésével kapcsolatban. Az egyre növekvő érdeklődés miatt – az 1530-as években Padovában és Bolognában már több száz ember előtt végeztek boncolásokat – a 16. században fogalmazódott meg az igény a nyilvános boncolásoknak helyet adó, reprezentatív helyiség – Theatrum Anatomicum – létrehozására az orvosi karral rendelkező egyetemi városokban. (Érdekesség, hogy a nagy egye- temek létrejötte előtt gyakran a templomokat használták erre a célra.) Az első és mindmáig álló anatómiai színházat 1594-ben építtette a padovai egyetem az amphiteátrumok mintájára. A körkörösen elhelyezkedő, emelt padsoros típus mellett voltak a barokk színházépületeit idéző bonctermek is, ezek mintájául a bolognai Archiginnasio (az ottani egyetem) 1637-ben megnyíló anatómiai színháza szolgált. (4) A leghíresebb és leglátogatottabb anatómiai teátrum azonban az 1597- ben megépült leideni volt. Egy ilyen intézmény tükrözte az adott város szellemi, kulturális színvonalát, fejlettségét, újítás iránti elkötelezettségét: London polgárai és arisztokratái például holland városok (Leiden és Amszterdam) boncolási színielőadásait látogatták, mivel saját városukban a Borbélyok és Sebészek Társasága az 1540-es években évente csak négy tetemet boncolt. Az anatómiai színházak akár kéthárom napos előadásain az orvosi pályára készülők mellett a városi intelligencia képviselői és a környék kíváncsi laikusai is részt vehettek. A legtöbb anatómiai teátrumban csak télen voltak előadások, mivel nyáron túl gyorsan romlottak a tetemek, de még így is minden boncolás alkalmával füstölőt helyeztek a padok mellé, hogy elnyomják a bűzt és fertőtlenítsék a levegőt. A terem közepén elhelyezkedő boncasztalon fekvő – általában féri, ritkább esetben női – holttest feltárását az orvos ismeretterjesztő előadása mellett aláfestő zene is kísérte. A belépődíj ellenében a nézők bepillantást nyerhettek a természet rejtett titkaiba: az anatómiai bemutatók mellett a bonctermet körülvevő helyiségekben – amelyek egyfajta Wunderkammerként szolgáltak – mindenféle preparátumok, múmiák, orvosi műszerek és természettudományos ritkaságok voltak közszemlére téve. Adtak nemcsak a tudománynak, hanem a misztikumnak is. (5) A 18. század közepén aztán lassan eltűntek az efféle látványosságok: az anatómia egyszerű tudománnyá szikkadt – az erkölcsi tanulságokat átengedte a halottakat is élő színészekkel játszató színháznak.

Kialakulásának idején az anatómiai színház népszerűsége vetekedett a hagyományos színházéval: a reneszánsz anatómia-leckéje ugyanis olyan dráma, amelyben a test, az anatómus és a néző egyaránt szereplővé válik: a gondolat pedig, hogy mindannyian ilyen felboncolható „szerkezetek” vagyunk (akár én is fekhetnék ott), magában hordozza a katarzis lehetőségét.
Pont a nagyon népszerű leideni anatómiai teátrumban voltak olvashatók a már idézett feliratok: Ismerd meg magad! Por és árnyék vagyunk. Halálra születünk. És a halott test tette lehetővé azt is, hogy az elmúlásban, pusztulásban az anatómus megmutathassa az Isten által teremtett ember kívülről láthatatlan részeinek nagyszerűségét.


Jegyzetek:
(1) Kiss Attila Atilla: Vérszemiotika – A test kora modern és posztmodern színházai, Jelenkor, XLVIII. (2005/6.), 623.

(2) Horányi Ildikó: A női test az anatómiai áb- rázolások tükrében. In: A modell – Női akt a 19. századi magyar művészetben [kiállítási katalógus]. Szerk. Imre Györgyi. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2004, 210.

(3) Lásd 1. jegyzet

(4) Lásd 2. jegyzet

(5) Horányi I.: i.m. 212.

Full 002999
Full 003000
Full 003001
Full 003002
Full 003003
Full 003004
Full 003005