A londoni Tate Modern elôadásainak és szimpóziumainak egy részét élô webközvetítésen követhetik az érdeklôdôk, ami csaknem egyenértékû az azokon való részvétellel. A közvetítések néhány héttel késôbb a Tate honlapjának archívumába kerülnek, ahol az évek során tekintélyes anyag halmozódott fel mûvészettörténeti adalékokból és mûvészetteóriai munícióból.

A legutóbb közvetített szimpózium apropójául Carsten Höller a Tate Modern turbinatermét betöltô óriáscsúszdái, illetve ezek áprilisban esedékes leszerelése szolgált. Az elôadók Guy Debord A látvány társadalma címû, 1967-ben publikált könyvének elméletét, annak érvényességét vették górcsô alá, kivéve talán a Tate kurátorát, Frances Morrist, aki a turbinateremben megvalósított megaprojektek keletkezéstörténetét vázolta fel, majd bemutatta a megvalósult installációkat, melyek közül szakmai és közönségszempontból egyaránt Olafur Eliasson 2003/2004-es Idôjárás Projectje tekinthetô a legsikeresebbnek.
Az efféle lehengerlôen látványos alkotások dömpingje szükségessé tette a debordi látvány fogalmának átértékelését. Guy Debord elmélete szerint a látvány a fogyasztói társadalomban a társadalmi elnyomás eszköze, ha úgy tetszik, a kapitalizmus szemfényvesztése. A termelésorientált társadalmakban az élet és annak minden aspektusa látvánnyá transzformálódik, miközben az egykor jelentéssel bíró látvány kiüresedett reprezentációvá válik. A képzômûvészet nyelvére lefordítva Ina Blom, az Oslói Egyetem professzora úgy fogalmazta ezt meg, hogy a mûvészetben a látvány a misszió helyébe lépett. Ezt illusztrálják a múzeumépítészetben megjelenô új trendek is, például a gyakran hivatkozott bilbaói Guggenheim, amely pusztán lenyûgözô építészeti megoldásainak köszönhetôen vált turistacélponttá, vagy a Denver Art Museum, melyet a Condé Nast utazási magazin áprilisi száma a világ öt csodájának egyikeként mutatott be.

Carsten Höller óriáscsúszdái

A múzeumok szerepüknél fogva kollektív memóriabankként kellene hogy szolgáljanak, ám vizuális ingereket túladagoló megjelenésük éppen ellenkezô irányba hat, hiszen a látvány-dömping egyik célja Debord szerint éppen az emlékezet megbénítása. Andrea Fraser elôadásában a múzeumokra mint látványosságokra reflektált, s rámutatott, hogy a jelenség korántsem új keletû, példaként többek között a Vatikánt és a világkiállításokat említette. Úgy vélte, a vizuális stimulus fontos szerepet játszik az elit és a tömegkultúra egymás felé közelítésében, a múzeumok részérôl pedig populista gesztust jelent a turbinateremben megjelenô mûvekhez hasonló megainstallációk megvalósítása egy új látogatóréteg megcélzása érdekében. Mûvészként Frasert aggodalommal tölti el, hogy ilyen léptékû mûvekkel és gépezettel kell versenyeznie.
Sven Lutticken szerint Debord nagy hatású könyvének megjelenése óta alapos mutáción esett át a látvány fogalma, a passzív nézô tételezése pedig nem más, mint anakronizmus. A Tate Modernben csúszdázó múzeumlátogatók remekül illusztrálhatnák ezt, ám Lutticken inkább a nézôket is bevonó szociális érzékenység motiválta aktivista mûvészetre gondolt és a látványnak egy, a technikai innovációkhoz kapcsolódó új hullámára, csakúgy, mint a fogalom két szétváló értelmezésére a tömegkultúrában és az elitkultúrában.
Claire Bishop szintén az aktív nézôre/résztvevôre apellált; a néha sokkhatással operáló látványcentrikus káprázatok ellenpontjába a közönség részvételén alapuló mûveket helyezte, melyek egy atomizált társadalom pszeudo-közösségébôl valódi közösséget hozhatnak létre. A látvány társadalmának totalitariánus diktatúrájával a közcélokért tevékenykedô mûvészt és egy idealizált demokráciát állított szembe.
Összességében a vita résztvevôi egyetértettek abban, hogy a látvány fogalma Debord meghatározása óta alapvetôen megváltozott, más problémát definiált akkor és ma. Lutticken úgy véli, Debord elmélete a dialógust kiküszöbölô látványról ma már irreleváns, legalábbis ha szó szerint értelmezzük, azonban óva intett attól, hogy úgymond a fürdôvízzel együtt a gyereket is kiöntsük, hiszen az alapprobléma a kultúra minden szegmensében létezik és Debord nyomvonalán elindulva felfejthetô. A kiindulópont változását azonban diagnosztizálnunk kell, máskülönben a 60-as években ragadunk és könnyen mellékvágányon köthetünk ki. A fogalom megváltozott jelentésrétegei tehát annak differenciált megközelítését, periodizálásának bevezetését tennék szükségessé. Ahogy a szimpózium egyik kezdeményezôje, a mûvészettörténész Claire Bishop fogalmazott: egy új szörny ellen nem lehet régi, elavult fegyverekkel harcolni.
A Tate webközvetítéseinek sorában április 25-én este a Münster 07 skultur projecte kapcsán a kortárs szobrászatról beszélgetnek majd mûvészek és kurátorok, május 16-án pedig Harland Miller és Jarvis Cocker vitatja meg a populáris kultúra helyzetét.

2007/2. 20-21. o.