Határtalan zsongásban

Könyvkritika

Szilárdi Béla absztrakció és figuralitás között egyensúlyozó, transzavantgárdból táplálkozó festészete nem ismeretlen a hazai kiállításjárók körében. Annál inkább mozgalmas élete! Az idősödő festő egy regényes visszaemlékezésben vet számot múltjával, izgalmas élete egymást követő állomásaival. Vannak művészek, akik mindig rosszkor vannak rossz helyen – Szilárdi Béla nem ilyen, ő mindig a legjobb pillanatban érkezett, vele született érzékkel talált oda mindig a legforróbb aktualitáshoz.
 



Szilárdi Béla: Határtalan zsongásban. Életmű-regény. Hanga, Budapest, 2009, 224 oldal

Az ötvenes évek végén kivette a részét a vasfüggönyön innen éledező jazzkultúrából, majd keresett beatzenész lett, aki végigturnézta az egész régiót, filmessé csak azért nem válhatott a hatvanas években, mert népszerű slágergyárosként nem vették fel a Filmművészeti Főiskolára. Hát elkezdett fotósként dolgozni – mikor máskor, mint a hetvenes években –, előbb itthon, majd az emigrációt követően Németországban. A nyolcvanas években a képéhség (Hunger nach Bilder) az újjáéledő festészethez sodorja, de persze tíz év múlva kitanulta a számítógépes grafika csínját-bínját is. Az emlékező folyamban sorra bukkannak fel a világhírű figurák: előbb Louis Amstrongot kíséri nagybőgőn, majd Joseph Beuysot fotózza, később az osztrák kancellárt, közben megfordul Lenin mauzóleumában, a bajor hegycsúcsokon, a csomagolópapír-iparban, az afrikai tonhalhalászok között, a müncheni színházi életben, a lourdes-i zarándokhelyen és a filozófia klasszikusai között, végül pedig kiköt a Vas megyei Gutaházán. Sodróan olvasmányos önéletrajz – sok nyomdahibával, korrektor és szerkesztő után kiáltva – egy nem mindennapi művész sokszínű életéről.

R. G.

Artmagazin 2010/ 1. 96.o.