Életképek a nyári melegből

Winkler Nóra

Hogy örülne Moholy-Nagy László, ha látná az espell fordítóirodában a Bring the Art Home kiállítás megnyitóját! Tetszene neki, ahogy a teraszról ömlik be a délutáni napfény a Károly körútra néző irodába, pont, amit szeret, erkélyrácson át nézni városi tájat, a jól öltözött tömeg, a borok és a DJ, de leginkább az hatná meg, hogy látná: megvalósult saját hitvallása.

Pár nappal korábban hármasban – Topor Tünde, Oltai Kata és én – tartottunk tárlatvezetést előfizetőinknek a Ludwig Múzeum Moholy-Nagy-kiállításán. Ahhoz képest, hogy ilyenkor már mindenki nyaral, rengetegen álltak körbe minket, mi pedig vezettük őket mindig meg-megállva egy mű előtt, mert az valamelyikünk szerint kiugróan érdekes, humoros vagy személyes, meghatározó alapmű, jellemzi egy korszakát, vagy csak mi nagyon kedveljük. Jó ez a műfaj, mert csomó min- den belefér, ami egy kronologikus, klasszikus tárlatvezetésbe nem. Másfél órán át beszéltünk, utolsó erőnkkel, zárógondolatként még idéztük Moholy egyik mondását, mely szerint a jó mű nemcsak megszólítja nézőjét, de rá is ébreszti saját kreatív forrásaira, egyszóval felszabadítja, és átragasztja rá az alkotókedvet.

Full 002574

Így nézett ki az espell iroda a megnyitókor


Na, pont ez történt az espell-ben. A kimagasló színvonalú fordítóiroda egyedüli magyarként került fel idén az iparágat monitorozó, irányadó amerikai céglistára. Negyven ember dolgozik a kétszintes irodatérben, vagyis ha kedvük tartja, járkálhatnak fel-alá a szép, régi falépcsőn, de azért jellemzően monitoroknak fordulva ülnek az asztaloknál és komoly arccal német filmes szerződéseket fordítanak görögre vagy holland jogi anyagokat románra.

Közéjük kerültek be a művek, mert a Bring the Art Home (BAH) célja ez – kortárs művészetet vinni irodaterekbe.

Mindez a LOFFICE kezdeményezése, a képanyag pedig az általa kiírt Portfolio Review képzőművészeti pályázatra érkezett. Bár a LOFFICE alapprofilja az, hogy coworking irodákat működtet – olyan kreatív tereket, ahol önállóan vagy kis csapatokban dolgozó cégek munkaállomásokat bérelnek –, ambiciózusan foglalkozik kortárs művészettel, részint mert saját irodái falain is gyakran cserélődnek fiatal alkotók képei. Fenti pályázatukra 53 művész 1500 művet adott be. Ezekből egy szakmai zsűri – Aknai Katalin, Fenyvesi Áron, Nemes Attila, és én – válogatta állhatatosan és több lépcsőben a munkákat, a kiválasztott kilenc portfólió pedig nemcsak azt nyerte, hogy a LOFFICE Paulay Ede utcai irodájában mutatkozhatott be, hanem egy turnét is. Merthogy ez a BAH lényege, hogy a művek potenciális vevőik közé kerüljenek. A befogadó irodák jó nevű cégek, közöttük roadshow-znak a kiválasztott grafikák, festmények, objektek.

Screenshot 2022 07 03 at 23.12.02

Korcsmár Eszter: What is it

Az espell felkérésére náluk Aknai Kati mérte fel a terepet és rendezte meg a sorozat nyitókiállítását. Elkezdődött a gondolkodás, mi hova passzolna, a méricskélés, hol működnek legjobban ezek a tárgyak. Más a helyzet, mint egy múzeum fehér falaival és tiszta tereivel – itt sálakkal teli fogasok, nyomtatók, polcok, könyvelési mappák és ablakok között kell működnie egy képnek. Eklektikus tér, ez a besorolása, mint a megnyitón kiderült, de az ide választott művek – Koralevics Rita, Korcsmár Eszter, Felsmann István, Navratil Judit és Szurcsik Erika képei – megtalálták a helyüket.

Olyannyira, hogy még csak az installálás, mérőszalaggal járkálás ment, de a dolgozókra már elkezdtek hatni a kikerülő művek. A megnyitó előtt két órával összegyűltek, és az amúgy mezítláb közlekedő, harmincas tulajdonosok elé tárták közös nagy művüket, egy Nespressos kapszulákból ragasztott, mondjuk úgy, installációt. Azt a nyelvi leleményt is belekomponálták, hogy a BAH visszafelé HAB, amit Moholy-Nagy, aki kollázsain szintén szívesen játszott a betűkkel, valószínűleg elismerő csettintéssel értékelt volna.

Screenshot 2022 07 03 at 23.12.09
Koralevics Rita: Bedeszkázott fa


2011-es nyertesek: Balázs Imre Barna, Bácsi Róbert László, Dömölky Dániel, Felsmann István, Koralevics Rita, Korcsmár Eszter, Navratil Judit, Réthey-Prikkel Tamás, Szurcsik Erika
2011-es befogadó irodák: defo-design focus, Holcim, Oppenheim Ügyvédi Iroda, Pátria Nyomda, Strabag, prezi.com, Raygun Reklámügynökség
2010-es befogadó irodák: Oppenheim Ügyvédi Iroda, PORR, PORT.HU, Republic of Art

Screenshot 2022 07 03 at 23.12.17

Szurcsik Erika: Go ahead