Konzumista kiáltvány

Könyvkritika

A Műcsarnok előállt elméleti füzetsorozata újabb példányával. Norbert Bolz médiateoretikus és kommunikációkutató nem sokat beszél képzőművészetről, annál inkább arról a fogyasztói közegről, ami meghatározza a kortárs alkotók mindennapjait. 

Bolz szembemegy a kritikai művészek köreiben népszerű gondolkodásmóddal, leszámol a Frankfurti Iskola és a ’68-as „nagy generáció” posztmarxista liberalizmusával. Gúnyt űz Marxból: az 1848-as Kommunista kiáltvány párjaként megírja a Konzumista kiáltványt. A rövid esszé eredetije 2002-ben született, nem véletlen, hogy Bolz szeptember 11-e tragédiájánál kezdi a fonal gombolyítását.

Az iszlám fundamentalisták ellen egyetlen hatékony gyógyszert talál: a piac békéjét. Az antiamerikanizmus túlfűtött energiáit a kereskedelmi függés és az egymásrautaltság kialakításával kívánja legyőzni. A berlini professzor előbb persze önkritikát gyakorol, elemzi saját liberális nyugati nézőpontunk gyengeségeit, hogy miként élnek tovább a vallási klisék az emberjogi tradíciókban és persze a kultuszigény a fogyasztásban. Világunkból hiányzik a korábbi évszázadok jól megszokott háborúskodása, marad a konzumálás.

Amit Bolz hihetetlen szórakoztató módon tömjénez. Hiszen a kapitalizmus – ahogy Benjamin mondja – tulajdonképpen kultuszvallás, ahol az áru fétis, a pláza pedig templom. A marxista közhelyekkel leszámolva Bolz jó viszonyt ápol a konzumálással, finom kritikával megfűszerezve beszél a fogyasztás lépcsőiről, a pénzhez fűződő viszonyunkról, a szubkultúrák beemeléséről, a shoppingolás szépségéről, a belvárosi márkazónákról, az autók kultuszáról és a szexuális forradalom kudarcáról. A nagy filozófusokkal szemben kimondja: a konzumálás nem bűn. Sőt: Adorno vagy Derrida ugyanolyan márkanév, mint a Nike vagy a Coca-Cola.


Norbert Bolz: Konzumista kiáltvány. Műcsarnok, Budapest, 2010, 100 oldal, 980 Ft

 

Full 001919