Barokk mennyország

Rieder Gábor

Bár több száz éves épített környezetünkben a barokk a messzemenőkig felülreprezentált, félelmetesen hiányosak róla való ismereteink.

Az itáliai reneszánsz apró szakmai fogásait (a levegőperspektívától a hullaházi boncolásokig) mindenki fújja, de hogy kik és hogyan dekorálták ki a Monarchia területének barokk templomait és kastélyait, azt köd borítja. Például hogy miért került a Szent Lélek galambja mindig a napsütötte laternák kupolájába, vagy hogy mikor támaszkodik a festett felhősáv az épített keretre, esetleg hogy mi az a meleg fényű háttérsugárzás, ami narancsos-sárga színűre hangolja a hatalmas mennyezetképeket. Ilyen – korábban fel sem merült – kérdésekre ad választ a Pázmány Péter Katolikus Egyetem művészettörténet-tanára, Jernyei Kiss János disszertációjában. Az adjunktus szerző a váci székesegyház Maulbertsch-freskói kapcsán elemzi a liturgikus tér és a falképek összetett 18. századi viszonyát. Meggyőző elemzése szerint a freskókat nem önálló műalkotásokként, hanem a liturgikus tér bejárása során kibomló összművészeti egységként kell értelmezni. A francia forradalmi építészetet megelőlegező, klasszicizáló oszlopok közé a hívő bűnbánóan lép be, a kapun túl pedig megpillantja a szentélyt uraló hatalmas oltárképet, a Vizitáció jelenetét. Az Erzsébet házának lépcsőjén álló terhes Mária nem sokat törődik idős rokonával, karjait széttárja (egy Tiziano-allúzió), tekintetét az ég felé emeli. A 18. századi ideális katolikus vele együtt néz fel a mennyezetre, ahol a szentek kara felhőspirálon ülve veszi körbe Máriát és a Szentháromságot. A hajóban befelé haladva egyre több részlet tárul fel a mindenszentek-jelenetből (Allerheiligenbild), a gesztikuláló figurák megmozgatják a néző ájtatos lelkét, hogy beleélje magát az ágostoni Civitas Dei látomásába. 

40 gutenberg1

A szentélyrekesztő elé érve ismét a Vizitációé a főszerep, nem is véletlenül, a hívő ide már az áldozáskor jut csak el, a várandós Mária pedig a tabernaculum Dei régi szimbóluma. Jernyei Kiss a divatos korabeli elméletírókkal és a mai recepcióesztétika teoretikusainak elméleteivel felvértezve írja le az ideális befogadás ívét. A probléma csak annyi, hogy az 1772-ben felszentelt székesegyházba Migazzi püspök két évvel később egy új, Kálváriát ábrázoló oltárképet rendelt, bizonyos Martin Johann Schmidttől. (Az alig megszáradt Vizitáció elé!) Jernyei Kiss szerint Maulbertsch kidekázott ikonográfiai programja túl szofisztikált volt, valamiért működési zavar lépett fel. Mások szerint inkább a minőséggel volt a baj: az első főoltár túl egyszerű, túl „szegényes” volt. Az általános művészettörténeti vélekedés amúgy is szívesen nézte le ezt a kései barokk stílust, mint valami ásatag, az idők szavát nem értő, reakciós maradványt. A felvilágosodás és a klasszicizmus apologétái Maulbertschet a sötét ellenreformáció skatulyájába gyömöszölték be. Az épületért már a „fentebb stíl” fáradhatatlan propagátora, Kazinczy Ferenc is odavolt, de a freskókról csak annyit jegyzett meg: „a templomnak minden festéseit ki lehetne hányni”! A művészettörténészek is a megfáradt, zenitjén túljutott, öreg piktort látták a váci Maulbertschben, aki ráadásul egy korstílus haranggörbéjének végén piszmogott. Jernyei Kiss posztmodern tudatossággal lép túl ezen az idejétmúlt stílustörténeti értékrendszeren, a 18. századi katolikus térszervezés kiváló példáját látva a váci falképekben. A zavar ettől még megmaradt: a székesegyház Vizitációja – ezt a Nemzeti Galéria tavalyi nagy Maulbertsch-kiállítása óta sejthetjük – nem tartozik a barokk művész legjobb munkái közé, a klasszicizáló jegyektől függetlenül. A püspök talán a működési zavar, talán a kvalitás miatt rendelt új oltárt – ehhez még sok további (technikai) kutatás kéne. Van még mit behozni, de szerencsére a magyarországi barokk freskófestészettel már foglalkozik egy lelkes kutatócsoport, éppen Jernyei Kiss János vezetésével. Az viszont biztos, hogy ennyire alapos és izgalmas elméleti kalauzzal egy 18. századi magyar barokk templom sem rendelkezik.



Jernyei Kiss János: Barokk mennyország. Vallásos képzelet és festett valóság. Gondolat, Budapest, 2009, 192 oldal, 4000 Ft