Műtárgypiaci helyzet

Artprice-elemzés

A műkereskedelmi adatanalízissel foglalkozó Artprice cég ismét a nagy párizsivásárra, a FIAC-ra időzítette éves jelentését. A 77 oldalas kiadványból kiderül, hogy a legfontosabb prognóziskészítők hogyan látják a műkereskedelem mögöttünk álló egy évét és a jövőjét. A mindenki által ismert szerény tavalyi eredmények ismertetése után egy dolog válik egyértelművé: Ázsia súlya egyre nyomasztóbban növekszik. Amúgy meg a példásan domborító britekre és az egyre inkább feljövő dizájnerekre kell koncentrálni. Rövid összefoglaló.

 

Szomorú tények

Először lássuk a szomorú tényeket! A nagy piaci mozgásokat elemző grafikonok vége minden esetben lekókad. (Bár nem zuhan vissza olyan sokat, mint ahogyan elsőre tűnik, lényegében csak a 2005-ös, 2006-os szintig!) A kortárs művészet (az 1945 után született alkotók mezőnye) hét év bőség után hirtelen zuhanórepülésbe kezdett. Az előző hét esztendő alatt – főként az Ázsiából, az Oroszországból és a Közel-Keletről érkező új vásárlóknak köszönhetően – jelentős növekedést könyvelhetett el, magához vonzva a spekuláns befektetőket.

2002 januárjától 2008 januárjáig folyamatosan születtek az új aukciós rekordok, az árak 85%-kal növekedtek, miközben az árverésre bocsátott kortárs tételek száma is egyre gyarapodott, főleg a legfelső régióban. 2005-ben a 100 ezer dollár feletti kortárs művészet a teljes aukciós forgalom 8%-át tette csak ki, 2008-ban már 19,5%-át! 2008 októbere és 2009 márciusa között az új vásárlóközeg komoly vagyonokat vesztett (300-zal kevesebb lett a világon a milliárdos), a bankok nem adtak többé kölcsön műtárgyvásárlásra, nagy hagyományú vásárok zártak be és komoly múzeumok bocsátották el az alkalmazottaikat. A nagy aukciósházak bevétele messze elmaradt a várakozástól.
 

A kortárs művészet árnövekedése (1998 és 2009. június között)

 

Védekező póz

A műtárgypiacot mozgató két óriás aukciósház gyorsan alkalmazkodott az új helyzethez. A veszteségek minimalizálása érdekében lecsökkentették az eladásra kínált tételek számát és a limitárat, valamint megszüntették a garantált ár intézményét. (A piaci boom során bevezetett rendszer szerint az árverezőház maga vette meg a bennragadt tételt, ha korábban garanciát vállalt rá.) A nagy aukciósházak megváltak sok munkatársuktól és bezártak irodákat. Ugyanakkor nem csökkentették eléggé a becsült árakat, különösen a piac legfelső szegmensében. Az eredmény: a kortárs művek 65%-a az elmúlt egy évben még így is az alsó becsérték szintje alatt talált gazdára.

Új reménységek

Ázsia szerepe viszont nem csökkent. Kína 2007-ben – leelőzve Franciaországot – a harmadik helyre lépett előre a nemzetközi műkereskedelemben. De a kommunista nagyhatalom mellett rendre jól szereplenek a tajvani, a dél-koreai, a szingapúri és a japán aukciósházak is. Az elmúlt egy évben a teljes ázsiai aukciós forgalom (130 millió euró) meghaladta a drasztikusan visszaeső amerikai forgalmat (123 millió euró). Mindeközben Nagy-Britannia lett a piacvezető, a maga 261 millió eurójával! A kiugró eredmény majdnem fele a brit szupersztárnak, Damien Hirstnek köszönhető, aki 2008 októberében – éppen a pénzügyi válság kirobbanása előtt – egyszemélyes óriás aukción értékesítette munkáit.

Jeroen Verhoeven: Cinderella asztal, 2005
A fiatal holland dizájner falapokból lézerrel kivágott – mégis a 18. századi barokk formákat idéző – asztaláért egy párizsi aukción 70 ezer eurót fizettek idén.

Közben Ázsia futószalagon gyártja az új reménységeket. A legnagyobb forgalmaz produkáló nemzetközi sztárok tízes élmezőnyében három kínait találunk (Zeng Fanzhi, Zhang Xiaogang és Chen Yifei), egy indiait (Anish Kapoor) és egy japánt (Takashi Murakami)! Az Artprice elemzése még a dizájnerekre hívja fel a gyűjtők figyelmét. Bár az árak ezen a területen messze nem érik el a képzőművészet szintjét, a gyors növekedés garantált. 2009 februárjában a Christie’s elárverezte Yves Saint Laurent hagyatékát, közte egy több mint 20 millió eurós Eileen Gray-karosszéket! A kortárs dizájn csúcsán olyan neveket találunk, mint Marc Newson, Frank Gerhy, Zaha Hadid vagy Ron Arad. De dinamikusan jönnek fel a fiatal holland dizájnerek is!

Szerző: R. G.

 

 

Az Artprice éves jelentése (2008/2009)