Polgári sziget a fővárosban

A Százados úti Művésztelep

Üveges Krisztina

Kevesen tudják, hogy a Népstadion metrómegállónál leszállva, majd pár métert sétálva Európa legrégibb folyamatosan működő művésztelepére jutunk. Több mint százéves házak, hatalmas, északra néző ablakokkal, kis előkertekkel. Már a negyedik generáció él és dolgozik itt azóta, hogy valamikor 1910-ben Kisfaludi Strobl Zsigmond találkozott egy hivatalnokkal a városházáról, és beszámolt neki az akkori fiatal szobrászok nehéz helyzetéről. Ma ámulattal olvassuk, hogy két évvel később a fiatalok beköltözhettek a főváros által megépíttetett új műteremházakba. Ez Bárczy István polgármestersége alatt történt.

 

Poór Bertalan műterme
 
„A czinkotai helyiérdekű vasúton a szomszédos nyaralóhelyekre vagy községekbe utazó közönség figyelmét és érdeklődését több mint egy év óta köti már le egy telepszerűen épült házcsoport, amely a Ferencz József laktanya előtt az újabbkori német villakolóniákra emlékeztető stílusban épült. Vörös téglacseréppel fedett kisebb- nagyobb házikókból áll, melyek óriási nagy ablakokkal tekintenek észak felé s már ezzel is elárulják hivatásukat” – írja a Vasárnapi Újság a frissen épült Százados úti Művésztelepről 1912-ben.

  

   A Százados úti Művésztelep, Európa legrégebbi folyamatosan működő művésztelepe a 19. század végén elindult gazdasági és kulturális konjunktúra lendületében jött létre. A megkésett modernizáció és városiasodás, a polgári életforma szélesebb körű elterjedése Magyarországon is magával hozta a művészeti élet átalakulását. Az addig nemzeti alapon szerveződött intézmények (például a régi és új Műcsarnokot kezelő Országos Magyar Képzőművészeti Társulat) mellett megjelentek a progresszióra nyitott, a konzervatív kiállítóhelyekről többé-kevésbé kiszoruló művészeket tömörítő polgári szervezeti formák is. Művészegyletek alakultak, asztaltársaságok jöttek létre (Abbázia, Japán). Eközben a fővárosban komoly műteremhiánnyal küszködtek még az elismert művészek is, nemhogy a fiatalok. Sokan közülük a művésztelepek beindításával jutottak legalább az év egy részében alkalmi műteremhez és alkotási lehetőséghez. Az 1896-ban alapított Nagybányai Művésztelep sikerén felbuzdulva sorra alakultak a vidéki telepek. Gödöllő, Szolnok és Kecskemét után a fővárosi műteremhiányt enyhítő kezdeményezések is beindultak; ebben a pezsgő, változó közegben jött létre a Százados úti Művésztelep. Míg a nyári időszakra korlátozódó vidéki művésztelepek a művészek számára az elvo-nulást biztosították, ez városias életformát tett lehetővé. Mint ilyen, hasonlított valamennyire a festő-építész Kosztolányi Kann Gyula által tervezett Kelenhegyi úti Műteremházhoz (1903),1 amely azonban 20 lakásos nagy tömbjével, építészeti megoldásaival inkább a kor többlakásos polgári lakóház-koncepcióját követte.
   A Százados út esetében Kallós Ede, Horváth Géza és más szobrászművészek kezdeményezését a művészetpártoló Bárczy István2 polgármester karolta fel, aki részt vett a főváros Szépművészeti Múzeum számára történő gyűjtési tevékenységében is, olyan új kiállítóhelyeken is vásárolva kortárs műveket, mint a Nemzeti Szalon, a Könyves Kálmán Rt. vagy az Ernst Múzeum (1912). Kisfaludi Strobl Zsigmond így idézi fel a telepalapítás előzményeit: „Egy nap találkoztam Wildner Ödönnel, aki a Városháza kulturális ügyeinek intézője volt. Elpanaszoltam neki a fiatal szobrászok fájdalmát: Nincs műterem, megrendelés, pénz. Megígérte, hogy beszél Bárczy István polgármesterrel ez ügyben. Néhány hét múlva Sidló Ferenc, Szentgyörgyi István és én értesítést kaptunk, hogy Wildner és Péczely Béla találkozni akarnak velünk a Stefánia úti víztorony mellett, műtermeink ügyében. Meg is jelentünk, de a felajánlott helyet nem találtuk jónak, mivel az ott látott óriási gödörnek csak a feltöltése is évekig tartott volna.
   Tovább mentünk hát, míg végre a Százados úton felajánlott telket jónak találtuk, s a megépítés reményében boldogan ültünk be a Japán Kávéházba, ahol a művészek részben örömmel, részben kétkedve fogadták a hírt. A kétkedők csalódtak, mert már két évvel később, 1912-ben behurcolkodtunk az új művésztelepre.”
   A művésztársaság tehát elfogadta a főváros által ajánlott, akkor még Kőbányához tartozó területet a telep számára, a Fővárosi Közgyűlés pedig 1910 júliusában engedélyezte 16 darab kétlakásos bérház építését – ezt jóváhagyta a belügyminiszter is 1911 januárjában. A tervek elkészítésével Wossala Sándort bízták meg, aki három típusházat dolgozott ki. Az építést három kivitelező, Forbáth Ernő, Walla József és Wellisch Alfréd végezte, akik Wossala általános tervsémáit viszonylag szabad részletképzéssel valósították meg.3 Eltérően a Gellérthegy polgári villák és bérházak meghatározta épített környezetétől, itt lehetőség nyílt a kevésbé intenzív beépítésre, ami távolról, nagyon leegyszerűsítve követi az Ebenezer Howard-féle 19. századi angol kertváros-modellt.
   

Basch Árpád műterme

   A cél az volt, hogy a jelentkező 32 művészt földszintes, a munkáslakások megoldásait követő, de jobb kivitelű házakkal lássák el. Az ikerházként megépített műteremlakásokhoz az északi tájolású műterem mellett három déli fekvésű lakószoba és mellékhelyiségek tartoztak, és a fővárosinál alacsonyabb bérezéssel, önköltségi áron adták ki őket.4 (Ehhez képest a Kelenhegyi úti Művészház egységeit a nagy műteremmel és egy kisebb szobával egyértelműen nem családok igényeihez szabták.)
   1911 telén költöztek be az első lakók, mint például Medgyessy Ferenc, Kallós Ede, Kisfaludi Strobl Zsigmond, Mikus Sándor szobrászok, Czigány Dezső, Gábor Móric, Kádár Béla, Pór Bertalan festők. A munka mellett a hangulatos, parkosított művészfaluban nagy társasági élet is zajlott, Blaha Lujza, Szép Ernő, Móricz Zsigmond vagy a Kassák-kör tagjai is gyakran látogattak ki a telepre. Épült egy nagy kapacitású bronzöntő műhely is, itt készült például Medgyessynek az 1937-es Párizsi Világkiállításon aranyérmet nyert, a debreceni Déri Múzeum előtti kúthoz készített Régészet, Tudomány, Művészet és Néprajz című allegorikus figuraegyüttese, a Hősök terei Millenniumi Emlékműhöz néhány szobor és Kisfaludi Strobl Íjásza (1929), de később itt öntötték Mikus Sándor Sztálin-szobrát is, 1951-ben.5


Czigány Dezső: Csendélet almákkal, Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria

   Az első világháború és az azt követő gazdasági válság a telep életében is nehéz évtizedeket hozott, de a legnagyobb csapást a második világháború mérte rá. Megtizedelte a művészközösséget, a légitámadások pedig sok épületet, valamint a park egy részét tönkretették.
   Ebben az időszakban a folytonosságot Sidló Ferenc szobrászművész jelentette. Mestere Kisfaludi Strobl Zsigmond volt, ő maga a Képzőművészeti Főiskolán tanított 1924–1948-ig. A gödöllői művésztelepről költözött a Százados útra. Legismertebb munkája a Danaidák kútja (1933), ami ma a Deák téri Evangélikus Gimnázium mellett látható. Tanítványai közül Stöckert Károly és Búza Barna szinte egész életművüket a telepen hozták létre. A római iskola klasszicizáló hagyománya és a naturalista-realista részletek Sidlóhoz és Búzához hasonlóan Ispánki József művészetére is jellemzőek. Felesége, IspánkiMária is itt dolgozott, ő volt az első restaurátor a telepen. Ehhez a generációhoz tartozott a szintén Kisfaludi Strobl-tanítvány Herczeg Klára, de ő csak az ötvenes évek második felében költözött ide. Makrisz Agamemnon, a korszak talán legtöbbet foglalkoztatott szobrásza 1952–63 között dolgozott a telepen festő feleségével, Zizivel, érett művészete itt bontakozott ki. Esetében érdekes mozzanat, hogy 1937-ben Párizsban látta Medgyessy említett műveit, ezek hatására az archaikus előképek használata Makrisz ars poeticájává is vált.
   

Lányi Dezső műterme

  Szabó Iván többgenerációs művészcsaládja (szintén szobrász fia, Gábor már ide született) a legrégebbi a mai kolóniában. Ő Medgyessy tanítványa volt, de az elsők közt beköltöző Gábor Móric vejeként került a Százados útra. Aktív tagja volt több művészeti szervezetnek, tanított a Képzőművészeti Főiskolán is, tanítványai között említhető Körösényi Tamás és Sass Valéria. A telep érdekessége, hogy százéves fennállása alatt korlátozásoktól mentesen őrizte meg műfaji sokszínűségét. Az első grafikus lakó, Erdei Sándor a háború után került a telepre. Autodidakta rajzoló volt, karikatúrái napilapokban, például a Lúdas Matyiban jelentek meg. A művésztelep logóját tervező Szekeres István nyitotta meg a hatvanas évek elején nagyobb számban a telepre költöző grafikusok sorát. Marton Magda, Bognár Árpád, Balla Margit után a nyolcvanas években Heinzelmann Emma, majd Kovács Tamás érkezett. A festő szekció Czigány Dezső és Pór Bertalan személyével került a művésztelepre, de Kádár Béla, a magyar avantgárd különleges alakja is az elsők közt, 1912-ben kapott itt műtermet. Kapcsolatot tartott a Kassák-körrel, kiállított a berlini Der Sturm galériában, New Yorkban csoportos és önálló kiállításon szerepelt, itthon is sikereket aratott. Bár a háború után a szocialista realizmus időszakában mellőzte a kultúrpolitika, haláláig menedékül szolgált számára a művésztelep. Az ötvenes években költözött be a Nagybányán tanult Moldován István, aki tájképein és emberábrázolásain a posztnagybányai hagyományt vitte tovább, akárcsak az Egry-tanítvány Szalai Zoltán, akinek felesége, Szalai Veronika restaurátorként tanított a főiskolán, és otthon még ma is dolgozik. A következő festőgenerációt pedig már Bikácsi Daniela képviseli, akinek Kovács Tamással közös lánya, Kovács Lola is a festői hagyományt viszi tovább. Hozzá hasonlóan a telepen született és dolgozik a szintén festő Káldi Kata, a szobrász Szabó Zsófia és a képzőművész Szabó Ádám. A kiragadott példák természetesen csak vázlatosan rajzolhatják ki a Százados úti Művésztelep arcát. A száz év alatt itt dolgozó több mint száz szobrász, festő, grafikus, fotós, filmes munkájának értékelése, a mesterek és tanítványok genealógiája, a korszakokon belül a szélesebb összefüggések feltárása inkább egy könyv témája lehetne. A ligetes területen álló hangulatos régi házak, a kertben rejtőző szobrok romantikus látványa ellenére nagyon is mai élet zajlik a műtermekben, melyeket már a negyedik generáció használ. 


A művésztelep háttérben az iskolával
 
• • •
 
1 K. Pintér Tamás: Századeleji házak Budapesten, INTERART Stúdió, Budapest, 1987, 80-as sorszámú tábla, unp.
2 Bajkay Éva: A Magyar Nemzeti Galéria grafikai gyűjteményének története, in: Modernizmusok 1900–1930: Európai grafika. Szerk. Bajkay Éva et al. Stuttgart, Staatsgalerie Stuttgart, Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 2004, 16. és 24. o.
3 Nyikos László: A Százados úti Művésztelep, in: A Százados úti Művésztelep Albuma. Szerk. Dura László. Budapest, Százados úti Művésztelep Egyesület, [2003], 15–16. o. 
4 Nyikos László: A Százados úti Művésztelep, in: A Százados úti Művésztelep Albuma. Szerk. Dura László. Budapest, Százados úti Művésztelep Egyesület, [2003], 14. o.
5 Szabó Gábor: Bevezető a Százados úti Művésztelep életébe, in: A Százados úti Művésztelep Albuma. Szerk. Dura László. Budapest, Százados úti Művésztelep Egyesület, [2003], 10. o. CD-ROM

 

Nyitott Műtermek Délutánja
Legutóbb a Százados úti Művésztelepen
 


Vendégek Káldi Katalin műtermében

„A művészethez nemcsak fehérre festett falú, csöndes és rideg galériák elérhetetlen távolságából közelíthetünk. A művészet rólunk szól, nekünk szól, velünk változik. Kérdéseket tennél fel kedvenc alkotódnak? Szeretnéd látni testközelből az ecseteket, vásznakat, eszközöket? Belekóstolnál a műtermek világának hangulatába?” Így toboroz érdeklődőket a 2012 óta eddig négy alkalommal megszervezett Nyitott Műtermek Délutánja program, melynek fő célkitűzése, hogy a műveket ne csak egy galéria „steril” környezetében tekinthessék meg a művészet kedvelői, hanem az alkotás közegébe is bepillanthassanak. Ezeken a délutánokon kortárs művészek nyitják meg műtermeiket egy napra az érdeklődők előtt, személyesen vezetnek körbe, bemutatják műveiket, mesélnek keletkezésükről és válaszolnak a kérdésekre is. Mindeközben a gyerekek alkothatnak is. Budapesten számos műterem létesült az elmúlt száz évben. Épültek festőlakások a nagykörúti bérpaloták tetőtereiben, egy fényűző műteremház a Gellérthegyen, panorámás alkotóműhelyek a hetvenes évek újpalotai „felhőkarcolójában”, újabban pedig loftok alakulnak át műtermekké egykori gyárcsarnokokban. Az eddigi bejárásokon 10-20 egyéni és csoportos műterem vett részt, a legutóbbi program itt, a legrégebbi művészeti kolónia patinás helyszínén, az 1911-ben átadott Százados úti Művésztelepen zajlott. Szinte minden művészeti ág képviseltette magát, holott régen jellemzően a szobrászoknak épültek a nagy belmagasságú műtermek és a telepiek felét még most is ők használják. De rajtuk kívül festők, tűzzománcosok, textilesek, belsőépítészek, fotósok, papírrestaurátorok, rajzfilmkészítők műtermei is megnyíltak.

A Nyitott Műtermek Délutánjának következő, október 19-i helyszíne a Magyar Képzőművészeti Egyetem főépülete és az Epreskert.