Piaci trendek

Artprice elemzés

A legnagyobb on-line műkereskedelmi adatbázissal rendelkező Artprice ismét kijött éves kortárs elemzésével. Mit olvasnak ki a piaci váteszek a mögöttünk álló esztendő adataiból? Kortárs klasszikusok, olcsó művészek, Kína és dizájn.

Árnövekedés a kortárs művészetben 2000 és 2010 között (forrás: Artprice)

Élet a lufi után

Hogyan boldogul a kortárs műtárgypiac a spekulatív lufi kipukkanása után? – teszi fel a nagy kérdést az alapító. Egy biztos, a válság nem hasonlítható a '90-es évek eleji krízishez: hiába ritkultak meg a dollármilliós aukciós leütések a 2006–2008-as időszakhoz képest, ha a kortárs piac közben virgoncabb, mint valaha. Ugyanis a kereskedés nem fagyott be mindenhol: az árverezőházak elmozdultak a biztos klasszikusok és az olcsóbb tételek felé. Vagyis a válság leginkább azokat a villámgyorsan felfutó művészeket sújtotta, akiknek munkáiba 2005 után gyors, spekulatív megtérülési céllal fektették be pénzüket a vásárlók. Például Damien Hirst, Jeff Koons vagy Banksy, akiknek az ára harmadára-negyedére esett vissza!

2009-ben a régi mesterek, a klasszikus modernek és az olyan „kortárs klasszikusok”, mint Warhol rántották ki az aukciós ipart a depresszióból. 2010-ben sem törtek vissza az élre a szuperdrága kortársak, inkább olyan bejáratott nevek értek el rekordárakat, mint Alberto Giacometti, Amedeo Modigliani vagy Pablo Picasso.

A korábbi években hatalmasat kaszáló aukciósház-mogulok óriási veszteségeket szenvedtek. Az árzuhanás jóvoltából a piacvezető Christie's összbevétele 43%-kal zuhant 2009-ben, fő riválisának, a Sotheby'snek a részvényei pedig 58%-ot veszítettek az értékükből. 2010 februárjában és májusában a két nagy ház mégis már jól szerepelt: kortárs aukcióik Londonban és New Yorkban is egyértelmű javulást mutattak. Igaz, főként olyan „kockázatmentes”, ötvenes–hatvanas évekből való moderneknek köszönhetően, mint Yves Klein, Marc Rothko, Jackson Pollock vagy Lucian Freud.

A 2009/2010-ben elárverezett kortárs művek ármegoszlása: 40% < 1000 euró, 43% 1000–10 000 euró, 15% 10 000–100 000 euró, 2% > 100 000 euró (forrás: Artprice)

Sok kicsi sokra megy

A kortárs művészet piaci helyzete furcsán alakul. Az egész szegmens által termelt nemzetközi összforgalom a 2007–2008-as szezonban majdnem 1000 millió euró volt, a mögöttünk álló évben viszont „mindössze” 443 millió euró. (Az Artprice nyártól nyárig vizsgálja az adatokat.) Ez drasztikus csökkenés, de közben a piacra dobott kortárs műtárgyak száma valamivel meghaladja a rekord évekét. Vagyis egyre több a biztos, de olcsóbb tétel. Ezeknek köszönhető, hogy az árindex-grafikonok vége – 2009 ősze óta – felfelé görbül!

A kortárs művészet legsikeresebb területe Németország, az Egyesült Államok és Kína, mindhárman jelentősen növelték a forgalmukat. Az igazán ijesztő Kína előretörése, már alig marad el Nagy Britannia mögött. (Franciaországot már rég megelőzte.) Ráadásul az ázsiai piac nem is gyengélkedett úgy, mint angolszász társai, hanem magabiztosan vette a válság akadályait.

Top 10 és a többiek

A csúcson kissé átrendeződött a helyzet. A 2010 nyaráig tartó esztendő aukciós sztárja a graffiti rég halott prófétája, Jean-Michel Basquiat volt, utána a neo-pop giccses hercege, Jeff Koons következett, harmadikként meg a divatos figuratív festő, Peter Doig. A dobogóról éppen hogy lecsúszott az amerikai kortárs művészet egyik nagymenője, Richard Prince, őt az ötödik helyen a zabolátlan német festő, Martin Kippenberger követi. A hatodik helyezést a brit szupersztár, Damien Hirst kapta, majd egymás után következik két kínai festő, a szocreálból kinőtt Chen Yifei és a fiatal Zeng Fanzhi. A kilencedik helyre a meghökkentő hiperrealista szobrairól híres Maurizio Cattelan futott be, a tizedikre pedig a konceptuális indiai plasztika sztárja, Anish Kapoor.

Nem túl meglepő módon a kortárs piacot a festmények vezetik, a csúcson az amerikai, kínai és brit művészek tanyáznak. A szobrok esetében az indiaiak és az európaiak is jól domborítanak. A videó még mindig alig tört be az aukciók világába, a fotó viszont az egyik legjobban fejlődő terület. A rakéta sebességgel bővülő fotográfia már a kortárs piac 7%-át teszi ki. A fénykép-bizniszt – a legdrágább művészeket (pl.: Andreas Gursky, Andres Serrano) leszámítva – még a válság se viselte meg olyan nagyon. A '90-es években megszülető dizájn piac is gyors tempóban növekszik. Az éllovasok a modern formatervezés ikonjai és a szobrászi kreativitással megáldott fiatal bútortervezők. Különösen a szemtelenül fiatal brit és dán dizájnerek robbantanak bankot.

Szerző: R. G.