PAPARAZZI!

Az első paparazzo Fellini La Dolce Vitájában kattogtatta gépét 1960-ban, és állítólag maga a kifejezés is a nagy rendező agyszüleménye, aki az idegesítő kis szúnyogot jelentő pappatacit gyúrta össze a ragazzóval. A Schirn Kunsthalle kiállítása a paparazzi jelenséget járja körül hol az áldozatra, hol a kamera lencséje mögé bújó arctalan agresszorra fókuszálva (akik közül még a legjobbak: Francis Aspeteguy, Pascal Rostain, Weegee vagy Bruno Mouron nevét is kevesen ismerik), nem feledkezve el arról az alapvető tényről sem, hogy az egész csak miattunk és velünk együtt létezik. Hiszen a néző a voyeur voyeure, a paparazzo helyettünk leskelődik vagy turkál alkalomadtán mások szemetesében (lásd képünket, ami éppen Jeff Koons kukájának gusztusosan elrendezett tartalmával szembesít). A Schirnben azért időnként fordul a kocka: Malachi Farrell installációjában (Interview, 2000) a néző is ijesztő vakuözönben találhatja magát a vörös szőnyegen sétálva, de megismerkedhet a paparazzik titkosügynökök eszköztárával felérő felszerelésével és trükkjeivel is. Részese lehet a fotós és modellje, kiemelten Jackie Kennedy – Onassis, Brigitte Bardot, Elizabeth Taylor, Diana hercegnő, Britney Spears és Paris Hilton imádattól gyűlöletig hullámzó viszonyának, de képet kap arról is, hogy miképpen változott a trend és a stílus e különös műfaj elmúlt fél évszázadában.

PAPARAZZI! Fotósok, sztárok, művészek, Schirn Kunsthalle Frankfurt, 2014. október 12-ig.

SZOMJAS MISKA

A Néprajzi Múzeum nyári turistacsalogató kiállítása egy igazi hungarikum, vagyis a miskakancsó eredetét kutatja, miközben több mint száz különböző, 1820–1940 között készült fazekasmunkát, köztük a múzeum gyűjteményében található, ritkán látható ritkaságokat mutat be. A huszárcsákóba és sújtásos mentébe öltöztetett, pirospozsgás, pödrött bajszú, jellegzetesen magyar figura a 19. században a „Boros Miska” mellett a „Korhely Miska” vagy „Szomjas Miska” névre is hallgatott. Az első ismert példány 1824-ben készült Hódmezővásárhelyen, de egyébként is jellegzetesen alföldi darab, leginkább a mezőcsáti, tiszafüredi és mezőtúri fazekasok ontották a Miska-regimenteket. Igazi népszerűségre a 20. század második felében tett szert, amikor a matyó baba mellett a miskakancsó kommersz változatai számítottak a „legmagyarosabb” szuvenírnek Keleten és Nyugaton egyaránt. A kiállításon viszont olyan titokzatos dolgokra is fényt derül, hogy azért tekereg kígyó a Miskák kedélyesen domborodó hasán, mert a babona szerint halhatatlan állat motívumával kívántak hosszú boldog életet a kancsó tulajdonosának.

A miskakancsó, Néprajzi Múzeum, 2014. szeptember 21-ig.

BIOPHILIA

Björk mindig tud újat mutatni. 1992-ben a Massive Attackkel dolgozott, 1999-ben megírta a Táncos a sötétben című film teljes kísérőzenéjét, majd Lars von Trier kérésére még a főszerepet is eljátszotta. 2001-ben külön Wikipédia-szócikket kiérdemlő ikonikus hattyúdresszben jelent meg az Oscargálán. 2005-ben pedig barátjával, Matthew Barneyval megcsinálta a Drawing Restraint 9 című experimentális filmet, amelyben mindketten szerepeltek is. Mindeközben folyamatos zenei karrierje során olyan rendezőkkel dolgozott együtt videoklipjein, mint Michel Gondry és Chris Cunningham. Lady Gaga imidzsdizájnerei minden bizonnyal sokat merítettek az izlandi énekesnő életművéből és stílusából. A Björkre jellemző innovációra érzékeny attitűdöt viszont nehéz lenne bármilyen kreált személyiségbe mesterségesen átmenteni. 2011-ben Biophilia című albumához készült azonos elnevezésű mobilapplikációt idén júniusban a New York-i Museum of Modern Artnak adta. A szoftver rögtön az állandó gyűjteménybe került és egyszersmind a MOMA első letölthető alkalmazása lett. A designerek, tudósok, hangszerkészítők, írók és programozók együttműködésének eredményeként létre jött Biophilia a zenei, a természeti és a technológiai jelenségek összekapcsolásán alapszik. Különleges szinesztétikus élményt nyújt: használata során külön-külön feltérképezhetők a zeneszámok zenei szerkezetei és a természeti elemek közti kapcsolatok. Björk és a MoMA gyümölcsöző együttműködésének csak a kezdete, mert a múzeum jövő tavasszal retrospektív kiállítást szentel az izlandi énekesnő életművének.

IDEGNYUGTATÓ FELHŐJÁTÉK

Nagyvároshoz szokott szemünknek csak sík vidéken vagy a vízparton tűnik fel, hogy milyen nagy az ég. Amikor kupolaként borul a táj fölé és kitágul vele a tér, akkor látszik igazán, hogy a nagy látványosság odafent zajlik. A fények és árnyak, az égen vonuló és folyamatosan átalakuló felhők kaleidoszkópként változó absztrakt ábrákat festenek a fejünk fölé. A tengersík Hollandiában, ahol régen szélmalmok, templomtornyok és hajóárbocok jelentették a magaslatot, az átlagnál is hangsúlyosabb az ég látványa, így nem csoda, hogy a holland festők a 17. század és elsősorban Jacob van Ruisdael óta szakértő módra viszonyulnak a felhőkhöz. Az égi jelenségek (cirrusok és főként cummulusok) hű megjelenítését a romantikus festőknél ugyan háttérbe szorították a drámai hatású viharfelhők, színpompás naplementék, az ég viszont mind a mai napig fontos inspirációs forrás a holland művészek számára. A De Hallen Haarlem idei nyári kiállítása, az ÉG! több mint 150 témába vágó művet sorakoztat fel a 19. század közepétől napjainkig, de aki a régi németalföldi felhőkre is vetne egy pillantást, az a Frans Hals Múzeumot is felkeresheti, ahol a régi mesterek remekműveiből kínálnak egy kamaratárlatra valót.

SKY! Égbolt a holland művészetben 1850-től napjainkig, De Hallen Haarlem, Haarlem, 2014. szeptember 28-ig.