Szecessziós bútorok

Könyvkritika

A magyar szecessziós bútortervezők gazdag – és rendszerint nevesíthető – életműve már igazán megért egy könyvet. Meg is jelent Somogyi Zsolt kötete a témában az Iparművészeti Múzeum most zajló nagyszabású kiállításához kapcsolódva. A könyv formába öntött katalógus sorra veszi az összes fontos bútordarabot, irányzatok szerint csoportosítva.


Somogyi Zsolt: A magyar szecesszió bútorművészete. Corvina – Iparművészeti Múzeum, Budapest, 2009, 200, 4490 Ft

 Merthogy a szecesszió nem egyenlő a szeszélyesen hullámzó pipafüsttel meg a párizsi metró hol elvékonyodó, hol megduzzadó húsos indáival. A stílus hazai atyamestere Lechner Ödön volt, aki a népi motívumokra vadászó Huszka Józseffel közösen megalkotta a magyaros formarendet az építészetben és a lakberendezésben: összegyúrta az ázsiai mintákat a népi és úrhímzések képi készletével. Lechner köpönyegéből bújt elő a hazai szecessziós mezőny szíve-java, Faragó Ödöntől Komor Marcellig. Vésett tulipánok, áttört széklábak, virágbimbók, hullámzó karfák. Mindeközben azért a francia–belga art nouveau is rányomta bélyegét egyik-másik bútorfaragónk életművére, nem is beszélve a geometrikus ízű osztrák–skót szecesszióról. (Horti Pál például ez utóbbi stílusiskolát követve futott be az Arts & Craftsért lelkesedő Amerikában.) Somogyi elemzi a tiszta forrásból merítő Gödöllői Művésztelep munkásságát és persze az 1910 körül virágzó kései szecessziót, Lajta Béla Parisiana mulatójától Kozma Lajos Rózsavölgyi Zeneműboltjáig. Friss, korszerű és hiánypótló kiadvány, az egyre komolyodó pesti bútor-műkereskedelem is hasznát látja majd.

R. G.

Artmagazin 2009/ 5. 85.o.