Magritte Múzeum

Kiállításajánló

Az újonnan megválasztott brüsszeli magyar képviselőket egy vadonatúj múzeum várja az Európai Unió fővárosában. Az egyik 19. századi, Place Royale-on álló, neoklasszicista épületben június 2-án nyílt meg Belgium első számú szuvenírművészének, René Magritte-nek az eddigi legnagyobb múzeuma, öt emelettel és 250 alkotással. A belgiumi születésű művész népszerűsége a hatvanas évek óta töretlen, a poszterek és reprodukciók világában az egyik legelőkelőbb hely az övé, miközben az esztéták vaskos könyveket tudnak teleírni talányos feliratú festményei felett töprengve. Vajon hány szoba falát díszíti a keménykalapos, öltönyös férfi, az arca elé lógatott zöldalmával? És hány esszét ihletett a „nem pipa” paradoxona?

Mindezek ellenére a művészettörténészek nehezen boldogulnak vele, különutas, belga szürrealizmusát nem könnyű beilleszteni az avantgárd izmusok nagyszabású botránykrónikájába. Magritte ugyanaz a kategória, mint az öntelt Dalí vagy a kövér asszonyok megszállottja, Fernando Bottero: a közönség számára a modern művészet nagy egyéniségei, míg a szakma számára a régimódi stílussal kötött kompromisszum miatt gyanús figurák.

René Magritte: A fények birodalma, 1954, olaj, vászon, 146x114 cm
© Charly Herscovici szívélyes engedélyével – c/o SABAM-ADAGP, 2009

Magritte nem a szürrealizmus-dadaizmusból levezethető, pszichologizáló és őrült főcsapását követte, sokkal mesterkéltebb, átgondoltabb és szórakoztatóbb. Freudista frázisok helyett filozofikus szóvicceket használt, kimérten rajzos stílusára pedig inkább hatottak a holland piktorok, mint a vérbő franciák.

Magritte az első világháború idején kezdte meg művészeti tanulmányait a brüsszeli Akadémián. A húszas években megérintette a konstruktivizmus, dolgozott reklámgrafikusként is, majd 1923-ban az olasz metafizikus festő, Giorgio de Chirico hatása alá került. Hamarosan maga is csatlakozott a szürrealizmushoz, belépett a frissen alakult belga szürrealista körbe, majd a rossz visszhang miatt Párizsba költözött, a stílus nemzetközi tűzfészkébe. De a szürrealisták pápájával, Bretonnal csak nehezen jött ki (mint szinte mindenki), a gazdasági válság pedig hazaűzte Brüsszelbe. A harmincas évek mégis termékenyen teltek el, miközben testvérével reklámcéget alapított, folyamatosan festett. Kiállításai voltak New Yorkban és Londonban, a szürrealisták baloldali elkötelezettségéhez méltón pedig gúnyrajzot készített a belga fasiszta pártvezérről. A német megszállás idején mégsem hagyta el szülőföldjét, amivel kiváltotta Breton rosszallását, aki akkori felszabadult festészetét „napfénytől ragyogó szürrealizmusnak” nevezte.

Az igazi siker a hatvanas években érte utol (1967-ben meghalt), főként a tengerentúlon. Az amerikai pop-art művészek rajongtak érte, festményeit rengeteg mai kortárs munka és számos rockalbum borítója idézi. A 2500 négyzetméteres új brüsszeli múzeum bemutatja a művész teljes életművét, festményeket, rajzokat, fotókat, szobrokat, reklámokat és plakátokat. A háromszintes állandó kiállítás a 7 Művészetek nevű konstruktivista csoport körében készített kubofuturista próbálkozásokkal és korai fauve-os tapétavirágokkal indul. Majd következnek a Chirico hatása alatt született húszas évek végi fantasztikus képek, a polcokra pakolt arctalan emberfők és a tengerparton álló, deszkafejű férfi enteriőrdarabkákkal.

A korszak egyik kiemelkedő darabja a Titkos játékos című furcsa jelenet, ahol fehérbe öltözött sportolók lila lombokat növesztő óriás báboskorlátok között játszanak, miközben a levegőben egy hatalmas fekete teknősbéka suhan el. A rövid párizsi tartózkodás alatt született Képek árulása-sorozatból szerepel a múzeumban egy kis tintával rajzolt pipa (a híres pipás festmény egy variánsa) és egy képes szójegyzék is. Számos csendélet-hangulatú, új tárgyilagos stílusban megfestett brüsszeli festmény következik, a madár alakú levelektől kezdve a törött ajtókig. Pár rövid kitérővel tarkítva – mint a háború végén festett renoiros képek vagy a szakszervezeti plakátok – ez az irányzat folytatódik egészen a hatvanas évekig: félig kék meztelen nők, elhúzott függönyök, bárányfelhős festővásznak, véres szobrok és nappali éjszakák. Kevés a poszterekről ismert klasszikus, de akad ilyen is, például A fények birodalma. A több helyről (főként a Királyi Szépművészeti Múzeumtól és a Magritte Alapítványtól) összevadászott anyag mégis teljes képet ad a népszerű belga művész pályájáról és életművéről, a legkorszerűbb múzeumi eszközök segítségével.

Magritte Múzeum, Brüsszel
2009. június 2-tól


R. G.

Artmagazin 2009/3. 44-45. o.