Litográfia
A technika és a művészi litográfia kezdetei
Más sokszorosító grafikai eljárásokkal ellentétben, a 18. század végén kifejlesztett litográfia (kő: nyomat) egyetlen személy, a német Alois Senefelder nevéhez köthető. Lényege, hogy egy finoman csiszolt mészkő lapra zsiradéktartalmú rajzeszközzel készítik el a kompozíciót. A festéket hengerrel viszik fel a nedvesen tartott kőre, ahol az üres területek taszítják, míg a zsíros vonalak megkötik a nyomdafestéket. A papírra való átvitel síknyomással történik, mivel a nyomó és nem nyomó elemek egy síkon helyezkednek el. A technika a mészkő kémiai tulajdonságait használja ki, ezért Senefelder vegyi nyomtatásnak nevezte el.
KÖVESHÁZI KALMÁR ELZA: Kofa
litográfia, 220x190 mm
A később közismertté vált litográfia kifejezés párizsi nyomdászoktól származik, az 1810-es évekből. Több válfaja alakult ki, például a toll- és kréta, a fröcsköléses és pontozásos litográfia. Az autográfia esetében a rajzot preparált papírra készítik el, és átnyomással viszik át a kőlapra, míg a foto-litográfiánál ez a folyamat fotomechanikai úton történik. A színes litográfiát, amellyel már Senefelder is kísérletezett, és a kétszínnyomásig jutott el, a Weishaupt testvérek találták fel az 1800-as évek elején. A színeket egymás mellé nyomták, és ezek optikai keveredéséből állt össze a kép, minden szín külön kőlapot igényelt. Többen kísérleteztek a színes kőnyomat tökéletesítésével, amely végül a francia Jules Chéret-nek sikerült. Az 1870-es Bal Valentino című plakátján mindössze öt kőlapot használt fel, és a színeket egymásra nyomtatva érte el a kívánt hatást. Az új eljáráshoz kevesebb kőre volt szükség, a nyomás olcsóbb és gyorsabb lett.
Az új sokszorosítási technika gyorsan terjedt Európában - hazánkban az első kőnyomdát Budán állították fel 1799 körül -, eleinte főleg festmények reprodukálására és kereskedelmi nyomdaipari termékek előállítására használták. A litográfia csak lassan vált az autonóm művészi alkotás eszközévé, amelyben jelentős szerepük volta kiadóknak, akik üzleti lehetőséget láttak abban, hogy ismert művészeket bízzanak meg önálló litografált alkotások elkészítésével. Párizsban már az 1860-as években egy kiadótulajdonos, Alfred Cadart litografálásra biztatta a kor kiemelkedő művészeit. Példáját később többen is követték, például Ambroise Vollard, aki a párizsi művészvilág neves festőit (Cézanne, Renoir, Sisley, Denis, Redon, Bonnard, Vuillard, Toulouse-Lautrec stb.) bízta meg litográfiák készítésével. Az általa kiadott Album des Peintres-Graveurs egyik lapja Rippl-Rónai József Falusi ünnep (1896) című kőrajza volt.
Az önálló litográfiai alkotások magyarországi elterjesztésében szintén egy kiadó, a Könyves Kálmán Műkiadó Rt. játszott vezető szerepet, amely reprodukciók és műlapok kiadásával és terjesztésével foglalkozott. Akkoriban ez volt az egyetlen olyan vállalkozás, amely magyar festők képeit üzletszerűen reprodukálta. 1903-ban megjelentetett egy művészi litográfiasorozatot, melyet először a Műcsarnok téli tárlatán mutatott be. A próbanyomatokat az állam megvásárolta az Országos Képtár számára. A kiadó olyan ismert és népszerű alkotókat - Barta Ernő, Faragó Géza, Ferenczy Károly, Fényes Adolf, Garay Ákos, Glatz Oszkár, Helbing Ferenc, Kosztolányi Kann Gyula, Kövesházi Kalmár Elza, Márk Lajos, Olgyai Viktor, Rippl-Rónai József, Ujváry Ignác, Vaszary János - kért fel litográfiák készítésére, akik a századforduló magyar művészetének keresztmetszetét nyújtották műveikben. A következő két évben újabb művekkel bővült a sorozat, amelynek lapjai legfeljebb 200-300 példányszámban jelentek meg; a gyűjtők számára a művész által aláírt első lenyomatokat kínálták megvételre. Az elismerő kritikák ellenére azonban a várt siker elmaradt. Vásárlóréteg hiányában 1905 után a részvénytársaság leállt a sorozat kiadásával. A sikertelenség a grafika iránti lanyha érdeklődés mellett a technika újszerűségében rejlett, a rézkarc és a fametszet még mindig jobban érdekelte a közönséget, mint a litográfia. Az üzleti vállalkozás kudarcát jól jellemzi, hogy a kiadó által évről évre kiadott Műlapok jegyzéke még tíz évvel a megjelenés után is kínálta a sorozat lapjait megvételre. A kőnyomat csak később vált a közönség számára is elfogadott önálló művészi alkotássá.
HELBING FERENC: Adria-plakát, 1900
litográfia, 70 x 50 cm
A litográfia legjobban a plakátművészetben teljesedett ki, a 19. század második felében jelentkező gazdasági és társadalmi szükséglet szerencsésen találkozott a könnyen és gyorsan sokszorosítható technikával. A plakátok tervezésében a nyomdákban dolgozó litográfusok mellett a festőművészek is egyre nagyobb feladatott vállaltak. Franciaországban a Nabis csoport (közéjük tartozott Rippl-Rónai) jutott jelentős szerephez, amelynek tagjai a japán Ukijo-e fametszetekre jellemző vonalvezetést, a fény-árnyék ábrázolást elutasító, síkra koncentráló szemléletet vették át, és a szecesszióhoz közelítő plakátokat készítettek. A századvég legjelentősebb plakátművésze a hasonló stílusban alkotó Henri de Toulouse-Lautrec volt, aki főleg párizsi mulatók számára készített plakátokat.
Magyarországon a plakátművészet soha nem lett olyan elfogadott művészeti tevékenység, mint Nyugat-Európában. Rippl-Rónain kívül az ismert hazai festőművészek a századfordulón legfeljebb egy-egy kiállítási plakát erejéig kirándultak erre a területre (például Ferenczy Károly: Nagybányai festők kiállítása), kevesen voltak járatosak a technikában. Általános gyakorlat volt, hogy a művész megfestett tervet adott a nyomdába, ahol azt litográfusok kivitelezték. Csak egy szűkebb művészréteg foglalkozott alkalmazott grafikával, amely igazán megbecsültté csak a két háború közötti időszakban vált.
BOKROS BIRMAN ÉS PERLROTT BERLINI LITOGRÁFIÁI
A húszas évek magyar avantgárd alkotásainak jelentős része külföldön született, mivel a modern irányzatok iránt fogékony alkotók többsége a Tanácsköztársaságban vállalt szerepe miatt az ország elhagyására kényszerült. Perlrott-Csaba Vilmos az 1920-1923 közötti időszakot Németországban töltötte, ahol nagy hatással volt rá a drezdai és berlini múzeumokban látott ókeresztény művészet primitív ereje és a gótikus építészet boltíves szerkezete. Ezek hatása érezhető a Krisztus életútját és szenvedéseit megörökítő kuboexpresszív stílusú litográfiákban, amelyeket Perlrott Berlinben készített 1921-1922-ben. A háború utáni Németországot pezsgő grafikai élet jellemezte, amelynek fő oka egyrészt a vásárlóréteg szűkös anyagi helyzetében, másrészt az évszázadokra visszanyúló tradíciókban keresendő, de a folyóiratok és a grafikai kiadványok nagy száma is főleg a rajzot legjobban visszaadó litográfia irányába ösztönözték a művészeket. A bibliai történetek feldolgozására több példát is találunk a korszakban, ilyen Kokoschka Passió-, vagy Schmidt-Rottluff Krisztus-sorozata.
PERLROTT CSABA VILMOS: Szent Sebestyén
litográfia, 380x280 mm
Néhány művész a világháború borzalmainak, emberi tragédiáinak legjobb kifejezését a Bibliában találta meg, főként Krisztus szenvedéseinek ábrázolásában. Ezek közé tartoznak Perlrott litográfiái, amelyek két méretben ismertek. A kisebb lapok mappában jelenhettek meg, valószínűleg ebbe tartozott: Madonna kisdeddel, Szent Család, Krisztus ostorozása, Krisztus siratása, Három angyal, Mária koronázása.1 A nagy alakú lapok talán egy sorozat részei lehettek, az azonos témából legalábbis ez következik. „Krisztus siratása az óriási lapon megformálva szinte szobrászi monumentalitást sugall. Éppígy megrázó és egyben felemelő a Sirató asszonyok, majd a Golgotával a háttérben a győzelmet jelző, feltámadt Krisztus ábrázolása. A világháború után az emberek fájdalmát képpé lényegítő litográfia-sorozat Perlrott hitéről és megrendültségéről tanúskodik. A fiatal művész megérezte a kor drámaiságát, s az immár lezáruló expresszionizmusnak egy sajátos, szinte szobrászian formált, litográfiára specializált, merőben egyéni változatát alkotta meg" - írja Bajkay Éva.2 A kortársak közül is többen lelkesen dicsérték Perlrott berlini grafikáit. Közéjük tartozott Nádai Pál, aki a következőket írta a Magyar Grafika hasábjain a húszas évek elején: „Krisztus-rajzok és pieták, a litográfiába lehelt aszketikus szentfejek és tömbökbe komponált színes tusrajzok, amelyekből szinte árad a német kismesterek, a Grünewaldok és az ulmi fafaragók nagy, megrendült vallásossága. Grafikája ezért sok helyt hűtlenné válik a ceruza, a szén, a zsíros kréta mély és egyszerű zengzetességéhez. Grafikája sok lapon úgy hat, mint a középkori kódexek iniciáléi, mint egy-egy piciny ablak, amelyen át halk víziók színes lángjai csillognak. Perlrott-Csaba, aki tíz-tizenöt évvel mindig előtte járt honfitársai művészi irányelveinek, ezúttal mint egy új vallásos művészet, mint egy immanens lelki erőkből felépített, átszellemült formavilág hirdetője lép fel. Grafikus lapjainak démoni erejük van: kőtömböket és lelkiséget, anyagot és szellemet tudnak egymásra halmozni."3 Sajnos a kompozíciók rajzaiból alig maradt ránk valami. Ezen kevesek egyike a szakirodalomból jól ismert Levétel a keresztről című szénrajz, mely a BÁV grafikai árverésén tűnt fel (2004. őszi aukció, 416. tétel).
BOKROS BIRMAN DEZSŐ: Jób, 1920
litográfia, 420 x 330 mm
Ide sorolható Bokros Birman Dezső Jób-mappája is, amely szintén Berlinben készült 1920-ban, és az Amicus kiadásában jelent meg Budapesten 1923-ban. A kilenc litográfiából álló sorozat témája szintén bibliai történetet dolgoz fel. „Hatalmas érzések szilaj erejű megérzékítései ezek a lapok - írja a mappa bevezetőjében Elek Artúr. - Az őskori Jób fájdalmában egy modern lélek vonaglik, átkozódásában, majd pedig térdreroskadottságában az Úr forgószelében, a mai ember viaskodik." A lapok erőteljes rajzolata a német expresszionizmus legjobb alkotásai közé emelik Bokros Birman litográfiáit, amelyek egy gyötrődő művész lelki világának szimbolikus kifejezései. „Bokros ebben a litográfia-sorozatban kerüli a külsőségek illusztrálását és csak az érzelemtartalmat emeli ki és fokozza föl, de eszközeiben mindvégig meg tud maradni tisztán képzőművésznek. Mert igenis a festőnek is első és legfontosabb az emberi, az etikai tartalom és a formálás módja csak eszköz legyen, vak eszköz ennek szuggerálásában, de ezek mellett a festő vagy szobrász megmaradhat a maga sajátos eszközeivel tisztán, irodalmi és egyéb hatások nélkül dolgozó szuverén művésznek."4 A litográfiák ismeretében megállapíthatjuk, hogy Bokros Birmannak ez sikerült.
A litografált lapokkal gyakran találkozhatunk, az elmúlt évben az Abigail, az Arte és a Belvedere Galéria árverésein szerepeltek, és jóval valós értékükön alul kerültek eladásra.5 Magyarországon a grafika (anyagi) elismertsége még jóval alatta marad a nyugat-európai átlagnak, pedig Perlrott passiójelenetei a modern magyar litográfia legnagyszerűbb művei közé tartoznak.
1 Bajkay Éva, A magyar avantgárd litografált sorozatai az 1920-as években Közép-Európában, in Modern magyar litográfia 1890-1930, Miskolci Galéria, 1998, 149.
2 Uo. l32.
3 Nádai Pál, Perlrott Csaba Vilmos grafikája, Magyar Grafika, 1923. január, 17-18.
4 Hevesy Iván, Bokros-Birman Dezső litográfiái, Nyugat, 1922/3.
5 Abigail: Krisztusfej, 70 000 Ft (2004. október, 176. tétel); Arte: Siratóasszonyok, 28 000/46 000 Ft (2004. március, 172. tétel), Siratók, 44 000/44 000 Ft (2004. november, 155. tétel); Belvedere: Krisztus, 36 000/46 000 Ft (2004. október, 127. tétel). A 2005 márciusában megrendezett BÁV grafikai árverésen a Piéta (476. tétel) 80 000 forintról indult, de nem volt rá jelentkező.