Impozáns megjelenésû könyv, olyan, amit szívesen lapozgat az ember. Sok-sok adat, lábjegyzet, tudományos hivatkozás, idézet stb. teszi az elsô pillantásra is hitelessé a tudomány számára, emellett a kiváló minôségû színes reprodukciók és számos érdekes dokumentumfotó miatt válik élvezhetôvé azok számára is, akik fôleg a látvány kedvéért vesznek kezükbe egy mûvészeti könyvet.

Rockenbauer Zoltán Márffy-monográfiája jó néhány funkciót próbált egyesíteni: egyrészt a könyv nyomdába adásáig összegyűjtött, több mint ezer művet tartalmazó œuvre-katalógust, másrészt az egész pályaképet átfogó nagy monográfiát, végül pedig egy reprezentatív művészeti albumot foglal magában.

Ha emlékezetem nem csal, egyetemi tanulmányaim során Körner Éva Derkovits-monográfiáját etalonként emlegették tanáraim, mint olyan kiemelkedô színvonalú, tudományos igényű monográfiát és életmű-katalógust, amit modern magyar művészről írtak. (Ez a kilencvenes években volt, a könyv pedig 1969-ben jelent meg.) Később ugyan születtek, elsősorban az avantgárd területéről származó hasonló teljesítmények, mégis szilárdan tartotta magát a Derkovits-könyv a huszadik századi modern magyar művészettörténet feldolgozásai között az első helyen. Ez sajnos azt is jelentette és jelenti még ma is, hogy pl. a KUT művészeiről (Kmetty Jánostól Vaszary Jánosig) nem jöttek létre olyan életmű-feldolgozások, amelyek ezt a rangot elhódították volna Körner Éva könyvétől. A helyzetet súlyosbítja, hogy a több mint harminc évvel ezelőtt írott munka, minden értéke ellenére természetszerűen mára sok tekintetben revízióra szorul.

Ülő hátakt (Csinszka) 1926 körül, papír, akvarell, 43,5x52,5 cm, Salgótarján, Mihályfi-gyűjtemény

Talán leszögezhető és ezt a művészettörténész-szakma javára kell írnunk, hogy a huszadik századi magyar művészetre vonatkozó kutatásai révén a korszak művészetének fő irányvonalait nemcsak egymásmellettiségükben, de egymást olykor keresztező, át- meg átszövő kapcsolódásaiban is egyre inkább látjuk. A kép viszont még mindig nem elég éles. Többek között ezért lenne szükség a „catalogue raisonné”-k megszületésére legalább a meghatározó nagy mesterek esetében. Kérdés, hogy a Márffy-monográfiával létrejött-e egy újabb etalon, amely aktualitása révén akár követendő minta is lehet abban az értelemben, hogyha valaki a magyar modern művészet valamelyik jelentős mesteréről szándékozik tudományos igényű életrajzot írni, ettől kezdve hitelesen csak akkor teheti meg, ha először az aprómunkát is elvégzi hozzá, és legalább ilyen felkészültséggel – mely jelen szerző esetében sokéves kutatómunka eredményének tekinthető – lát hozzá a megíráshoz.

Mi várható el elsősorban egy életmő-katalógustól? A teljességre való törekvés, az összes mű (complete works) számbavétele, annak ellenére, hogy egy œuvre-katalógus megírása csak elviekben zárható le, gyakorlatban soha véget nem érő folyamat, fôleg egy termékeny életmű esetében (ilyen volt Márffyé is). Elmondható, hogy a szóban forgó kötet ennek maradéktalanul megfelel. Nagyon fontos hozadéka többek között az ilyenfajta kutatásnak, hogy a művek összegyűjtése és akkurátus identifikálása révén számos, a képek datálására vonatkozó eddigi megállapítások revideálódnak.

Csendélet üvegpalackkal és gyümölcsöstállal, 1930-as évek eleje, olaj, dekli, 50 x 73 cm. Kecskeméti Képtár

Klasszikus formájukban az életmű-katalógusok általában nem vállalkoznak nagy ívű pályakép bemutatására, rövid életrajz, esetleg vázlatos pályakép után rendszerint bizonyos képekhez fűzött magyarázatok teszik ki a kötet többi részét. Azt is mondhatnánk, hogy az alapkutatást adják a későbbi, részletesen feldolgozandó életút számára. A Márffy-könyv ennél többet akar, benne a monografikus feldolgozás ráépül és összefonódik az œuvre-katalógussal. A monografikus részbe fűzi fejezetenként, a kronológiát követve, az egyébként konkrétan a képekre vonatkozó, műtípusok szerint is elkülönített képleírásokat. Nem tartom túl szerencsés megoldásnak, hiszen mechanikus sémába merevíti a fejezetek tagolását, megtöri a főszöveg ívét. (A képek egyébként jól azonosíthatók a szerző által kidolgozott jelölési módszerrel.) A színes reprodukciók viszont külön blokkot képeznek, azaz a szövegen kívül esnek, ennek megfelelően a képek egymáshoz való viszonyát ezen az egységen belül kellett kialakítani. Ez azzal járt, hogy a válogatás nem tudta mindig figyelembe venni a monográfia tartalmi vonatkozásait. (A színes képek szelekciójában – ahová sajnos nem kerülhettek be egyébként fontos, de csak reprodukciókból ismert művek – e cikk írója is alkotóan közreműködött. Vállalta az olykor felmerülő ellentmondást képek és szöveg között – a könyv szerzője e diszkrepanciát ellenző gyakran jogosnak tűnő tiltakozása ellenére is – az egy blokkban való egység fenntartása érdekében.)

A főszövegben a szerző tudatosan kerülte bármilyen személyes vélemény, nézet megjelenítését, a Márffyhoz kapcsolódó dokumentumokból kiolvasható tényekre, illetve a kortárs megítélésekre bízta hőse sorsának kirajzolódását. (Ebben egy művészettörténeti tabula rasát akaró magatartás tükröződik.) Ez a felfogás rokonítja Rum Attila Czigány Dezső-monográfiájának szemléletmódjával, aki Czigány pályáját kortársi visszaemlékezések tükrében mutatta be. Lényegében az egész életrajzot Márffy szubjektív önéletrajzi visszaemlékezéseire és a vele kapcsolatos kortársi dokumentumokra (levelek stb.) fűzte fel. Márffyt beszélteti, miközben az elmondottakat kommentálja, ha szükséges korrigálja, bizonyos értelemben kritikai kiadását nyújtja Márffy szövegeinek. Ezenfelül rengeteg filológiai adatot gyűjtött össze, ami számos újdonságot hozott a Márffy-kutatásban. Például a Nyolcak fellépéséig tartó időszakot eddig meglehetős homály fedte, most a művek és egyéb források mozaikszerű darabkáinak az összeillesztésével a művészettörténetileg is rendkívül izgalmas időszakról (lásd pl. a „Magyar vadak” kutatási projektet) sikerült koherens képet adni. A „pozitivista” megközelítés (objektív, tárgyilagos, részletező) minden erénye ellenére, olvashatóság szempontjából számomra azok a legjobban sikerült fejezetek, amikor a kiállítások és kritikai kortársi reflexiók halmaza mögül a szerző kitekint – ilyen például a Csinszka-fejezet – és izgalmas kultúrtörténeti adalékokkal teszi élővé történetét. A tudományos érték növeléséhez jelentősen hozzájárult a kb. 2000 tételt tartalmazó bibliográfia is.

Kerpely Jenő portréja, 1913 körül, olaj. vászon, 127x97.5 cm, magántulajdon

Végül, de nem utolsósorban dicséret illeti a könyv grafikai tervezőjét (Bárd Johanna), aki a szöveg egzakt struktúrájához (a klasszikus tipográfiai szabályok figyelemben tartásával) rendkívül elegáns, nagyvonalú vizuális megjelenítést rendelt. A könyv a Makláry Artworks kiadásában része annak a háromnyelvű sorozatnak, amely Párizshoz kötődő magyar művészek életútjának bemutatását tűzte ki céljául (Réth Alfréd, Reigl Judit). Kiadványaikkal tudományos és reprezentatív szempontból egyaránt a legmagasabb igények kielégítésére törekednek. A Márffy-könyv esetében ez mindenképpen sikerült.


Rockenbauer Zoltán: Márffy
Szerk. Makláry Kálmán. Budapest, 2006, Makláry Artworks. 475 o., 132 színes oldal, francia és angol nyelvű összefoglalóval