Nemcsak a rendszerváltás, hanem a második világháború utáni Magyarország legnagyobb volumenű beruházása indulhat el a közeljövőben: a teljes budai Várhegy városrendezése.

A terv ambiciózus, mert nem csupán a palota felújításáról van szó, hanem a teljes várnegyed rendbetételéről. A feladat részét képezi az építészeti feladatok mellett a közlekedési rendszer fejlesztése és a terület funkcióinak tisztítása, átalakítása, újragondolása is.

A projekt jelentőségét az is jelzi, hogy szinte semmit nem lehet hallani róla. Az ügy hivatalosan egyetlen helyen kapott nyilvánosságot, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő honlapján, ahol is a „Budai Várhegy városfejlesztési és építészeti koncepciójának, tanulmánytervének elkészítése” címen írtak ki pályázatot. A feladat maga egyáltalán nem volt fajsúlyos, hiszen csak egy megvalósíthatósági tanulmányt kellett készíteni arról, hogy mibe kerülne a később elkészítendő, már valóban a konkrétumokkal foglalkozó koncepcióterv. A munka értékére utal még, hogy ennek ellenére nagyléptékű sakkjátszma indult meg a színfalak mögött, valószínűsíthetően már a felhívás megjelenése előtt.

Kiszorítósdi

A pályázatot szokatlan módon olyan időpontban, a két választási forduló közt írták ki, amikor egyetlen kormány sem szokott ilyesmikkel bíbelődni. Hiszen ha számít az újraválasztásra, úgyis lesz ilyesmire ideje, ha meg nem, akkor viszont akadnak fontosabb teendői is. Az időpont inkább azt jelzi, hogy a Vár felújításában érdekelt csoportok már a kormányváltás árnyékában elkezdték a terep előkészítését. A naiv olvasó számára a fentiek cáfolata lehet, hogy a pályázatot augusztus 3-án eredménytelennek nyilvánították. A lépés azonban nem az érdektelenség, hanem éppen hogy a túlfűtöttség jele. Szakmai berkekben sokáig úgy tudták, csak egyetlen pályázat érkezett: az a Zoboki és Demeter iroda indult, amelyik az első Fidesz-kormány idején a Művészetek Palotája tervezéséért volt felelős. Egyik vezetője, Zoboki Gábor pedig Orbán Viktorral ápolt jó kapcsolatairól volt ismert.

A pályázat iránt egyébként érdeklődtek mások is, de az indulási feltételeket a szakmai szervezetek kritikáját is kivívó módon olyan szigorúan határozták meg, hogy azoknak egyedül Zobokiék tudtak megfelelni. Az indulónak igazolnia kellett, hogy az utóbbi három évben legalább 180 millió forint értékben készített városfejlesztési koncepciót, és forgalma elérte a 300 millió forintot. A Magyar Építész Kamara (MÉK) levelében sérelmezte a versenykorlátozó kiírást, hiszen egy ilyen koncepció kidolgozásához szükségtelenek a magyar viszonyok közt irreálisan magas elvárások.

Az egyszereplős versenyt azonban végül nem a MÉK tiltakozása borította, hanem a KÖZTI belépése. A fővárosi beruházások világában jól beágyazott cégnek partnerek bevonásával sikerült teljesítenie a kritériumokat, és szinte az utolsó időpontban pályázatot adott be. Ráadásul eközben megjelent egy új bírálati tényező is. A MÉK levelében korábban sérelmezte, hogy a pályázatban nem kötelező, de külön értékelendő szempontként szerepelt, ha tartalmi elemek jelennek meg. Ehhez a kiíró azonban nem rendelt szakmai zsűrit. A Vagyonkezelő a tiltakozás hatására belement abba, hogy ezen elemek egy frissen felállított grémium elé kerülhessenek.

A szakmán belül ekkor terjedt el a hír, hogy Zobokiék taktikai visszavonulót fújnak. Az iroda ugyanis számítva arra, hogy egyedül indul, igen magas árat adott meg, és csak nagy vonalakban foglalkozott a városfejlesztési kérdésekkel. A helyzet láttán úgy döntöttek, nem tesznek eleget az ilyenkor szokásos kérésnek, a hiánypótlásnak. A közbeszerzési törvény értelmében, ha csak ketten adnak be pályázatot, amelyek közül az egyik érvénytelen, akkor a bennmaradó cég nem lehet automatikusan győztes. Új pályázatot kell kiírni. Erre pedig már átdolgozott koncepcióval indulhat az iroda.

A Budai Vár esete Rákosi Mátyással

Zoboki Gábor érdeklődése a Vár iránt nem új keletű. Amikor a Szent György téri honvéd-főparancsnokság felújítási pályázatát megnyerő Kis Péter tervei felháborították a konzervatív közvéleményt, őt kérték fel, hogy finomítson a kortárs elemeket tartalmazó koncepción. Forrásaink szerint ekkor fogalmazódott meg benne, hogy a Budai Várral sürgősen kezdeni kell valamit. Az egyébként magas színvonalú és korántsem historizáló terveiről ismert építész meglátása helyes volt. Bár az ötlet a presztízsberuházásokra mindig is nyitott Fideszkormány hatalomra kerülése miatt kerülhetett terítékre, a Vár felújítása nagyon is indokolt.

A Budapest ostromakor számos találatot kapott Várat szakszerűtlenül és gondatlanul állították helyre. Ha egyetlen momentummal kell jellemezni a történteket, akkor az ötvenes években felhúzott álrégi városfalakat és azok lőréseit érdemes kiemelni, amelyeket Rákosi Mátyás kérésére szerkesztettek a középkorban alkalmazottnál szélesebbre, mert a vezér szerint az autentikus rések kitakarnák a panorámát.

Hogy érthető legyen, milyen feladatért verseng a két iroda, érdemes áttekinteni a várnegyed központjának, a palotának a közelmúltját, már csak azért is, mert információink szerint mindkét pályázat nagy hangsúlyt fektetett a palota újragondolására. A palota 1950-től 1985-ig tartó felújítása nemcsak megjelenésében, de rendszerében is átalakította a kerületet. A munkálatok során egész szárnyak tűntek el, szinte teljesen megsemmisültek az egyedi belső terek és átrendeződtek a közlekedési útvonalak is. A múlt végső eltörlésének lázában átformálták a palota 1905-ös, Hauszmann Alajos tervezte képét. A homlokzati díszek egyszerűsödtek vagy eltűntek. Elbontották és puritán stílusban építették újjá a kupolát. A terület egészének közlekedési rendszerét zavarták össze azzal, hogy bejáratokat falaztak be, kapukat számoltak fel és a várossal kapcsolatot tartó lépcsősorokat tüntettek el, miközben új irányokban nyitottak megközelítési útvonalakat.

Délről eltűntek például a palotába vezető barokk díszlépcsők, helyükön ma várfal húzódik. De befalazták a Szent György téri főbejáratot, amely mellett új, a díszudvarra vezető kaput építettek. Ide került a nyolcvanas években a Vadász György tervezte díszkapu. Elbontották a Nemzeti Galéria jelenlegi bejáratának helyén álló Habsburg-lépcsőt, eltűnt a Széchényi könyvtárba vezető oroszlános kapu mellől az őrségépület, de felszámolták a Mátyás-kút mögötti szárnyból a várkápolnát, ahogy megsemmisült a királyi istálló is.

Az úgynevezett felújítás szinte maradéktalanul elpusztította a belső tereket. A dunai homlokzat mögött egy háromszáz méteres teremsor húzódott: díszítéseit leverték, freskóit lefestették, majd az egészet kis termek sorává osztva kapta meg a Nemzeti Galéria. De sok egyéb mellett sosem lesz látható már a Lotz Károly freskóival díszített bálterem sem.

Az átalakítási lendület odáig fokozódott, hogy a palotához új szárnyakat építettek, sőt, megkérdőjelezhető módon középkoriasra alakítottak vissza néhány bástyát. A mai szakértők szerint a munkálatokat nem indokolta a palota háború utáni állapota. A falak átvészelték a bombázást, a tetőszerkezetek újjáépíthetők lettek volna. A Vár átalakítását bizarr módon egyébként az egyik mostani pályázó, a KÖZTI irányította. Hogy kinek lesz lehetősége az ország jelképét átformálni, funkcióját meghatározni, egyelőre nem világos. Bár a kormányzat nyilván örömmel állna egy ilyen látványos, szimbolikus és a nemzeti érzéseket masszírozó beruházás mögé, a jövő bizonytalan. Az első pályázat lefújása óta tovább romlott a gazdasági helyzet, és a hivatalos kommunikáció a gazdaság talpra állításában szerepet játszó beruházások elsőbbségét kezdte hangsúlyozni. Ugyanakkor a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő oldalán megjelent a hír: hamarosan újabb pályázatot írnak ki.

A témához lásd még Kovács Dániel archiblogját, a MuralManiát: http://muma.freeblog.hu/archives/2009/01/20/A_