A jövő kultúrájának meghatározása...

Petrányi Zsolttal Einspach Gábor beszélget

Einspach Gábor

Botrányoktól sem mentes pályázati eljárás végén az előzetes várakozásokkal ellentétesen, szembe helyezkedve az egyébként sajátos összetételű bizottság javaslatával, Bozóki András miniszter nem az eddigi főigazgató, Fabényi Júlia mandátumának meghosszabbítása mellett döntött, hanem Petrányi Zsoltot, a Dunaújvárosi Kortárs Intézet eddigi igazgatóját nevezte ki a Műcsarnok új főigazgatójává. A harmadik munkanapon üres falak, meglehetősen lepusztult környezet fogadja a főigazgatói irodába belépő látogatót.

 
Az üres iroda jelképes, vagy ennyire nincs pénz? 
 
Az, hogy minden nyomtatott dokumentáció, valamint a képek a falakról - nyilvánvalóan azok Fabényi Júlia tulajdonát képezték - elkerültek, egy üres teret eredményez, ami valójában azt jelképezi, hogy én is egy ilyen üres állapotról szeretném felépíteni azt a Műcsarnokot, amit elképzeltem. Régebben egyébként az iroda falán Komoróczky Tamás egy képe lógott, amíg azt éppen a Dunaújvárosi Kortárs Intézet meg nem vásárolta a művésztől. 
 
 
Szeptember elsején foglaltad el a főigazgatói széket, mi az első feladat, amivel a munkádat kezded? 
 
Az alapító okiratban megfogalmazott cél megvalósításáért dolgozó összes munkatárssal összeülünk - ami nem csak a kurátorokat jelenti, hanem a nyomdai szekciót, a kísérő rendezvényekkel foglalkozó összes munkatársat is, hogy a mindannyiunkat érintő kérdéseket végigbeszéljük, elemezzük. Fontosnak tartom hogy az ő tapasztalataik és az én vágyaim alapján közösen megfogalmazódjon az az egy-két mondatos állitas - mission statement -, ami publikussá tehető és jelképezi azt, ahogyan szeretnénk dolgozni az elkövetkező öt évben. 
 
 
Van-e olyan külföldi intézmény, amit eszményinek neveznél, amihez hasonlatosra szeretnéd a Műcsarnokot formálni?
 
Nincsen határozott példám. Az elmúlt évek alatt több intézményt megismertem, Hollandiában, Franciaországban, osztrák és német területen, de nem tudnék egyet kiemelni. Azt hiszem, hogy inkább egy jellemző arculat van, ami összefogja ezeket az intézményeket  ami miatt szeretek vagy szeretünk ilyen típusú kiállítóterekbe járni. Ez az arculat nem feltétlenül az építészeti környezethez kapcsolódik, hanem sokkal inkább egy szemléletmódhoz. Meggyőződésemmé vált, hogy ez a szemléletmód nem feltétlenül pénz kérdése. Úgyhogy ezeket az élményeket is összefogva szeretnénk mi is kialakítani a közeljövőben azokat az apró jelzéseket, amiket a nézőknek tervezünk adni azért, hogy a Műcsarnok egy szerethető intézmény legyen. Arculatának kialakításában azért sem tudunk paralel példát felállítani, mert a magyar Műcsarnok — nem a budapesti —, a magyar Műcsarnok sajátos karakterjegyekkel rendelkezik, nemcsak az épülete, hanem a pozíciója szempontjából is. 
 
 
Mik lesznek az új szerkezet meghatározó jellemzői? 
 
Elképzelésem szerint egy strukturális átalakítás után az új rendszer úgy épül föl, mint egy piramis. A csúcsán helyezkedik el a felelősséget és kötelezettséget vállaló főigazgató, és alatta két részre osztódik az intézmény, az egyik a működtetésért, a másik a szakmai programokért felelős szakemberek csoportja. A kettő között nagyon szoros kapcsolat van, együttműködésük zökkenőmentessége az intézmény stabilitásának alapját jelenti.
 
Fontos nekem az is, hogy legyen egy olyan szűkebb szakmai fórum, melynek a tagjai kritikai észrevételeikkel kontrollálnak. Most ebben a szűk csoportban biztosan benne van három ember, Készmann József, aki a kiállítási osztály vezetője, Páldi Lívia és Molnár Edit, akiket most új munkatársként, friss szemként hoztam ide. Olyan embereket szeretnék ebbe a testületbe, akiket korábban úgy ismertem meg, hogy teljesen függetlenül attól, hogy milyen pozícióban vannak, kertelés nélkül, nagyon tisztán - érzelemmentesen -, meg tudják fogalmazni azokat a kritikai észrevételeket, amik mondjuk korábban az én kiállításaimat vagy az én tevékenységemet érintették. 
 
 
Mit jelent a Műcsarnok ez évi gazdálkodásában a kulturális tárcát is érintő elvonás? Befolyásolja-e ez a terveiteket? 
 
Ez az elvonás minden nagy közintézmény számára - hogy úgy mondjam -, újdonság abból a szempontból, hogy a korábbi években erre nem volt tapasztalat. Egy ilyen szigorítással senki nem tudott előre kalkulálni. A Műcsarnok költségvetéséből ez körülbelül 50 millió forint „befagyasztását" jelenti, aminek a hatását a tervezett programok átalakításában, költségeinek csökkentésében lehet leginkább érzékelni.
 
 
Úgy kell ezt értenünk, hogy „improvizálnotok" kell a programok területén?
 
Igen. Mint a kiállítás látogató olvasók közül sokan tudják, a programtervezés általában egy évre előre történik. Ebben az értelemben az első általunk előkészített kiállítás 2006 végén lesz. A Műcsarnoknak arra kell a jövőben beállnia, hogy a programja egy évre előre meglegyen. Ennek értelmében a terveink között az egyik sarkalatos pont, hogy legyen a Műcsarnoknak is egy nyomtatott programfüzete, ami látszólag egy apróság. Ha akár a Trafót vagy a Ludwigot nézzük, mindenhol létezik ilyen kiadvány, és mi is osztjuk azt a tapasztalatot, hogy a nyomtatásban megjelenő információ az, amit hatékonynak tekinthetünk. 
 
 
Meglehetősen pikáns a helyzet, hiszen Fabényi Júlia továbbra is az intézményben fog dolgozni. Milyen személyi változásokat tervezel? 
 
A Műcsarnokban az elmúlt években több hullámban voltak leépítések. Amikor én négy és fél évvel ezelőtt elhagytam az intézményt, 100 körül volt az itt dolgozók száma, most ez 80-ra csökkent. A szerkezetátalakítás során megjelenhetnek olyan területek, ahol ki kellene egészíteni az ott dolgozók számát, ilyen például a PR és a marketing, vagy a kurátorok, a kurátorokhoz kapcsolódó asszisztencia és segítők struktúrája. 
 
 
Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója pályázatában kiemelt terv a Hősök terének jobb kihasználása. Szerepel valamilyen kooperáció a te terveid között is? 
 
Az első pillanattól kezdve. Baán Lászlóval a pályázatom írása alatt is találkoztam, megkérdezve az ő véleményét is arról, hogy belevehetek-e ilyen gondolatokat a saját pályázatomba. A Hősök tere kulturális szempontból a Városliget szélén egy kiemelt pont. És nemcsak azért mert egy múzeum, és egy muzeális jellegű intézmény található egymással szemben, hanem elviekben is. Szépművészeti Múzeum -amennyiben a Műcsarnok a kortárs művészet bemutatásáért fáradozik, - egy háttérintézmény, ha a mi szempontunkból nézzük. Az ő szempontjukból nézve a Műcsarnok a kortárs vizualitásába való kitekintés lehetőségét hordozza. Ez a kettősség azt sugallja, hogy ennek a két intézménynek - mondjuk hasonlóan a Museums Quartier-hez Bécsben -, érdemes elgondolkodnia alkalmanként a közös kommunikáción, közös programterveken, amik nemcsak egymáshoz kapcsolódó kiállítások lehetnek, hanem szakmai események, konferenciák, találkozók is, mert a közös kommunikáció nemcsak az egységet hirdetné, hanem adott esetben közönségünk közösségét is. 
 
 
Kortárs művészek gyakran tiltakoznak az Antik Enteriőr vagy Lakástrend kiállítások Műcsarnokba engedése ellen, lévén e tevékenység az alapító okiratban nem szerepel. Vannak ezzel terveid, vagy korai még erről beszélni? 
 
Nem korai, mert tudni kell, hogy évek óta mind az Antik Enteriőr, mind a Lakástrend nagyon fontos szerepet játszanak egyrészt az intézmény költségvetési kiegészítésében, másrészt pedig a közönséggel történő kommunikációjában. Szerintem ezek olyan alkalmak, amelyek nyitottabban kezelik a közönség kérdését, és megfelelő kommunikációval kiegészítve az ott megforduló látogatók figyelmét a programjainkra irányíthatják. 
 
 
A pályázatodban szerepel egy úgynevezett Műcsarnok Klub felépítése. Miben különbözik ez más múzeumok mellett működő baráti köröktől? 
 
Egy eltérő struktúrát szeretnék kialakítani, aminek lényege a kapcsolatteremtés lehetősége és a kommunikáció. Fontosnak tartom, hogy a kortárs művészet támogatói, gyűjtői, vagy akár alkalmi szponzorai időről időre összejöhessenek és egymást megismerjék. A nagy intézmény pozíciójából azt az üzenetet szeretném továbbítani, hogy ez a mecénási kör a jövő kultúrájának meghatározója. Az elmúlt időszakban azt tapasztaltam, hogy különböző gyűjtők kisebb baráti körökben vagy egyedül folytatják a tevékenységüket és személyes passziónak tekintik azt, holott a kortárs gyűjtemények létrehozásával művészek életpályáját egyengetik. Ez olyan pont, amelyben a kettőnk érdeke találkozik. A Műcsarnok, ugyanúgy mint a többi kiállítótér minden egyes megrendezett kiállítással a kortárs művészek életművének létrejöttét segíti, a művészek pozícióját javítja megteremti a gyűjtés lehetséges alapjait, illetve csökkenti a kockázat szintjét. Ezt egyébként akkor éreztem először, amikor 2000-ben, épp itt a Műcsarnokban az Áthallás című kiállítást rendeztem, mely az akkori fiatal generációról adott áttekintést. És ennek lett egy egyáltalán nem várt utóhatása: a művek egy része piaci értékesítésre került. De visszatérve a Műcsarnok Klubra; a lényege az lenne, hogy az értelmiség és a gazdasági élet különböző szférái között a távolságot csökkentse és a kapcsolatokat erősítse. 
 
 
Komoly szándékkülönbségek, szembenállás, ellenérzés figyelhető meg a múzeumok és a műkereskedelem közötti kapcsolatban. Mi a te álláspontod?
 
Én egyáltalán nem vagyok ellensége a műkereskedelemnek. Alapvető érdekem a kortárs galériákkal való kommunikáció. Az elmúlt években nagyon jó beszélgetéseim voltak akár Szalóky Károllyal, vagy Szoboszlai Jánossal - aki korábban a ICA-D-ben működött - illetve Deák Erikával, de másokat is lehetne itt sorolni. Nagyon fontos számomra az a kérdés, hogyan kapcsolódik egymáshoz a non-profit és a profitorientált szféra tevékenysége, milyen lehetőségek vannak az együttműködésben. 
 
 
Van annak realitása, hogy Budapesten rangos kortárs művészeti vásárt rendezzünk? A Műcsarnok főigazgatójaként tervezed-e, hogy ennek megszervezésében részt vállalsz? 
 
Az elmúlt években rendszeresen végigjártam az európai kortárs vásárokat, és folyamatosan foglalkoztatott az, hogy vajon mikor lesz időszerű Magyarországon egy új típusú művészeti vásár megrendezése, de ebben válaszra még nem jutottam. A Vienna Art Fair (lsd. artmagazin 2005/3., 47. o.) nagyon elgondolkodtató példa volt mindannyiunk számára. Lehet, hogy a közép-európai régiónak akarva-akaratlanul legjelentősebb vására a bécsi lesz, és hogy e mellett érdemes-e egy budapesti vásárral kísérletezni, azt tényleg a jövő beszélgetései döntik majd el.