DE HÁT EZT ADTUK BE TAVALY!

Nagy Sára Vilma

A TOBE Gallery alapítói, Puskás Bea és Tomas Opitz a Capa-nagydíj átadója után meséltek külföldi sikerekről, hazai fogadtatásról, döntésekről, mérlegelésekről és újabb tervekről. A díjat tavaly Bartha Máté nyerte, aki azóta már a galéria művészeinek egyike.

Screenshot 2020 07 27 at 17.29.21

TOBE Gallery standfotó, Photo London, 2019. május Fotó: © TOBE Gallery


Nagy Sára Vilma: Hogyan kezdődött az együttműködés Bartha Mátéval, milyen előzményei voltak? 

TOBE Gallery: Figyeltük már egy ideje tevékenységét, végül aztán Mészáros Flóra művészettörténész ismertetett össze bennünket. Mindig is tetszettek a munkái, csak kezdetben nem láttuk egyértelműen, ezek hogyan illeszkednének a galéria addigi koncepciójába. A Fotóhónap 2018 alatt Mathieu Asselin francia– venezuelai fotográfus anya- gát mutattuk be, a Monsanto®: A Photographic Investigation (Monsanto®: Egy fotográfiai tanulmány) című projekt olyan kiállítás volt, ami egy évvel korábban Arles-ban szerepelt és díjat nyert a Paris Photón. Mathieu-vel sikerült megegyeznünk, hogy a londoni The Photographers’ Gallery és a frankfurti kortárs múzeum után az anyag a mi galériánkba kerüljön. Mathieu Arles-ban él, ő szólt nekünk a fotófesztivál Discovery szekciójáról. Nem mondta, hogy mivel, kivel, csak javasolta, hogy pályázzunk, mert szerinte egy ilyen galériának muszáj ott jelen lennie, csak így kerülhet közeli kapcsolatba a szakmával. Nagyon gyorsan kellett döntenünk, mert ekkor november vége volt, és december közepére le kellett adni a pályázatot. 

Rögtön tudtátok, hogy Bartha Máté anyagával pályáztok? 

Megbeszéltük, átgondoltuk, és egyértelmű lett, hogy vele próbálunk bejutni. Neki is nagyon tetszett az ötlet, valójában így indult az együttműködésünk. És mikor már kezdtünk volna lemondani a dologról, február második hetében megérkezett az e-mail, hogy rajta vagyunk a tízes shortlisten. Ez már önmagában nagyon nagy eredmény, több mint kétszáz pályázat érkezett a világ minden részéről, nálunk sokkal tapasztaltabb galériáktól is. Úgyhogy bejutottunk, bemutattuk Máté anyagát Arles-ban, és megnyertük vele a szekció fődíját, a Louis Roederer Discovery Awardot. Attól, hogy ott voltunk, tényleg jobban megértettük ezt a világot, közelebb kerültünk kompetens emberekhez, beletanulhattunk abba, milyen a kommunikáció ebben a közegben. Sok új impulzust adott a további munkához. 

Screenshot 2020 07 27 at 17.29.28

Bartha Máté: KONTAKT XLIII., 2018 ©️ Bartha Máté | TOBE Gallery / HUNGART ©️ 2019

Mit látott a közönség a standotokon? 

A tervezgetés alatt még szerettünk volna videót, rajzokat, hanginstallációt is elhelyezni a térben, végül úgy döntöttünk, csak képek legyenek. Arra törekedtünk, hogy a fotók erőteljes mondanivalója érvényesüljön, ez húzza be a látogatókat és győzze meg a zsűrit. We made it! Máté anyaga, ami egy civil, de katonai szabadidős programokat létrehozó szervezet, a Honvédsuli életéből mutat képeket, eredetileg két részből állt. Az egyik nyáron készült a táborukban, a másik a téli időszakban, amikor ugyanazok a fiatalok közösségi munkát, hagyo- mányőrző tevékenységeket folytatnak. Úgy éreztük, a második rész összezavarhatja a közönséget, úgyhogy végül csak a nyári képekből válogattunk. 

Változott valami Arles óta? 

Amikor pályáztunk és beválogattak, éreztük, hogy ezt új és izgalmas dolgok követik majd. 2018 végén három célt tűztünk ki magunk elé a következő évre: Photo London, UNSEEN Amsterdam és Paris Photo. Párizsba már tavaly is jelentkeztünk, nagyon szép válogatással, Robitz Anikó, Kontha Dóra és Dafna Talmor munkáiból. Dafnával már dolgozunk, Budapesten is volt kiállítása. Londonban a V&A vásárolta meg nemrég két munkáját akvizíció során, ezek a múzeum állandó gyűjteményébe kerültek. Robitz Anikó többször mutatkozott már be Európa-szerte és New Yorkban is, Dóra pedig egy fiatal, pályakezdő mű- vész. Ezzel a változatos, de organikusan összefüggő anyaggal azonban nem jutottunk be. A vásár szervezőivel személyesen beszélgettünk az okokról, és világossá vált, hogy nem elég jó alkotókkal pályázni, előbb magát a galériát is meg kell ismertetnünk, és addig kevés olyan nemzetközi kiállításunk volt, amin igazán ismert fotográfus szerepelt volna. Már csak emiatt is jó döntésnek bizonyult, hogy közben bemutattuk a Monsanto anyagot.

Screenshot 2020 07 27 at 17.29.35

Arles-i fotófesztivál-enteriőr, Bartha Máté: KONTAKT, a Louis Roederer Discovery Award – Les Rencontres de la Photographie d’Arles díjazottja, 2019. július–szeptember, kurátor: Mészáros Flóra Fotó: © TOBE Gallery

Az idei Photo Londonra azt a válogatást vittük, ami Párizsban nem kellett, de mi nagyon hittünk benne. A fejleményekhez tudni kell, hogy a Paris Photo szervezői mindig tesznek egy utolsó kört a Photo Londonon, hogy jobban megismerjék a hozzájuk is jelentkező galériákat, mielőtt döntenének, kit vesznek fel. Christoph Wiesner, a vásár művészeti vezetője, meglátva a standunkat azt mondta, hogy ő ezt pont így szeretné látni Párizsban. Kiszakadt belőlünk, hogy „De hát ezt adtuk be tavaly!”. Természetesen nem ő dönt egy személyben a résztvevőkről, de úgy ment el, hogy éreztük, van egy voks a nevünk mellett. Ez májusban volt, egy héttel később jött meg az eredmény, hogy bent vagyunk. Párizsban bátrabbak akartunk lenni annál, mint hogy kivisszük Mátét, aki akkor már benne volt az Arles-i fesztivál New Discovery Award shortlistjében, próbáltunk koncepciót építeni a pályázat mögé. Tavaly kuráltunk egy kiállítást Reismann Marian munkáiból. Az életmű jelentős része a Pikler Otthonban készült fotókból áll, mert Marian a Pikler Emmi által kidolgozott gyereknevelési módszer alkalmazását dokumentálta az intézetben. Ar- ra gondoltunk, ebből egy válogatás nagyon szép ellenpontozása lenne Máté munkáinak. Marian fotói a második világháború utáni időszakban készültek egy olyan közösségről, ami túlélte a háborút vagy épp a háború után nőtt fel, most, 2019-ben pedig léteznek olyan közösségek Magyarországon, de Európában máshol is, ahol a nevelés középpontjában a katonai képzés áll.

Egy olyan komoly díj, mint amilyen a Louis Roederer Discovery Award, mekkora sajtóérdeklődést generál? 

Nagyon sok cikk és interjú jelent meg róla, többek közt a The Guardian, a L’OEil de la Photographie, a British Journal of Photography, a Beaux Arts, L’Obs, a Polka Magazine oldalain. Máté közben elvégezte a dokumentumfilm-rendező szakot a Színház és Filmművészeti Egyetemen, és egy olyan filmmel diplomázott, amiben az egyik honvédsulis fiatal lány mindennapjait kíséri végig. Felajánlottuk Máténak, hogy pályáznánk a filmmel, mivel a Paris Photónak van filmes szekciója is. Szeptember elején tudtuk meg, hogy oda is bekerültünk. 

Máté a The Calvert Journalban megjelent interjúban azt mondta, hogy fotósként boldogabb lenne, ha összességében kevesebb vizuális tartalom születne a világon, és a művészek, szakmabeliek felelősségéről is beszélt, arról, hogy átgondoltabban kellene vizuális tartalmakat létrehozni. Hogyan látjátok ebben a galeristák szerepét? 

A vásári részvételek előtt és azóta is folyamatosan bombáznak fotográfusok az anyagukkal, amit szeretnének ná- lunk bemutatni. A mi felelősségünk, ho- gyan szűrjük ezeket. Nem állíthatunk ki bármit, bármilyen áron. A galériát sem adjuk ki, csak képviselt művészeinknek rendezünk kiállításokat, illet- ve évente egy, maximum két külsős pro- jektünk van. Ilyen téma például a kör- nyezetvédelem vagy a gender, de a nekünk fontos intézményekkel is kapcsolatot ápolunk. Nyár elején a kisképzősök kiállítását fogadtuk be, illetve a közeljövőben az FFS-sel (Fiatal Fotóművészek Stúdiója) működünk majd együtt. Amit beengedünk, azzal foglalkozni akarunk: vagy beépítjük egy csoportos kiállítás- ba, vagy kooperálunk külföldi galériákkal, esetleg vásárra visszük, hogy ott más kurátorok is felfigyelhessenek rá. Ez történt két éve a Parallel Viennán is; két kiállított művészünket is meghívták egy-egy kiállításra. Tizenkilenc művész van a portfóliónkban, nekik legalább kétévente szeretnénk szóló kiállításokat rendezni, illetve próbáljuk fenntartani a programunk konzekvens, mégis dinamikus jellegét. Számunkra akkor izgalmas egy fotó, ha van mögötte gondolat. A fotográfia új utakat tör magának, és mi ebben szeretnénk segíteni – az úttörőket képviseljük. 

Screenshot 2020 07 27 at 17.29.43

Reismann Marian: Cím nélkül, 1955 © Magyarországi Pikler-Lóczy Társaság | TOBE Gallery / HUNGART ©️ 2019 és Részlet Bartha Máté Szél viszi című filmjéből, 2019. A film premier előtti vetítése a Paris Photo filmszekciójában, hivatalos premierje pedig a budapesti 16. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm-fesztiválon (2019. november 12–17.) lesz © Bartha Máté | TOBE Gallery / HUNGART © 2019

Láttok valamilyen változást a magyarországi fotóvásárlás tendenciájában? 

Őszintén? Nem. Van a neoavantgárd boom, ami csak nagyon szűk réteget szólít meg. Illetve van a pusztán dekoratív fotó iránti erős érdeklődés. Mi erről azt gondoljuk, lehet úgy is „dekorálni”, hogy van benne tartalom. De a vásárlókat nem csak nekünk, galeristáknak kell edukálnunk, nagy szerepük van az építészeknek, belsőépítészeknek is. A nyitottság azonban kevesekben van meg, és ettől nehéz a fotográfiát mint művészetet értékesíteni. 

A 2019-es év elhozta számotokra a régóta áhított sikereket. Milyen cél lebeg még a szemetek előtt? 

Egy nagy lépés még előttünk áll: az óceán átszelése, vagyis a New York-i AIPAD Photography Show és a Paris Photo közti együttműködés, a Paris Photo New York.