Nagybánya és a délvidéki művészet

Jurecskó László

Hollósy Simon – Mály József, Réti István – Streitman Antal, Czóbel Béla – Pechán József, Iványi-Grünwald Béla – Farkas Béla, Klein József – Balázs G. Árpád, Eugen Pascu – Ivan Radovic, Zora Petrovic párhuzamok eddig ismeretlenek voltak, és ha sokszor erőltetettnek hangzanak is, mégis valós tartalmakat rejtenek. Egyrészt a művészetben, a művészeti életben betöltött szerepük, másrészt stílusbeli rokonságuk alapján is. Őket néha egy helyen találjuk, személyesen találkoztak, találkozhattak (elsősorban Nagybányán). Néha pedig több száz kilométer, a Nagybánya–Nagybecskerek, Zombor, Verbász, Szabadka, Zenta közötti távolság választotta el őket egymástól.

Gulyás Gizella: Délvidéki művészek és Nagybánya 1896-1918, Logos Grafikai műhely, 2008, 250 oldal (A könyv a Missionart Galériában 6.300,-Ft-ért megvásárolható)

Mindezekre az eddig nagyrészt ismeretlen tényekre Gulyás Gizella Délvidéki művészek és Nagybánya 1896–1918 című kötete világít rá. Ahogy az 1990-es évek elejéig a nagybányai művészet eddig ismeretlen, vagy inkább kevésbé ismert nevei tűntek fel a magyar művészettörténeti irodalomban, és természetesen a műtárgypiacon is, úgy csodálkozhatunk rá a Gulyás Gizella munkássága alapján kitárulkozó délvidéki életsorsokra, életművekre.

Néhány alkotóról eddig is tudhattunk, Boromisza, Pechán, Farkas, Balázs G. nevei a bennfentesek számára ismerősen hangzanak, de kevés információnk volt a nagy szervező, pedagógus Streitman Antal személyéről, talán kevesen hallottak a polihisztor Solymos Beatrixről, a Hollósy-rokon Mály Józsefről, az első nagybecskereki művésztelepi mozgalomról, a nagybecskereki „impresszionisták” csoportja művészeiről, egyáltalán a múlt századelő délvidéki művészetéről. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez a hiány részben megszűnt. Gulyás Gizella filológiai pontosságú írása újabb részletekkel gazdagítja az akkor még határon belüli, majd határon kívül került régió művészetéről alkotott képünket.

A könyv tematikus, időrendi beosztásban tárgyalja a korszakot. Így az első generáció a Nagybányáról induló plein air szemlélet meghonosítója lesz, felfedezi a sajátosan jellemző délvidéki motívumokat, a folyókat, kisebb tavakat, a facsoportokkal gazdagított alföldi tájat, a párás, ködös levegő nyújtotta lehetőségeket (Mály József, Streitman Antal, Várkonyi József, Zsenár Emil).

A második generáció elsősorban a nagybányai neósok hatására és azok kivándorlása után létrejött Kecskeméti Művésztelep példáját figyelembe véve a természeti látvány átírására, a kontúrok közé fogott vad színek alkalmazására helyezte a hangsúlyt. Motívumaik között a tájon kívül megjelent a város, a falu élete, alakos kompozíciókkal, sokszor szimbolikus tartalmakkal egybekötve. Közöttük találhatjuk a Magyarországon leginkább ismert neveket: Pechán Józsefet, Farkas Bélát és Oláh Sándort, akik nemcsak a művészettörténészek számára fontosak: műveiket galériákban és aukciókon is magas áron lehet már csak megszerezni. Pechán József nemrég előkerült Haditanács című képét a magyar kurátorok 2006-ban még nem válogatták be a Magyar vadak kiállításba, a franciáknak azonban annál inkább tetszett és a ceret-i kiállításon már főhelyre tették. Nem véletlenül, hiszen festésmódjában talán ez az alkotás áll legközelebb a francia példaképekhez.

A harmadik generáció már az avantgárd vonzásában élt, művészetük nem elsősorban Nagybányáról, hanem Budapestről, a Kassák-körből táplálkozott. Ebben a generációban már megtalálhatjuk – Balázs G. Árpádon kívül – a magyar kultúrán nevelkedett szerb művészeket is, akik 1919 után a modern szerb festészet jelentős alakjai lesznek: Zora Petrovic, Ivan Radovic.

Gulyás Gizella egy-egy művész életrajzán keresztül mutat rá nagybányai indulásukra, az ott szerzett tapasztalatok átültetésére helyi témákba, motívumokba, a kiindulópont után a művészek saját stílusának megtalálására, kibontakozására, a sajátosan délvidéki művészet jellemzőinek kialakulására. A sokszor szegényes, jórészt lappangó életm

űveket források segítségével teszi teljessé. Egyaránt támaszkodik a levéltárak, az anyakönyvi kivonatok, a helyi sajtó, a hagyatékokban rejlő dokumentumok információira. A száraz tényeket helyismerete, helyi tapasztalata alapján teszi élővé. (Hogy egy engem érintő példával jellemezzem ezt: Boromisza-monográfiámban a Templomba menők című 1908-as képéről feltételeztem, hogy azt Zentán festhette a művész. Gulyás Gizella cáfolja ezt, mert ott a kucsmaviseletet az jellemzi, hogy tetejét mindig begyűrik, míg a képen láthatókét nem.)

A hiátusokat pótolva, a sokszor szakadozó fonalat összekötve teszi folyamatossá a tárgyalt korszak történetét. Szerencsére nem áll meg a címben jelzett korszakhatárnál, nem is teheti, hiszen például Balázs G. Árpád 1924-ben és 1942-ben is járt Nagybányán. Nem teheti, hiszen kevés kivétellel Nagybánya csak a kezdet, az alap életművükben, a kiteljesedés, különösen a harmadik generáció esetében a korszakon kívül esik. Így szerezhetünk információkat a két világháború közötti művészeti életről, a kisebbségi sorsról, egyéni tragédiákról, művésztelep-alapítási kezdeményezésekről, kiállítások szervezéséről, saját művészeti szervezetek létrehozásáról, működtetéséről, az anyaországgal való kapcsolattartási próbálkozásokról, kiállításcserékről.

Tartalmi vonatkozás tekintetében a könyvről csak egy-két észrevételt tehetek. Talán kicsit túlhangsúlyozott Boromisza Tibor szerepe. Igaz, innen indul, de 1909-től már nagybányainak vallja magát. Fel lehetett volna deríteni itt készült műveit. Ugyanígy Pechán esetében is nagyobb hangsúlyt kellett volna helyezni a helyi témákra, kompos képeire stb. Sajnos a könyv kinézetét, szerkesztését, tipográfiáját, de elsősorban a reprodukciók minőségét kemény kritikával kell illetnünk. Ezek a könyv tartalmához méltatlan megoldások. Az élvezhetetlen, rosszul elhelyezett reprodukciók nem teszik lehetővé, hogy a leírtakkal szembesítsük őket. Ezek alapján igen keveset tudhatunk meg az alkotásokról. Ez talán a fotósok hibája, de a nyomdai kivitelezés is kritikán aluli. Talán érdemes lett volna magyar szponzorokat kerítve, valamelyik hazai nyomdában végeztetni ezeket a munkálatokat. Mindezek ellenére Gulyás Gizella könyve fontos hiánypótló, remek stílusban megírt, élvezetes alkotás.

Artmagazin 2008/6. 84-85. o.