Goya háborúja
Ki festette a Kolosszust?
Hétfőn János Károly és Zsófia királyné ünnepélyes keretek között megnyitotta a Prado új kiállítását. A tárlat a 200 évvel ezelőtti függetlenségi háborúnak állít emléket, az egyik legnagyobb spanyol festőművész, Francisco de Goya rajzainak és festményeinek a segítségével. A közönség megcsodálhatja a madridi felkelők kivégzését ábrázoló, gondosan megtisztított képet, de a híres-neves Kolosszust már nem. A kurátorok nem engedték kiállítani a művet. Ismét felkorbácsolódtak az indulatok a festmény eredetisége körül.
Goya pályája hosszú volt és termékeny. A 18. század '70-es éveiben még rokokó gobelineket tervezett, majd decens arisztokrata portrékat, virtuóz késő-barokk stílusban. Udvari festőként és a művészakadémia igazgatójaként kora legmegbecsültebb piktorának számított a spanyol monarchiában. Miután 1793-ban egy betegség következtében megsüketült, stílusa drámai módon megváltozott. Előbb kiadatta fantasztikus látomásaiból készített szatirikus rajzmappáját, a Caprichost, majd egyre ijesztőbb és realistább képeket festett, amelyekért a 20. század a modernizmus korai előfutárát tisztelte benne.
Goya fia 1812-ben leltárba vette apja műveit. Ebben az inventáriumban szerepel egy „Un Gigante” című tétel is, amit a későbbi kutatás – az Idependent cikke szerint – az úgynevezett Kolosszussal (El Colosso) azonosított. A festményt 1931-ben vette meg a Prado, azóta emeli az állandó kiállítás fényét. Számos katalógusban, monográfiában és albumban szerepelt, a sajátkezűség megkérdőjelezése nélkül.
Sokáig az egyetlen vitás pontot a festmény körül a furcsa allegória megfejtése jelentette. Az előtérben apró emberek menekülnek, szekerek, lovak és szarvasmarhák között. A dombokon túl pedig, rózsaszínű-szürke felhőbe burkolózva feltűnik egy óriási, mezítelen férfifigura, félig háttal fordulva a nézőnek. Egy kézenfekvő értelmezés szerint a szakállas óriás a napóleoni idők
háborús pusztításának a szimbóluma. Más megfejtés szerint, a Kolosszus éppen hogy a spanyol ellenállást jelképezi, amely szembe szállt a zsarnoki háború szellemével. Egy közszájon forgó korabeli hazafias költemény ugyanis szintén az óriás metaforáját használta. (Goya mellesleg ugyanúgy udvari festőként szolgálta ki Napóleon fivérét, mint az előtte és utána uralkodó spanyol királyokat.)
Bármelyik értelmezés is a helyes, az El Colossónak helye lett volna Goya háborús képei között. Csakhogy egy neves brit Goya-kutató, Juliet Wilson-Barreau 2001-ben megjelentetett egy tanulmányt, amelyben – többek között – megkérdőjelezte a kép eredetiségét. „A [kérdéses] művek nélkülözik az energiát és a festmény keretén belüli jó elrendezést” – mutatott rá a kép kompozíciós hibájára a művészettörténésznő. A Pradón belül megoszlottak a vélemények. A korszak fő szakértője, Manuela Mena egyetértett Wilson-Barreau-val, míg az akkori igazgató megvédte a meggyanúsított Goya-festményt.
A kérdés nem oldódott meg. A mostani nagy Goya-kiállítást viszont Manuela Mena rendezte, sőt, Wilson-Barreau is helyet kapott a szakértőbizottságban. Így már nem meglepő, hogy a Kolosszus végül nem szerepel a tárlaton. A kép eredetiségéért már 2001-ben is síkra szálló Nigel Glendinning professzor a bizonyítékokat követeli: „Inkább rakták volna külön helyre, a kétségeik okát magyarázó szövegekkel, mint hogy eltüntessék ezt a jól ismert és szeretett festményt nyilvános magyarázat nélkül.” A Prado (új) igazgatója egyetértett a kurátorokkal és türelemre szólította fel a tudományos élet képviselőit. A Prado hivatalos közleményeiben nemsokára megjelenik a kérdést tisztázó tanulmány. Félő, hogy Goya életművét a tudományos kritika erős diétára fogja, a fogyás első áldozat pedig a Kolosszus lesz.
Szerző: Rieder Gábor