„Akkor már lehetett tudni, hogy a számítógép létezik és valahogy a jövő errefelé vezet, és végre ideológiamentesen lehetett valami korszerűt propagálni.”
Seres Szilvia beszélgetése Sugár János képzőművésszel
Seres Szilvia interjúinak és kutatásának célja, hogy korabeli művek és dokumentumok hiányában a net art hőskorszakához kapcsolódó személyes emlékeken keresztül mutassa be a magyarországi új média és azon belül a hálózat- és szoftverművészet történetét. A szerző ezúttal Sugár János képzőművésszel, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszékének egyik alapítójával beszélget.
Sugár János, 2003 Fotó: Johan Sjerpstra
1986-ban részt vettél a nemzetközi DigitArt számítógépes-grafika kiállításon, ahol II. díjat nyertél. Kiírója az Impulzus című lap és az MTA Számítógéptudományi és Automatizálási Kutatóintézete volt. Mennyire segítette ez a pályázat a hazai számítógépes művészet indulását?
Elég egyértelmű volt, hogy ez egy jószándékú, de a hatalom reformelképzeléseibe jól illő gondolat. Akkor már lehetett tudni, hogy a számítógép létezik, és valahogy a jövő errefelé vezet, és végre ideológiamentesen lehetett valami korszerűt propagálni. Böröcz András ismerte Szentgyörgyi Tibort, aki akkor az Új Impulzus – már a cím is jól jellemzi a korszellemet – folyóirat szerkesztője volt, és szerintem ők találták ki, hogy a hivatalos számítógép-népszerűsítési stratégiába egy Szépművészeti Múzeumbeli számítógépes grafikai kiállítás is beleférjen. Csak persze senkinek sem volt számítógépe, és ezért akikről lehetett sejteni, hogy mindenben benne vannak, azokat meghívták az egyébként teljesen zárt és félkatonai SZTAKI-ba. Itt berendeztek egy szobát, ahol nemcsak a mai, de tegnapi szempontból is nevetséges alap PC-k álltak a rendelkezésünkre.
Sugár János: Senkise bánt, Belgrádi dolog, Nagyon beteg, Ördögi film, 1986
színes print, 35 x 45 cm, SZTAKI PCPaint program, in: Új képkorszak határán, Számalk, 1989
Menetrendszerűen be kellett jelentkezni és lehetett menni dolgozni. Printerről akkor még szó sem volt. Beszereztek egy speciális fényképezőrendszert, ami a képernyőképről három expozícióval készített egy színes negatívot, és aztán az abból nagyított képeket állították ki. Ezeket a munkáimat floppy-n is megkaptam. Pár évvel később próbáltam megnyitni, de már semmivel sem voltak kompatibilisek. Valójában egy ingyenes gyerekrajzprogrammal dolgozhattunk (PCPaint).
A számítógépes grafika és a képmanipuláció mennyire érdekelte a művészeket?
Sokan lazán, vagyis a valós értékén fogták fel a helyzetet, kipróbálták, csináltak valamit és elmentek. Én napokon át ott ültem, mert érdekelt maga a számítógép. Talán azért is, mert akkoriban sokat dolgoztam klasszikus grafikai eljárásokkal – szita, rézkarc, dombornyomás – és érdekelt, hogy mi újat tud ehhez egy számítógép hozzáadni. Szorgalmasan eljártam, olyan volt, mint egy tanfolyam. A legfontosabb élmény számomra az volt, hogy megerősített abban a korábbi tapasztalatban, hogy nem érdemes félteni egy rajzot, egy rajz olyan fázisát, ahol elbizonytalanodik az ember abban, hogy érdemes-e tovább menni, vagy esetleg elrontanám, ha továbbrajzolom (lásd: túlrajzolt rajz). Ezzel az eszközzel egy rajz bármelyik fázisát el lehetett menteni, és utólag összehasonlítani a végeredménnyel. Ez a gyakorlat egyértelműen igazolta számomra, hogy a továbblépés mindig jobb lett, és mivel van az undo (visszalépés) funkció: bármit meg lehet tenni, semmit sem kell félteni. Ezt kiélvezve relatív sok narratív jellegű rajzot készítettem a korábbi vázlataimból. Ebből a sorozatból látható öt kép jelenleg a Lépésváltás - Az 1945 utáni magyar művészet újrarendezett állandó kiállításán a Magyar Nemzeti Galériában.
Sugár János: Autós köszönés, 1986
színes print, 35 x 45 cm, SZTAKI PCPaint program, in: Új képkorszak határán, Számalk, 1989
A pályázat célja csupán az ismerkedés volt az új eszközzel?
Úgy tűnt, hogy van egyfajta lendület, másrészt ki lehetett próbálni, és a végeredményből a Szépművészeti Múzeumban lett egy kiállítás, ami akkor nagyon hivatalos dolog volt. Például írt róla P. Szűcs Julianna. Az egész nagyon formális volt, akadémikusok és minisztériumi emberek nyüzsögtek. A kiállító művészeknek másodhegedűs szerep jutott, viszont megismerhettem a területen pár éve már dolgozó alkotókat. Összebarátkoztam Waliczky Tamással, aki rögtön meg is hívott a Caesar Studio-ba munkatársnak. Tamás 1987-ig dolgozott ott számítógépes játékok grafikai tervezőjeként. Főleg ATARI-ra írtak át Commodore 64-es játékokat. Nekem az volt a feladatom hogy ATARI-n új háttereket készítsek egy létező C64-es karatejátékhoz. Tádzs Mahal, Budapest, Afrika, Vörös tér – ezekre biztosan emlékszem. Így ismertem meg a Kiss Lacit is.
Kiss László a Caesar Studio-ban, háttérben Waliczky Tamás Golden Nica-díja, 1990 Fotó: Sugár János
Mennyiben voltak mások a későbbi számítógépes grafikáid?
A második számítógépes sorozatomat már a barátság és az ismeretségek révén a Caesar Studio-ban készítettem el egy-két nap alatt. Ezek hasonlítottak a korábbiakhoz, narratív rajzok voltak a hagyományos grafikáimhoz készült vázlatokból – itt már igazából kissé untatott a dolog. Az analóg technikákat jobban lehetett provokálni.
Valószínű ezek a rajzok voltak kiállítva 1989 júliusában a Komputergrafika című kiállításon a Józsefvárosi Kiállítóteremben, ahol Kiss László és Révész L. László is szerepelt. A franciaországi kiállításra szánt munkákat három évvel később készítettem, de ezeknek szinte alig van közük a számítógépes grafikához.
A Fête de l'image Lille/Paris kiállítási lehetőség 1990-ben az egyre jobban érezhető politikai nyitásnak volt köszönhető?
A francia szocialista elnökségnek nagyon aktív, kezdeményező kulturális stratégiája volt. A Francia Kulturális Minisztérium fiatal, vagány munkatársai állandóan itt járkáltak Magyarországon. Mindez már a rendszerváltás érezhető előszele volt és arról szólt, hogy hogyan lehet a magyar kultúrpolitikát kicsit fellazítani. Például ennek volt az eredménye, hogy Bachman Gábor telefonkártyát csinálhatott, amikor a telefonkártya még egy teljesen új dolog volt. Emlékszem hogy volt díszdobozos díszpéldány is belőle. Ez jelentette akkoriban a legszuperebb technológiát.
Ezt az 1990-es kiállítást is már évek óta tervezték. Utólag úgy látom, hogy igazából senkit sem érdekelt a szervezők közül komolyan a számítógép mint médium, hanem inkább valami korszerű és divatos dolgot láttak benne.
Az, ami engem foglalkoztatott, inkább később az Intermédián és azokban a szervezkedésekben jelent meg, amelyeket akkoriban csináltunk. Mint outsider, a számítógépes grafikában benne maradtam, amit jól mutat, hogy meghívtak még a franciaországi kiállításra, ami már egy sokkal elitebb projekt volt, kilenc művésszel és egy komoly katalógussal - benne Beke László és Peternák Miklós szövegével.
Továbbléptél a számítógépes grafika területén?
Tovább nem, inkább elléptem. Itt már nagyon furcsa művekkel szerepeltem, amelyek aztán sajnos nem kerültek vissza, mert a kiállítás kurátoránál, Joël Boutteville-nél maradtak Párizsban. Ezek inkább minimalista reliefek voltak, amibe egy-egy számítógéppel készített rész volt beépítve. Ez volt a hattyúdalom a számítógépes grafika terén. Többet ezzel nem foglalkoztam, nem is volt rajzolásra alkalmas számítógépem. Gondolkodtam, hogy vegyek egy Atarit, de aztán mégse tettem. Commodore 64-et használtam írásra egészen 1993-ig.
Sugár János: A következmények dimenziója, A jelen színpada
3db egypéldányos relief, 60x80-es farost, fekete flok és számítógépes grafika, Caesar Studio, Atari 1024 ST – Artdirector program
Én ezeket mind elsősorban grafikáknak tartom, és nem érzem hogy valójában komolyabb közük lenne a számítógéphez. Itt-ott persze sikerült váratlan interferenciákat létrehozni, de nem tudtam „rosszul” használni az eszközt, mert ez pont azt nem engedte. A hagyományos grafika, szobrászat terén könnyebben lehetett az íratlan szabályokat provokálni. A számítógépes grafika kezdeti művei leginkább demóknak tekinthetők, amik ügyes kezű mérnökök dekoratív, formalista gondolatvilágát tükrözik: azoknak a szemléletét, akik az eszközt, a programot készítették. Olyanra csinálták, ahogy ők gondolkodtak. Ebben a felállásban nem lehet rákérdezni a médiumra, mert olyan, mintha csak egy hiperkonvencionális közvetítőn keresztül tudnál bármit is elérni, aki csak akkor segít, ha azt csinálod, amit ő enged.
Azóta ez a műfaj a fejlesztéseknek hála – azaz a totális digitális konvergencia jegyében – nagy átalakulásokon ment keresztül, és ma már szinte mindenki számítógépes grafikus és diszpécser egy személyben. Ami viszont érdekelt, az egy szélesebb horizontú, kritikus megközelítése annak a jelenségkörnek, amit új médiumoknak neveznek. Ezek nemcsak új eszközök, az eszközevolúció új állomásai, hanem egy világnézet, egy gondolkodásmód (technoreligion) megjelenése, és a korábbiaknál jóval komplexebb társadalmi következmények kiváltói.
1990-ben megalapítottátok a Media Research Alapítványt, illetve ebben az évben került megrendezésre a Műcsarnokkal és a Soros Alapítvány Kortárs művészeti Központjával közösen „A médiumok velünk voltak” nemzetközi konferencia.
Olyan jelentősnek éreztük 1989-ben a romániai forradalom televíziós vonatkozásait, hogy kitaláltuk Peternák Miklóssal, Mészöly Suzyval és Keiko Sei-jel, hogy egy nemzetközi konferenciát szervezünk, amely a televíziónak a romániai forradalomban betöltött szerepét vizsgálja. Ez volt az első alkalom, hogy vezető nemzetközi médiateoretikusok eljöttek Magyarországra – Vilém Flusser, Peter Weibel, Margaret Morse, Ingo Günther, Erki Huhtamo, stb. – és előadást tartottak. Mi több, a Román Televízió forradalmi adásainak stábja is jelen volt a konferencián. Flusser akkort járt először Kelet-Európában. Fantasztikus pár nap volt. Geert Lovink a Mediamatic tudósítójaként érkezett a konferenciára, akkor barátkoztunk össze.
Peter Weibel és Mészöly Suzy a „A médiumok velünk voltak” nemzetközi konferencián, Műcsarnok, 1990 Fotó: Sugár János
Ez a szimpózium azért is volt nagyon fontos még, mert nem volt – nem lehetett – Magyarországon annak precedense, hogy valamilyen aktuális történelmi eseményt interdiszciplináris megközelítéssel feldolgozzunk. A romániai forradalom mindenki számára hatalmas katarzis volt, de a mediális oldalával nem volt kézenfekvő foglalkozni.
A konferenciáról készült 1990-ben a Balázs Béla Stúdió produkciójában a Mediology (60 p) és A médiumok velünk voltak (130p) című videóanyag. Mindkettőt Peternák Miklós jegyzi, illetve Kopper Judit is csinált róla egy műsort: A média velünk van-t (MTV-Fríz, 1990). A konferencián elhangzott előadások nyomtatott formában Von der Bürokratie bis Telekratie címmel a berlini Merve Verlag-nál jelentek meg Keiko Sei szerkesztésében. (Keiko Bódy Vera ismerőseként érkezett a 80-as évek végén Budapestre mint médiakutató, egy évig itt élt, és kutatási területe a videó- és médiaművészet volt).
A román forradalom konferencia után Miklóssal kaptunk pár meghívást, és azon tanakodtunk, hogy hogyan nevezzük meg magunkat. Ez vezetett el a Media Research megalapításához (tagjai: Bora Gábor, Böröcz András, Peternák Miklós, Révész László László, Sugár János, Timár Katalin). Sok, komolyan előkészített tervünk volt: színházi fesztivál, filmfesztivál stb. A legtöbb kezdeményezésre azonban semmilyen támogatást nem sikerült szereznünk és egy időre elhaltak.
A videó optimális eszköze lehetett volna az információk szétoszlatásának és ez egyben a kreatív kibontakozás akadálya is volt. Így diszkiriminálva, „ördögdoboz”-ként a horror, a pornó és az akciófilmek szintjén érkezett meg a köztudatba a nyolcvanas évek elején. Magyarországon első sorban a képzőművészek fedezték fel a 70-es években a konceptuális művészetnek köszönhetően. Kik fértek hozzá a kezdetekben?
A videót megelőzően hosszú évtizedekig a fotó és a film volt az, amiben egy kibontakozó korszerű alkotó el tudta képzelni magát. Bódy Gábor mesélte azt az anekdotát, hogy sétált a városban, meglátta egy haverját ülni egy kávéházban, és megkérdezte tőle, hogy mit csinál. Mondta hogy verset ír, mire Bódy mondta neki, hogy nem verset kell írni, hanem filmet kell csinálni.
A 70-es években a magyar művészek leginkább akciókkal utaltak az elektronikus képrögzítésre, főleg a televízióra. Videóművek nem születtek. A BBS-ben is, ha elfogadtak egy tervet – és ez volt a döntő –, akkor anyagi szempontok már nemigen játszottak szerepet, és 35mm-re vagy 16mm-re dolgoztak az alkotók, mert erre volt kapacitás. Ez teszi a magyar kísérleti filmet olyan különlegessé.
A 80-as években leginkább azok fértek a videóhoz, akik Bódy Gábor köréhez tartoztak, és/vagy a tévében, filmgyárban dolgoztak. Ilyen volt például Bonta Zoltán is, aki 1983-tól készített szinte egyedüliként videókat.
A nemzetközi kortársművészeti életben a 80-as évek eleje volt a videó igazi megjelenése, amikor már léteztek megvásárolható, hordozható kamerák. Magyarországon erre sokáig nem volt lehetőség. Egyszer elhatároztam, hogy a Soós antikváriussal csinálok egy interjút, aminek egyetlen kérdése lett volna csupán, hogy szerinte Magyarországon mióta lehet kapni videót. Nem csináltam meg ugyan az interjút, de beszéltem vele, és ugyanazt mondta, amire én is emlékszem, hogy itt-ott ugyan lehetett ritkán másodkézből venni, de például VHS kamerát boltban nem árultak. Ilyesmi a rendszerváltásig beszerezhetetlen volt. Pedig a médiaművészet alapkritériuma az együttélés az eszközzel. Ez annyira erős volt bennem, hogy 1989-90 táján pont a Soósnál vettem egy 16mm-es filmkamerát, hogy ne az legyen, hogy öt lépcsőfokon jussak el egy kölcsönkameráig, amíg már el is felejtem, hogy miért kellett. Legyen mindig kéznél, ez volt a lényeg.
A számítógépes grafikából ugyan „elléptél”, de több webes installációt is készítettél a későbbiekben. 1996-ban A Pillangó hatás című kiállításon mutattad be a Referencia generátort. Hogyan jelent meg benne az interaktivitás?
Úgy, hogy két adatbázisra épült, az egyikben képek voltak és zárt volt, a másikban két-háromszavas egységek, és ez bárki számára nyitott volt a weben. Ennek a két adatbázisnak az elemeit egy ventilátor keltette légáram által vezérelt véletlengenerátor rendelte egymás mellé.
Sugár János: Referencia generátor, webinstalláció, 1996 Fotó: Sugár János
A Monstrancia Modell: Narcissus a fekete lyukban installációd a Manifesta 1-en is be lett mutatva 1996-ban Rotterdamban. Ennél hogyan használtad ki a web technológiát?
Egy tükörhelyzet volt felépítve, a látogató, amikor egy nyíláson benézett, némi késéssel a saját tükörképét látta egy monitoron látható weboldalon. Ugyanis a kamera tükörfordításban kitette az arcát a webre, és amit látott, az nem zárt lánc, hanem egy webkamera képe volt. A nyílás fölött még volt egy lámpa, amely villogni kezdett, mikor egy webböngésző éppen azt az oldalt, azaz a néző tükörképét nézte.
Sugár János: Monstrancia Modell: Narcissus a fekete lyukban, webinstalláció Fotó: Sugár jános
1996-ban elindult Éjjeli Őrjárat egyik hálózati művek készítésére felkért képzőművész résztvevője voltál. Mi volt számodra a legérdekesebb ebben a projektben és milyen hálózati műveket készítettél?
Lényegében egy megtükrözött voyeurisztikus helyzet volt. Egy csapda, ahol a kíváncsiságért valami látszólag semmiséggel kellett fizetni. Az oldalra kattintva, ha valaki képet akart, akkor egy tetszőleges szót be kellett írnia egy dialog-boxba, és 1986-os budapesti biztonsági kamerák felvételei jelentek meg.
Aztán előjött egy újabb box, és ha valaki hangot is akart, akkor két tetszőleges szó beírására a telefon-üzenetrögzítőmről kigyűjtött üzenetek voltak hallhatóak, de megjelent egy újabb dialóg boksz is, amely három esetleges szóért megmutatta az eddig beírt szavakat, és aztán egy következő stb. A harmadik lépés után már csak egy email címet adtam meg azok számára, akik az összes esetlegesen beírt szót meg akarták ismerni. Nagyon tanulságos volt megfigyelni, hogy lépésről lépésre hogyan változnak az „esetleges” szavak, a trágárságoktól kezdve, a következő olvasónak szóló tudatos üzenetekig.
Ez a munkám abból a szempontból is érdekes, hogy jelenleg nem működik, a helye megvan ugyan, de azóta sokszorosan megváltozott a technikai környezet, és nem lettek helyre állítva a linkek, ezért restaurálásra szorulna. Problémát jelent, hogy hogyan történne ez, a mai vagy az akkori technikával, paraméterekkel? A médiaművek restaurálása egy rendkívül izgalmas kérdés, aminek a jelentősége messze túlmutat ezen a konkrét eseten. Net art kategóriában leginkább csak ezt csináltam.1 Egyébként egyetértek Josephine Bosmával, aki megkülönbözteti a web artot és a net artot. A web art azt a design-t jelenti, ami egy hálózati tartalmat elérhetővé, kezelhetővé, kereshetővé, használhatóvá tesz. Ennek lassan már egy 20 éves története van. Vannak divatjai, közhelyei, jobb, és ügyetlenebb megvalósulásai. Míg a net art sokkal inkább szubverzív, kritikus, azaz a kortársművészetből ismert elveket követ.
Mennyire tükrözi szerinted egy új eszköz megjelenése és elterjedése az adott társadalmi viszonyokat?
Néha brutálisan: nálunk COCOM lista volt plusz cenzúra, tehát mindkét oldalról tiltották az új eszközöket. Ahogy videókamerát, úgy számítógépet sem árultak a boltokban. De a 90-es évek elején a francia vagy olasz médiaaktivista szcéna is még alig létezett a hollandhoz és a némethez képest; aztán például kiderült, hogy az Amszterdamban tökéletesen működő digitális város-koncepció nem tud működni Berlinben, mert aprónak tűnő társadalmi konvenciók ezt ott nem segítik elő.
Az új eszközök a társadalom rejtett jellemzőit tárják fel. Egyértelműen Hollandia volt a legprogresszívabb, úttörő volt az új technológiák politikus vagy mondjuk, taktikus interpretációja terén, lásd a Next Five Minutes fesztivál indulása 1993-ban, amihez a házfoglaló mozgalom, kalózrádió vezetett. Geert ebből a körből érkezett, első könyve is a házfoglaló közösségekről szól.
Az Intermédia Tanszék létrejötte is a szerencsés konstellációnak, változásoknak volt az eredménye 1993-ban?
Az Intermédia nem volt tervbe véve. Mikor a diákok nyomására 1990-ben új tanárokat hívtak meg, Peternák Miklóssal minket is, akkor a korábbi közös munkáink szellemében megalapítottuk a tanszéket. Ez már nem a 80-as évek lazuló közege volt, hanem egy többé kevésbé optimista kor.
Jövőgyűjtés - MKF Intermédia Tanszék / Jövőszeminárium (Szcenárió II.), első félévi záróvizsga kiállítása - Bakos Gábor, Becsey Zsuzsa, Chilf Mária, Csörgő Attila, El-Hassan Róza, Glatz László, Gyarmati Éva, Győrfi Gábor, Kabai Csilla, Kapitány András, Schneemeier Andrea, Valcz Gábor, Veszely Bea, Wolsky András (mny.: Peternák Miklós, vendégkurátor), megnyitó, Liget Galéria, 1993
1993-ban a Budapesti Őszi Fesztivál alkalmából egy háromnapos bemutatkozó programot szerveztetek a Linzi Ars Elektronica Fesztivál részére az Intermédia Tanszéken.
Miklós, aki rendszeresen járt az Ars Electronica Fesztiválra az MTV MédiaMix című műsorának szakértőjeként, szakmai kapcsolatai révén 1993 októberében megszervezte, hogy a Budapesti Őszi Fesztivál finanszírozásával hívjuk meg egy bemutatkozó erejéig az Ars Electronicát Budapestre, a Magyar Képzőművészeti Főiskolára. Ekkor jöttünk rá arra, hogy a Media Research Alapítvány jogi személyként alkalmas arra, hogy független lebonyolítója legyen ilyen és hasonló eseményeknek.
Ennek a köszönhetően jött a MetaForum ötlete?
Geert Lovink 1993 őszén elhívott a később legendássá vált Doors of Perception-sorozat első konferenciájára, ami egy hihetetlenül inspiráló élmény volt. Érezni lehetett, hogy valódi progresszió közelébe kerül az ember, ahol történnek a később fontossá váló dolgok. Előadott Derrick de Kerkhove, Michael Heim, Norbert Bolz; Louis Rosetto bemutatta az akkor indult Wired magazint, a harmadik számuk volt elvitelre kitéve. Geerttel azon gondolkodtunk, hogy kellene csinálni valami hasonlót Budapesten. Ekkor találtuk ki a MetaForumot, amit aztán három egymást követő évben, 1994-ben, 1995-ben és 1996-ban rendeztünk meg.
Az Intermédia tanszék fszt. 13-as helysége a konferencia alatt, ahol Wam Kat mesél a balkáni háborús helyzetről, MF II.1995. október 6.
Bal oldal, alulról fölfelé: Andreas Kallfelz (verein 707), Tom Bass, Noel Villers, Sugár János, Diana McCarty, Walter Van Der Cruijsen, Szegedy-Maszák Zoltán, Molnár Dani (B2Men), Maróy Ákos, EastEdge, "Gomma" Guarneri, Decoder, Matthew Fuller, IOD, Gerlóczy Ferenc, John Perry Barlow, EEF,Wam Kat, Za Mir, Vuk Cosic Fotó: Bölcskey Miklós
1993 novemberében a Meleg Fesztivál2 szervezése közben találkoztam a Diana McCartyval, aki egy félreértés folytán került Budapestre és bevettük a szervezésbe. Geert révén nagyon alaposan képbe kerültünk, elképesztő a névsor, hogy kik adtak elő. Magyarország akkor ebben a tekintetben pár évre fölkerült a térképre. Az előadók szívesen jöttek honorárium nélkül is előadni, élvezték, hogy együtt lehetnek. (Diana szerint páran a mai napig meg vannak bántva, hogy nem hívtuk meg őket).
Geert Lovink, John Perry Barlow, Konrad Becker, Peter Lamborn Wilson, Debra Guzman, MetaForum II., 1995 Fotó: Sugár János
Egy korábbi beszélgetésemben Maróy Ákos azt mondta, hogy ez volt az az időszak, amikor mindenki elérhető volt még és nagyon aktívan szerveződött a netes szcéna.
Ez igaz. A pörgés, az aktivizmus, és az egész politikuma együtt tudott fejlődni. Ahogy bontakozott a dolog a BBS-ek után a HIX (Hollósi Information eXchange) kommunikációs hálózata volt, amin főleg külföldön tanuló egyetemisták voltak rajta. Az erősebb kommunikációs háttér csak a 90-es évek közepére tudott megjelenni, nekem is csak 1995-re lett e-mail címem.
Létrejött az aktivizmus mentén a Köz-Hely Egyesület is. Kik voltak a tagjai? Mi miatt jött létre?
A konferenciák előkészítése során Dianaval szisztematikusan elmentünk mindenhova, mindenkivel találkoztunk a cégvezetőktől a cyberpunkokig, és ezzel akaratlanul is összekötöttünk köröket. Ezek során fölmerült bennünk, hogy az 1993-ban alapított amsterdami xs4all mintájára létre lehetne hozni egy alulról szerveződő, független szolgáltatót.
Olcsó internetes hozzáférést szerettünk volna biztosítani mindenki számára, és meglepő módon a dolog nem tűnt lehetetlennek. Ez lett volna a Köz-Hely Egyesület. 1995 tavaszán volt két nagy, sok résztvevős találkozó amiben mindenki benne volt, aki hálózattal foglalkozott, az alapítók közül csak páran: Rossen Roussev (REC), Bodóky Tamás, (narancs list owner), Szalay Tamás, Nagy Ágoston (green spider sysop), Planet Group, Almásy István, Jeso Zoltán, Fitos Imre (Odin), Pronet, Steven Carlson (Isys) Magyari Sándor, Dusnoki Tibor, Black Box, Media Research, Chris Swart (Nép-Gép), Csanády Dániel, Tölgyes László (dASH) stb.
Magyar netkezdeményezések, MetaForum II.,1995 Fotó: Bölcskey Miklós
Ilyen, és hasonló kezdeményezések, mint a cybercafé, Nép-Gép akkoriban indultak el világszerte, és a magyar cyber szcéna teljes szinkronban volt ezzel a progresszióval. Az ilyen helyzet errefelé nagyon ritka, és nálunk akkor nem volt lemaradás.3 Hatalmas potenciál volt ezekben a független kezdeményezésekben, egy kreatív és kritikus médiakultúra lehetősége. Pontosan az, ami ma hiányzik.
Ezt a mozgalmat is letarolta a MATÁV – pont ahogy most a Kishantost –, ők pusztán üzletben gondolkodtak, méghozzá nagyon oldschool módon, telefonnak nézve a netet – csak az access-t látták meg benne – a content-et már nem értették. Úgy gondolkodtak, hogy az internet a középosztály gyerekeinek érdekes, és ők majd úgyis fizetnek.
A demoscene-ben kezdett srácok a játéktörések után átmentek, programozásba, szoftverfordításokba, beta-tesztelők, rendszergazdák lettek, de a sci-fi irodalomban is otthon voltak, William Gibsont olvastak. Számukra az internetes kultúra már az egyetemen a BBS-kel elindult, és nem akkor, amikor a MATÁV elindította azt Magyarországon.
Moleman 2 - Demoscene - The Art of the Algorithms (2012) Forrás: YouTube
Az 1996-ban megalapított C3-ba ezeket a kezdeményezéseket nem lehetett volna bevinni?
1996-ban az akkori igazgató, Mészöly Suzy a Média Research javaslatára összehívott egy informal gathering nevezetű találkozót a független kezdeményezésekkel.4
Ezen a találkozón én és Diana McCarty nagyon kritikus hangot ütöttünk meg. Károsnak találtuk ugyanis azt, hogy egy nagyon erős anyagi háttérrel létrejövő kulturális szervezet nem a burjánzó szcénát és aktivitást veszi észre, és nem arra épít.
Ezt a C3 stratégiájával szemben mondtátok?
Igen. Óriási dolog volt, amikor a Suzy 1996-ban egy bravúros előremeneküléssel összehozta a C3-at, azaz egyesítette a Soros Központ valóban nagyon béna internetes programját és a jól működő Soros Alapítvány Kortárs Művészeti Központot (SCCA), a MATÁV és a Sylicon Graphics anyagi segítségével. Szervezési mestermű volt. De a dolog tartalmi oldalát illetően, neki akkor még alig volt ismerete a valódi hazai és nemzetközi hálózati, médiaaktivista szcénáról, és ennek jelentőségéről.
Mi ezt jobban ismertük, és hiányoltuk. A médium természetéből következően egyértelmű, hogy ez egy alulról szerveződő, felhasználói energiával működő dolog. Felülről a technikai fejlesztés jön, amely a verseny miatt – mondjuk egyszerűen: korrupt. A C3 partnere, a MATÁV igazi elefántként a porcelánboltban megjelent ebben a bontakozó közegben és ahelyett, hogy támogatták volna ezt a létező, sokszínű közeget egyszerűen tartalom- és embervásárlással foglalkoztak. Ebben a dologban az üzlet nem úgy működik, mint korábban, és ezt nem fogták fel. Addig nem fog senki sem internet hozzáférésért fizetni – mert ugye ezért fizetni kellett –, amíg nem talál rajta semmi érdekeset.
Visszatérve a MetaForumokhoz: mi alapján alakítottátok az éves összejöveteleket?
Az első MetaForum 1994 októberében a CD-ROM-ról szólt, az épp akkor megjelent új médiumot mutatta be. Itt mutattuk be a World Wide Web-et is; az 1995-ös a hálózati kommunikációról, és az 1996-os a tartalomról szólt. 1996-ban a konferencia alatt kiadtuk a ZKP (Zentral Komitee Proceedings) harmadik kötetét, ez egy vastag fénymásolt szöveggyűjtemény volt. A Nettime listáról sok szöveg közlési jogát megkaptuk, és így tudtuk megjelentetni 1997-ben a Buldózer című könyvet, amely részben a listán publikált, és a MetaFórumokon elhangzott előadásokból állt össze. 1997-ben Tölgyes Lászlóval együtt Peter Lamborn Wilson: Kalóz utópiák című könyvét adtuk ki.
A közönség soraiból Andreas Broeckman éppen kérdez. MetaForum III., 1996 Fotó: Bölcskey Miklós
Miért lett vége?
1996-ban, a harmadik MetaForum után már azt éreztem, hogy iszonyatos nagy munka a konferencia költségvetését megszerezni, és hogy minden sikeressége ellenére semmivel sem lett könnyebb, sőt szinte nehezebb volt, mint az első alkalommal.
A MetaForum konferenciasorozat Magyarországon referenciaként nem tudott működni a három sikeres alkalom ellenére sem. Úgy éreztem, hogy nem igazán érdekli ez a magyar a közeget, több látogatónk volt külföldről, mint Magyarországról. Amit ebből ki lehetett hozni, kihoztuk, személyesen sokat profitáltunk belőle. Fontos kapcsolatok és barátságok születtek, és maga a korszak is nagyon pezsgő volt.
MetaForum előadók: Matthew Fuller, MF II.1995, Kotányi Attila, MF III.1996, Manuel DeLanda, MF III.1996, Heath Bunting, MF III.1996, Richard Barbrook, MF III.1996, Rop Gongrijp, MF II.1995 Fotó: Bölcskey Miklós, Sugár János
Nagyon inspiratív emberek jártak itt először Magyarországon. Olyanok, mint Konrad Becker, Heath Bunting, Erik Davis, Manuel Delanda, Peter Lamborn Wilson, John Perry Barlow, Mieke Gerritzen, Vuk Cosic, Marko Peljhan, Willem Velthoven, Richard Barbrook, és mások. Kotányi Attila ritka publikációinak egyike a III. MetaForumon elhangzott előadása. A közönség soraiban meg például Andreas Broeckmann, Inke Arns is ott volt. Kiadtuk a Buldózert és hiába lett sikerlistás a könyv, mikor előkészítettük a második kötetét, azt már nem támogatta a MATÁV, azt mondta az egyébként szimpatikus, friss bürokrata menedzser, hogy ezt egyszer megtették, de az ilyen értelmiségieknek szóló dolgok a MATÁV felhasználóit nem érdeklik, és nem adott újabb 700.000 Ft-ot. Mi pedig nem tudtuk finanszírozni. Voltak ötleteink a folytatásra, de többnyire megbuktak a támogatás hiányában.
EastEdge és Heath Bunting, George Legrady, Melentie Pandilovski, Nina Czeglédy, MF I., 1994 Fotó: Sugár János
Elő volt készítve az Autonomedia-val egy magyar médiaelméleti kötetet kiadása angolul, de arra se kaptunk támogatást. 2000-ben kiadtuk a Digitális identitás című kétnyelvű könyvet, de már a folytatását, Richard Barbrook cyberkommunista manifesztumát kétnyelvű, magyar – román kiadásban, egy évvel később nem tudtuk megjelentetni. A Media Research Alapítvány pedig azóta téli álmát alussza.
Nem tervezitek a felébresztését? Az elmúlt két évtizedben rengeteg minden történt.
Egy ideje tervezzük a MetaForum folytatását, csak sok más dolog is közbejött és jön a szervezők életébe, de főleg meg kell találni a támogatókat. A tematikája és a meghívandók listája nagyjából kész, CRASH REPORT (before / after) lenne a címe, és a mai helyzet szempontjából szeretnénk ezt a húsz évet reciklálni.
Változás abban látok, hogy mára többeknek egyértelmű, hogy többszörösen kritikus helyzetbe kormányoztuk magunkat. A politikai, társadalmi, gazdasági és környezeti krízisek mellet elfelejtjük hogy az az exponenciális fejlődés, ami a kommunikációs technikák terén mondjuk az utóbbi száz év során végbement, ez mennyire törékennyé és sebezhetővé, adott esetben tarthatatlanná vált mára. Más szóval, ha ebben a digitális környezetben szeretnénk élni – mert ebben kell élnünk – akkor a politikai, gazdasági viszonyainkat radikálisan át kell gondolnunk. (Ez az ára).
Ma is azt gondolod, hogy a hálózati kommunikáció és a digitális konvergencia jobban lehetővé teszi a világ komplexitásának befogadását?
Sokkal könnyebben tudjuk kezelni a komplexitást, mint bármikor máskor, csak a kérdés hogy ez miért jó? Valójában fogyasztjuk a komplexitást, és nem értjük. A komplexitás befogadásához a közvetlenség, vagy más szóval a 100%-os ott-lét elengedhetetlen. Ma ez a képesség veszélybe kerül, mert a hatékonyság nevében megszabadulhatunk a közvetlenség terhétől, és végül már kerüljük is.
A figyelem a hiánycikk, és ezért megy a harc. Ez teljesen deformálja a viszonyokat, a megosztott jelenlét során az aktusokból rítusok lesznek, szerepek és kulisszák. A felhasználók többsége még mindig kényelmi szempontokban gondolkodik és nem néz szembe az IT sötétebb oldalaival.
11993 tavaszán a Gondolat-jel című kiadvány szerkesztőinek, Ivacs Ágnesnek és Tölgyesi dASH Lászlónak a felkérésére csináltam egy virtuális kiállításoldalt, ami azóta változatlan formában létezik: http://www.caesar.elte.hu/gondolat-jel/sugar
2 l. Magyar Meleg és Leszbikus Filmfesztivál, BBS, Toldi Mozi
3A Köz-Hely mellett további aktív kezdeményezések voltak: XybrrrPunk Magazin (Zsadon Béla), Digitális Sziget (Kepecs Ádám), Tilos Xyber (Artner Iván), Internetto (Kelemen Gábor, Nyirő András), EastEdge (Molnar Dániel), HIX (Umann Kornel), EFF-Hungary (Nagy Andrea), Fidonet (Czakó Krisztián), Cyber Cafe (Gergály Péter), Solaria Magazin (Kutnyanszky András) stb.
4 További meghívottak voltak a már felsorolt kezdeményezéseken kívül: Imago Magazin (György Péter), Bencsik Barnabás, Stúdió Galéria; Kelemen Gábor, Replika, Enet; Tölgyesi János, ELTE; Kabdebó György, FOK; Tóth Károly, Blacklight; Slapic, Fido; Gerlóczy Ferenc, HVG Szellem rovat; Pásztor Erika Katalin, Digital Media Solution; Maurer György, Zöld-pók; Nagy Andrea, Zöld-pók; Révész L. László, MOKKA; Orbán Sándor, CIJ; Mertlik Ferenc, 32-esek; Kiss Tamás László, Vákum TV; Kopper Judit, MédiaMix; Klaniczay Júlia, Artpool.
A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.