Beszélgetés Csák Ferenccel, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatójával

Az Artmagazin hasábjain vissza-visszatérően foglalkozunk a Vár és benne a Magyar Nemzeti Galéria helyével, helyzetével, de mostanában egyre gyakrabban látnak napvilágot olyan elképzelések, hogy a galériát ki kellene költöztetni innen, és majd a kialakítandó Andrássy-negyedben fogja megtalálni a számára kedvező új helyet. Önnek mi erről a véleménye, hogyan képzeli az intézmény jövőjét, szíve szerint maradna a Várban vagy inkább építkezne?
Dicséretesnek és szerencsésnek tartom, ha minél többen foglalkoznak a Budai Vár és benne a Magyar Nemzeti Galéria helyzetével. A kérdéskör azonban igen összetett: Budapest jövője, tehát a főváros fejlesztésének iránya az egyik tényező, a Budai Vár szerepe és helyzete ebben a jövőbeli tervben. A másik szempont pedig, és ez minden fejlesztési terv függvénye, az anyagi lehetőségek, amely a még tartó gazdasági válság hatására továbbra is kiszámíthatatlan.

Az elmúlt bő fél évben már sokan, sok helyen képzelték el nemcsak a Nemzeti Galériát, hanem más fontos országos gyűjteményeket is. Kulturális „celebek” előszeretettel nyilatkoznak e kérdésben szakmai egyeztetések nélkül. A művészettörténészi és muzeológiai szakma által is támogatott, kiérlelt szakmai koncepción túl fontosnak tartom első lépésként megvalósíthatósági tanulmányok, költség-, haszonelemzések, valamint pontos beruházási ütemtervek elkészítését, mint ahogy ez például Pécs kulturális városfejlesztése kapcsán is történt az elmúlt években. Remélem, hogy az elkészülő dokumentumok eredménye és a szakmai vélemények együttese dönti majd el az elhelyezés kérdését. Személyes ambíciók és ideológiai megközelítések hosszú távon nagy károkat okozhatnak a 21. századi professzionális múzeummenedzsment világában.

Ha a Vár marad (illetve amíg ez a kérdés eldől), milyen átalakításokat tervez az intézményben? Eddig milyen folyamatok indultak el az ön igazgatása alatt?
Egyet már az elején érdemes leszögezni, az én mandátumom mint a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója 2014 végével lejár, és minden valószínűség szerint az elkövetkező három és fél esztendőben a Magyar Nemzeti Galéria intézménye és gyűjteménye a Várban foglal majd helyet. Ebből következik, hogy az általam vezetett szakmai csapat a jelenlegi helyszínben gondolkozva végezte el a galéria szakmai programalkotását, valamint ebből kiindulva készítettük el az épület egyes infrastrukturális elemeinek fejlesztési tervét 2015-ig.

Teljes arculatváltásunk egy új MNG-brand alapja. A Nemzeti Galéria küldetését, misszióját közvetlenül szolgálja a tavaly bevezetett ötéves kiállítástervezési stratégia, valamint az ezzel összefüggésben álló felújítási munkálatok, melyek idén elkezdődtek és belátható időn belül be is fejeződnek. Gondolok itt elsősorban bejárataink, fogadótereink teljes átalakítására, állandó kiállítótermek, mint például a Munkácsy-terem és az úgynevezett Bálterem teljes felújítására vagy modern konferenciatermek kiépítésére.

Markó Károly-kiállításunk októberi zárása után teljesen felújítjuk a C épület földszintjén található kiállítóterünket 2012 márciusáig. Ezzel párhuzamosan elkezdődött az állandó kiállítások tereinek felújítása és átrendezése is. A végleges terveket a vezetőség ebben a hónapban fogadja el. Úgy gondolom, hogy a munkánk első jelei már ősszel láthatóak lesznek.

Minden fejlesztésünket, beruházásunkat költségvetési támogatás nélkül, saját bevételből és természetesen külsős támogatók, szponzorok segítségével finanszírozzuk. Egyetlen kivétel az új 300 négyzetméteres múzeumpedagógiai műhelyünk – ehhez sikerült európai uniós forrásokból támogatást nyernünk. Az elmúlt, valamint az idei év beruházásainak költségei megközelítik a 200 millió forintot.

A régóta várt nagy Ferenczy Károly-kiállítás ez év végén nyílik, a 2012/13-as szezonban pedig a Derkovits-életmű kerül bemutatásra, de más nagyon ígéretes címek is elhangzottak a jövő évadot ismertető sajtótájékoztatón. Ami a legérdekesebb, az mégis az A épületet (volt Ludwig Múzeum) érintő új koncepció, a kortárs művészetben megjelenő legújabb tendenciák bemutatásának igénye, amit az egész szakma várakozása kísér. Mondana erről pár szót? Kiket tervez bevonni a koncepcionális váltásnak is nevezhető munkába, és beszélhetünk-e ennek kapcsán az egész galéria újrapozicionálásáról?
Természetesen van olyan nézőpont, hogy a legérdekesebb az A épület jövője. Ez az épületszárny volt korábban a Ludwig Múzeum, de ne feledjük, hogy ez eredetileg a Munkásmozgalmi Múzeum merev funkciójú, erőltetett belsőépítészeti megoldásokat alkalmazó kiállítóhelye volt. Felszabadítása a Magyar Nemzeti Galéria helyigényét hivatott megoldani. Itt kívánjuk bemutatni egyrészt a már ismert és elfogadott híres magyar művészek munkáit, másrészt pedig a legfiatalabb, pályájuk elején járó alkotók legfrissebb eredményeit. Személyi döntésekről még nem tudok nyilatkozni, a pályázatokat épp most bíráljuk el. Mindenesetre a Magyar Nemzeti Galéria marad a magyar nemzet galériája, és a jelentős változások is a meglévő értékek megőrzését biztosítják. A változásokkal a bennünket követők munkája lesz egyszerűbb, és reményeim szerint a magyar képzőművészet mind belföldön, mind külföldön népszerűbb lesz.

Legutóbb, amikor a Markó-kiállításon voltam, kicsit kihaltnak tűnt az előtér, megszűnt az ottani büfé, le volt zárva a kőtár és ezzel az átjárás a D portához. Ez már valamiféle átalakítás része, vagy csak annak a következménye, hogy a kőtárból nemrégiben elloptak két Árpád-kori faragványt?
Mint említettem, a Duna felőli főbejáratunk teljes fogadótere megújul a következő két hónap folyamán, és ez természetesen érinti a Markó Károly-kiállításunk előterét is. A fejlesztés keretében egy új, a galéria gyűjteményét tükröző bolt, valamint gyűjteményünk minőségéhez mérhető gasztronómiai szolgáltatások lesznek rövidesen elérhetőek a látogatók számára, mindez egységes arculattal. Bővítjük kiadványstruktúránkat, pénztári szolgáltatásainkat, információs rendszereinket, mert az elmúlt egy év tapasztalatai megmutatták – például a Munkácsy-kiállítás több mint 125 ezres nézőszáma kevesebb, mint fél év alatt –, hogy a magyar művészet témakörében is lehet úgynevezett „sikerkiállításokat” rendezni, viszont a jelenlegi infrastruktúra már nem képes a bemutatóinkra ellátogatók tömegét kiszolgálni.

Ugyancsak a Markó-kiállításon tapasztaltam, hogy a teremőrök közül valaki már a kiállítás végén járó látogatóktól is újra elkérte a jegyet (ami nem valami barátságos lépés, hiszen újra keresgélni kell a táskákban, vagy meg kell keresni a másik családtagot, akinél a jegyek maradtak, és aki épp máshol tart a tárlatnézésben. Értelme nem sok van, hiszen jegy nélkül eleve nem lehet bemenni a terembe, inkább csak kellemetlenkedés lógósokat üldözni a Markó-képek között). Egy, a kisgyerekét a nyakában tartó apukát is felszólítottak, hogy azonnal tegye le a nyakából a gyereket. Ez a fajta (kihalóban lévőnek sajnos még nem nevezhető) teremőri hozzáállás régi és szinte mindenhol jelen lévő probléma, de tervezi-e a látogatóbarát múzeumőrök kinevelését vagy valami reformot ebben a kérdésben?
Nagyon fontos kérdésnek tartom a felvetetteket. Ahogy említette, Magyarországon a kulturális intézményekben a probléma szinte általánosnak nevezhető, amit az elmúlt húsz év helyben járása is jól példáz. Idén márciusban úgynevezett fehérkönyvet dolgoztunk ki a látogatókkal kapcsolatba kerülő munkatársak számára, amely viselkedési kódexet és szakmai útmutatást is tartalmaz. A kódexben foglaltakat saját oktatási programunk keretében sajátítják el munkatársaink, a foglalkozás végén eldől, ki alkalmas és ki nem ilyen jellegű munka végzésére.

Végezetül hogyan értékeli a főigazgatóként eddig eltelt időszakot? Mit szeretne, ha a jövő nemzedékek visszatekintenek majd a Csák-érára a Nemzeti Galéria történetét elemezve, mi legyen az, ami először eszükbe jusson a neve hallatán?
Nem gondolom, hogy arra kell törekednem, hogy a nevem korszakjelző legyen. Aminek örülök, hogy egy év alatt többszörösére nőtt a látogatóink száma, egyre több belföldi és külföldi partnerünk van, a következő négy évre kész a kiállítási programunk, folyamatosan fejlesztjük az infrastruktúránkat, miközben költségvetési támogatásunk egyre csökken. Követve az angolszász kultúrafinanszírozási modellt, nehéz gazdasági helyzetben kreatív megoldásokkal előre menekülünk, nem pedig ölbe tett kézzel kivárunk és panaszkodunk. Szakmai minőséget kínálva kell minél szélesebb közönséget megszólítanunk. Ha ez sikerül, én már elégedett leszek.


Várható kiállítások a Nemzeti Galériában

2011
Privát labirintusok. Autizmussal élő alkotók és kortárs képzőművészek közös kiállítása
„Magáért beszél” – a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE) éves kiállítása
Magyar Festészet Napjai 2011
Ferenczy Károly (1862–1917) gyűjteményes kiállítása

2012
Mesterművek papíron – Művészgrafika
Magyarországon 1890–1914
Művészet és sport 2012
Rang és kép. Címereslevelek és címeres emlékek a késő középkori és kora újkori Magyarországon
Derkovits Gyula (1894–1934)

2013
Rippl-Rónai és Maillol – egy barátság története 1890–1914
Illat-graffitik. A Kozári Hilda által vezetett workshopok anyagának kiállítása
Közép-európai festők Párizsban a 19. század második felében