Színház a színházban: avagy a Teatro Olimpico az Operában

Buzogány Anna

Andrea Palladio Vicenzában látható Teatro Olimpicója a reneszánsz építészet legtermékenyítőbb hatású mesterének utolsó munkája – egyben a modern kori fedett színház első példája is. Legkülönlegesebb vonása, hogy bár fedett, minden tekintetben a görög színház formai követelményeinek felel meg, állandó, faragott kődíszletei pedig soha nem mozdulnak el a helyükről – egészen zavarba ejtő világ ez színház és valóság határán.

Mozart, Don Giovanni című operájában úgy tűnhet, mitha a kegyetlen szívrabló tündöklése és bukása egy egyszerű vonalvezetésű dráma két végpontja lenne, de a háttérben különböző identitások egymással és önmagukkal vívott harca zajlik – az opera hőseinek világa itt finoman érintkezik a Teatro Olimpico különleges hangulatával, ami ennek köszönhetően válhatott a lelki vívódások kézenfekvő helyszínévé.

Először Joseph Losey 1979-es Don Giovanni-filmjének jelenetei játszódtak Palladio-épületekben, ez az előképe annak, hogy a Magyar Állami Operaház novemberi Don Giovanni-bemutatójának díszlettervezője, Nana Cecchi is a Teatro Olimpico kínálta látványhoz nyúlt. A közönség a legapróbb részletekig újraalkotva láthatja majd megelevenedni a vicenzai színházat.

Joseph Losey filmjében bár több Palladio-épület is látható – az egyaránt Vicenzában található Villa Rotondát és Basilica Palladianát is helyszínként használják – közülük kétségkívül a Teatro Olimpico bír a legtöbb jelentéssel. A nyitányban ennek díszleteiben tűnnek fel először a szereplők, egyenként lépve be a színházi térből a történet terébe.

A Joseph Losey-film helyszínválasztását még érdekesebbé teszi számunkra, hogy látványtervezője a magyar származású Trauner Sándor volt, aki egykor Rippl-Rónai József szabadiskolájában, majd a Képzőművészeti Főiskolán Csók Istvánnál tanult, és Kassák Munka-körének aktív tagjaként emigrált Franciaországba 1929-ben. Bár a filmkészítéshez csupán véletlenek sodorták, rövid idő alatt a világ legnagyobb hírű díszlettervezői sorába emelkedett, első díszletét már 1930-ban elkészítette Luis Buñuel Aranykor című filmjéhez, Billy Wilder 1961-es Legénylakásának látványtervéért pedig Oscar-díjjal jutalmazták.

Mégsem hagyta soha teljesen maga mögött festői ambícióit, s díszleteit sokszor a fejében megszülető festmények térillúzióvá komponált adaptációjának tekintette. A legkülönbözőbb optikai trükkökkel és rafinált festésmódokkal igyekezett elérni a kívánt képi hatást, díszletei rendkívül ötletesek voltak, a Don Giovanniban például a Villa Rotonda lépcsősorát a csatornánál megismételve látványban a víz partjára varázsolta az attól egyébként több kilométerre található épületet. Nana Cecchi jelenlegi vállalkozása is különleges: a szakmában csak a „jelmezek királynőjeként” emlegetett tervező díszletein négy hónapja dolgozik az Operaház stábja.

A különféle anyagoknak és festési technikáknak, valamint az ellenálló, mégis könnyen mozgatható díszletelemeknek köszönhetően a budapesti néző ugyanazt fogja majd látni, mint amit a Teatro Olimpico nézőterén ülve látna. Egy valóságnak tűnő, labirintusszerű világot, ahol összekeveredik múlt és jövő, s ahol az identitások könnyed csereberéjének drámai oldala is megmutatkozik. Sőt.

Full 002478
Full 002479
Full 002480