Kokesch Ádám egyik műve már egy svájci gyűjtő páros tulajdonában volt, nem sokkal ezután a Société Réaliste Marka című szobra már egy franciáéban. A következő napon pedig már érkeznek a nemzetközi művészeti színtér legfontosabb szereplői az Art Basel-megnyitóra, hogy később ők is átsétáljanak a Listére, körülnézni a milliós után a10 000 euró alatti árszinten is. A Kisterem bázeli standja idén júniusban az utópia gondolata köré fog szerveződni: Kokesch Ádám és Kaszás Tamás lesznek a kiállítók.

Margit szerint a nemzetközi színtéren az a furcsa helyzet állt elő, hogy a nemrég alakult galériák olyan közegbe kerülnek, ahol a fiatal művészekre kíváncsiak. A Kisterem azonban a középgenerációval is szeretne foglalkozni, ez egyelőre úgy működik, hogy a fiatalok törhetnek utat az idősebbeknek, általuk erősödhet meg annyira egy galéria elfogadottsága, hogy később már nem kell alkalmazkodni az új galéria = csupa fiatal művész sztereotípiához. A nemzetközi figyelem most azokra a művekre irányul leginkább, amelyek társadalmi és globalizációs kérdéseket vizsgálnak vagy tesznek átélhetővé. A hazai gyakorlat is változóban van: ezeket a konceptuális, újkonceptuális műveket is el lehet adni, és itt a panasz helye: az őket létrehozó művészekkel kereskedelmi galériásként nem könnyű együttműködni. Általában a legkevésbé sem hajlandók gyakorlati szempontokat figyelembe venni. Azért jó esetben sikerül az egyeztetés, és az ilyen szerencsés együttállások alkalmával jönnek létre a később nemzetközi karriert is befutni képes művek. A Kisterem a Liste mellett tavaly már második alkalommal állított ki az Artforum Berlinen, ahová idén is szeretne visszatérni.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a Listéhez képest a többi vásár üzletileg nem olyan átütő siker, de sok év tapasztalata szerint mindenképpen ez az útja a magyar művészet külföldi meg-, illetve elismertetésének. Amit a civilizált világban mindenütt támogat az állam, a világ művészetét meghatározó országokban is vannak külön erre létrehozott alapítványok.

Tavaly például a brüsszeli kortárs művészeti vásáron is szerepeltek. Szerinte ez a leghatékonyabb országimázs-építés: a személyes kontaktus, amikor el kell beszélgetni a gyűjtőkkel, a látogatókkal, látják, hogy léteznek hasonlóképpen gondolkodó emberek Európának ezen a felén is, érdeklődnek, és aztán kérik az online tájékoztatókat is a galériáról – miközben minden másról is lehet eszmét cserélni. A közvetlen kapcsolat minden más közvetettnél hatékonyabb. Mindemögött azért még hatalmas erőfeszítés van – a brüsszeli „országimázs-építés” hátterében például ott volt a személyautóval 14 óra alatt megtett út (mert az izlandi vulkánkitörés miatt leállt a légi közlekedés), a másnap a fűtetlen csarnokban felépített stand, „a harmadik napon pedig már talpig kiöltözve úgy kell viselkedned, mint egy úriasszony, és három munkatárssal megállás nélkül beszélgetsz több száz emberrel”. (Ezeken a vásárokon öt nap alatt általában 30 000 látogató fordul meg.)

Az itthoni Art Fair fejlődése és profiltisztulása is ezért annyira vágyott folyamat – noha a legutóbbi várakozáson felülien sikerült: jó volt a standok többségének színvonala, homogénebbek voltak a kiállítók, lehetett kapcsolatokat építeni, és nem utolsó szempont, hogy elég jól lehetett eladni – ez a Kisteremnek Budapesten is sikerült. És akkor a részvételi díj visszafizetett fele még szóba sem került.

A kiállítás címéül szolgáló Empire, State, Building a Société Réaliste művének három lehetséges nézőpontjára utal. Először természetesen a New York-i látkép jellegzetes felhőkarcolója, az Empire State Building ugrik be a nézőnek. Az a toronyház, ami nemcsak az Egyesült Államok szimbóluma az 1931-es megnyitása óta, de számos film ihletője, az 1933-as King Kongtól kezdve Andy Warhol 1964-es Empire című néma filmjéig. Ugyanakkor a tárlat címének szavai közé illesztett vesszők a központozás hatalmára is utalnak, arra, hogy pár írásjel miként változtathatja meg egy szöveg értelmét. A jelekkel megbontott legenda pedig rámutat a hatalom és az észlelés működési mechanizmusaira, a birodalomtól az épületig, az élettől az államig. A Société Réaliste a két párizsi művész, Gróf Ferenc és Jean-Baptiste Naudy közös projektje. Itthon a Kisterem képviseli a duót, tavaly ők nyerték az AVIVA-díjat, mostani párizsi kiállításuk anyaga pedig jövőre a Ludwigban is látható lesz.

Jeu de Paume, Paris | 2011. március 1 – május 8.