A sokak számára kimeríthetetlennek tűnő anyag érdekessége, hogy bár jelentős festményeket és szobrokat tartalmaz, egy ma méltatlanul háttérbe szorított művészeti ágon, a rajzművészeten keresztül mutatja be az egyes alkotók és korszakok jellegzetes vagy éppen ritkaságszámba menő műveit.

 

A gyűjtemény számos darabja szerepelt különböző tanulmányokban, monográfiákban, a kiállítások sorában pedig legutóbb a székesfehérvári Deák Dénes Gyűjteményben nyílt meg Pán Imre emlékszobája. Az emlékkiállítás katalógusa most készül, Cserba Júlia, Párizsban élő művészettörténész bevezető tanulmányával. Az ő szavait idézve: „Pán Imre vonzalma a művészetek iránt már korán, 12-13 éves korában megmutatkozott. Kevés zsebpénzét, amit maga keresett operaházi statisztálással, társaival ellentétben, nem édességre, hanem művészeti folyóiratokra, rajzokra költötte." Hasonló volt a folytatás is: testvérével, Mezei Árpáddal, a szintén európai iskolás teoretikussal húszévesen rövid életű, ám jelentős dadaista lapot szerkesztett IS néven. A húszas évek második felében a Színházi Élet munkatársa volt, ám a harmincas évek elején ismét avantgárd lapot indított INDEX címmel. Írásai jelentek meg a Kassák által szerkesztett Dokumentum és Munka folyóiratokban. Az évtized végén Sztár címmel filmmagazint adott ki.

 

Szorosabb kapcsolatba a képzőművészettel és a grafikával könyvesboltjában került, amelyet a harmincas években vezetett az Andrássy út 27. szám alatt. Itt jött létre 1945 után a legendás Művészbolt, amelyben már modern grafikai kiállításokat is rendezett. A Művészbolt rövid időn belül fontos szellemi központtá vált, rendszeresen látogatták művészek, írók, költők, filozófusok.

 

 

1945-ben Gegesi Kiss Pállal, Mezei Árpáddal, Kállai Ernővel és Kassák Lajossal megalapította az Európai Iskola művészcsoportot. Három év alatt harmincnyolc kiállítást rendeztek: kisebb grafikai anyagokat Pán Imre Művészboltjában mutattak be több alkalommal, előadásokat tartottak kiadták az Index nevű röpiratot és az Európai Iskola Könyvtára-sorozatot, amelyet Pán Imre szerkesztett. Több kiállítást ő rendezett és nyitott meg, katalógusszövegeket írt.

 

Az Európai Iskola jelentős francia kapcsolatokkal rendelkezett: a Párizsban élő magyar művészek, elsősorban Étienne Hajdú és Beöthy István segítségével francia-magyar-tárlatot rendeztek, amelyen Bonnard, Braque, Légér, Matisse, Picasso és mások grafikái mellett a párizsi magyar csoport - a fentiek mellett Braun Vera, Csáky József, Kolozsvári Zsigmond és mások - műveit állították ki. A Művészboltban mutatták be Klee, Arp, Chirico, Kandinszkij, Matisse, Miro rajzait is.

 

 

Az 1950-es évek közepén írta meg Kassák Lajossal az Izmusok története című könyvet. 1957-ben elhagyta az országot és Franciaországban telepedett le. Párizsban éppoly jelentős volt tevékenysége nemcsak az ottani, hanem a magyar művészek számára is. Kiállításokat rendezett Corneille, Jacques Doucet, Marcel Jean, Sonja Delaunay és mások részvételével, valamint a párizsi magyarokkal, többek között Etienne Hajduval, Szenes Árpáddal, Victor Vasarelyvel, Rozsda Endrével. A művészekkel személyes kapcsolatban állt, mellettük többek között Arp, Braque, Légér, Max Ernst, Miro, Goncsarova, Larionov és Picasso műveit is rendszeresen kiállította. Signe és Morphémes címen kiadványsorozatokat írt és szerkesztett, tanulmányokkal és eredeti grafikai lapokkal. Maga is rajzolt, festett, kollázsokat készített, verseket, novellákat, képzőművészeti elemzéseket írt, magyar és francia nyelven.

 

A francia vonatkozásoknak köszönhetően a Budapesten található kollekció nagy részét külföldi grafikák, elsősorban kiemelkedő jelentőségű francia mesterek munkái jelentik, bemutatásuk külön írást érdemel.

 

Pán Imre elsősorban anyagi okok miatt gyűjtött grafikákat, kortársaihoz hasonlóan számára is hozzáférhetetlenek voltak a nagy festők, szobrászok főművei. Annak eldöntésénél pedig, hogy kevésbé jelentős művészek képeit, ne főműveket vásároljon, vagy inkább kiemelkedő alkotók elsőrangú grafikáit, az utóbbit választotta. A grafika iránti rokonszenvéhez a könyvek iránti vonzódása is hozzájárult, és Művészboltjának méretbeli adottságai is a kisgrafikai művek kiállítását tették lehetővé.

 

 

Fia, Mezei Gábor a gyűjteményt nemcsak folytatta, hanem kiegészítette, teljesebbé tette. A gyűjteményben képviselt művészek alkotásainak számát gazdagította egyes darabok, vagy teljes hagyatékok vásárlásával. Ez történt a Zemplényi Magda-Marosán Gyula művészházaspár hagyatékának megvételénél, vagy a Korniss-hagyatékból történő vásárláskor. Ezáltal egyes korszakokat, életműveket teljesebbé tett, alkalomadtán akár csere útján is. Időben is továbbfolytatta a gyűjteményt, az 1960-as évektől rendszeresen vásárolta kortárs alkotók műveit, és ez az anyag a mai napig is folyamatosan bővül. Személyes ízlése, szimpátiája alapján vásárol, semmilyen stiláris vagy műfaji megfontolás nem játszik nála szerepet. A grafikákat főként kedvezőbb áruk miatt részesíti előnyben, de a műfaj intimitása és sokszor mérete miatt kedves számára. Édesapja elgondolását vallja, hogy a kis kép csírájában már magában hordozza mindazt, ami a későbbi, nagyobb méretű változatban megjelenik.

 

A gyűjtemény kialakításában jelentős szerepet játszottak a személyes kapcsolatok, ezekről számos Pán Imrének és Mezei Gábornak dedikált mű tanúskodik. A stílusbeli szempontok nem számottevőek, főként avantgárd

szemléletű műveket láthatunk, különösen az Európai Iskola alkotóinak látásmódjára jellemző expresszív-szürrealista tendenciákat követőket. Figuratív alkotásokkal is találkozhatunk, de legtöbbször az absztrakció irányába elmozduló munkákkal. Realista művek alig találhatók a gyűjteményben.

 

 

 

A századfordulós művészet, a szecesszió ugyan nem jellemző az anyagra, ám Mihály Rezső kecses tusrajzai, Nagy Sándor torz középkori lényeket idéző rajza a stilizáló hajlam, Róth Miksa dekora-

tív üvegablakterve pedig az építészeti, összművészeti irányultság miatt kedves tulajdonosának.

 

A tízes éveket legerősebben Perlrott-Csaba Vilmos 1913-ban, Párizsban rajzolt, és Márffy Ödönnek feltehetően ugyanebben az időszakból származó kuboex-presszív női aktjai reprezentálják. A kollekció egyik nagy érdeme, hogy a tragikusan fiatalon elhunyt Bohacsek Ede több, tízes évek elejéről származó rajzát tartalmazza. Tintával és ceruzával készült tájképei, női aktja, 1913 körül készített bibliai tárgyú rajzai Majoros Valéria oeuvre-kata-lógusában is szerepelnek.

 

 

Medgyessy Ferenc tízes évek elején készült kréta és ceruza tanulmányai a szobrászrajzok hangsúlyos szerepeltetésére hívják fel a figyelmet: a 20. század kiemelkedő magyar szobrászai, Bokros Birman Dezső, Borsos Miklós, Vilt Tibor, Forgács-Hann Erzsébet, Barta Lajos papírra vetett, zömében önálló igényű műalkotásaira.

 

A nemzetközi avantgárd művészeinek a húszas években készített jelentős lapjait szerezte meg Pán Imre. A kor művészeti központjában, Berlinben jelentős számú magyar alkotó került a leghaladóbb szellemi áramlatok forgatagába. Köztük volt a szobrász és grafikus Bokros Birman Dezső, akinek több, 1920 körül készült rajzát találhatjuk az anyagban. Ezek közül is kiemelkednek az ótestamentumi Jób szenvedéseit megdöbbentő expresszivitással ábrázolt szenes tusrajzok, amelyeket 1920-ban kiadott litográfia-sorozathoz készített. Ezek a művek a lehető legszorosabb stílusbeli rokonságot mutatják a német expresszionizmussal.

 

A magyar aktivisták között Mattis Teutsch János a MA folyóirat egyik legtöbbet publikált művésze volt, erről tanúskodnak 1916-1918 közötti keltezésű linóleummetszetei. A berlini évek alatt az egyik legfőbb művészeti fórum, a Der Sturm lapjain jelentek meg linómetszetei.

 

 

A MA-nál maradva, a magyar aktivizmus legfontosabb művészeti folyóiratának egy száma, és a szerkesztő, Kassák Lajos sablonnyomatos és linóleummetszetes képarchitektúrái képviselik a konstruktivizmust a gyűjteményben. A Bécsbe emigrált magyarok közül Bortnyik Sándor linóleummetszetei még az itthoni MA-ban jelentek meg 1918-ban és 1919-ben, mellettük az osztrák fővárosban készített linómetszeteiből is láthatunk néhány lapot. A sokszorosított grafika önállósulását és fellendülését igazolja Uitz Béla Bécsben Hevesi Iván kiadásában megjelent Versuche (Kísérletek) című hidegtű-mappájának egy lapja (Négy nő), valamint Derkovits Gyula 1923-as expresszionista rézkarca is (Kártyázók).

 

A nemzetközi modernizmust Scheiber Hugó és Kádár Béla jelentős anyaggal képviseli. Scheiber Pán Imrét és feleségét, családtagjait ábrázoló portréi a családdal kialakult baráti kapcsolatról tanúskodnak. Munkái az 1930-1940 közötti években készültek. Kádár Béla is a Mezei család barátja volt, húszas évekbeli folklorisztikus hangulatot idéző, groteszk lapjai mellett az 1930-as évekből is szép számmal találunk tőle műveket.

 

Jaschik Álmos art decós indíttatású, összművészeti elvű iskolájának tehetséges tagja volt Hauswirth Magda, Pán Imre felesége. Különböző lapok számára dolgozott évtizedeken át, illusztrációi mellett a Jaschik-korszakból származó reklám- és plakátterveit, továbbá önálló igényű rajzait kell megemlíteni.

 

 

A két világháború közötti művészetet a legerőteljesebben a szentendrei fiatalok képviselik. A magyar avantgárd harmadik generációjának, elsősorban a Kassák Munka-körébe és a Szocialista Képzőművészek Csoport-jába tömörült művészek (Vajda Lajos, Korniss Dezső, Bálint Endre, Bán Béla, Lossonczy Tamás, Schubert Ernő, Zemplényi Magda és mások) alkotásait az Európai Iskola előzményeiként szemlélhetjük.

 

Különösen szép Vajda Lajos harmincas évek derekán készített három ceruzarajza: Anna Margit 1935-ös portréja és két jellegzetes, szentendrei motívumokat ábrázoló kompozíciója. Bálint Endrének főleg 1945-1950 közötti művei láthatók, de ismertek a gyűjteményben 1938-1941 között készült linóleummetszet-sorozatának lapjai. Mellette ki kell emelni Korniss Dezső 1930 elején készített, női fejeket ábrázoló finom pasztelljeit, tusrajzait.

 

Az expresszív és szürreális kifejezésmódot ötvöző Bán Béla nagyszámú művel van jelen a gyűjteményben. 1940-1944 között készült rajzai jól érzékeltetik jellegzetes, indulatos vonalvezetésűkifejezésmódját. Ámos Imre egy 1935-ös szimbolikus ak-varellel szerepel, 1943-as önarcképe pedig Anna Margit 1936-os önportréjával állítható párba. Bene Géza 1946-os, 1949-es kompozíciói az Európai Iskolán kívüli progresszivitás képviselőjéről tanúskodnak.

 

 

A Pán-Mezei-gyűjtemény törzsanyagát az 1945 és 1948 között működő Európai Iskola művészeinek, valamint az abból kiváló Elvont Művészek Csoportjának művei képezik. A két társaság alkotói nyitott, a kortárs európai fejleményekkel összhangba állítható magyar művészetet hoztak létre. Bálint Endrétől 1945-1947 közötti, fauve hatású rajzai mellett monotípiákat, tus- és ceruzarajzokat, akvarelleket találunk a negyvenes évek végéről, az ötvenes évek elejéről. Korniss Dezső 1945 után alkotta meg az Illuminációk többszáz lapos sorozatát, amelyből többet is találunk az anyagban. Az anyag az 1945és 1950 közötti időszak izgalmasan sokszínű, kísérletező munkáit vonultatja fel, a mozgalmas felületű, kalligrafikus művektől a szürrealista motívumkincsű alkotásokig. Ezeket egy ötvenes évekből származó fotókollázs követi, de a hatvanas évek elejéről is találunk Korniss-művet a kollekcióban. Rozsda Endre szintén sok művel szerepel, 1945 és 1947 közötti álomszerű alkotásai mellett egy hasonló stílusú 1956-os lappal. Gadányi Jenőtől nagyon jelentős anyag gyűlt össze látomásszerű tájaiból, nagyszámú akvarell, tus- és ceruzarajz képviseli a művész 1945-1955 közötti pályaszakaszát, egy korábbi, 1939-ből származó figurálisabb akvarell mellett.

 

Az expresszív hangvételt tükröző alkotók közül sokan - talán nem véletlenül - szobrászok. Sokaknak fordulópontot jelentett munkásságukban az 1945-ös év, így Vilt Tibor esetében is, ami a gyűjteményben egy 1946-ban készült szobortervben jól tükröződik. Forgács-Hann Erzsébet 1947-1952 közötti megrázó érzékenységről tanúskodó, meggyötört „barbár" figurái a kollekció különleges értékei.

 

 

Az egyértelmű absztrakció elvét valló Lossonczy Tamásnak több 1945-ös keltezésű kompozíciója szerepel (egyik Jakovits Józsefnek dedikálva). Az első következetesen nonfiguratív szobrász, Barta Lajos számos rajza a művész későbbi időszakában, 1965 és 1970 között készült, Párizsban és Kölnben, sokuk Mezei Gábornak ajánlva.

 

A magyar nonfiguratív festészet képviselői, az 1946-1948 között működő Elvont Művészek Csoportja tagjai közül Fekete Nagy Béla két „hűvös, mértéktartó játékossággal" komponált 1946-os tollrajza, valamint Zemplényi Magda és Marosán Gyula derűsen mozgalmas rajzai lelhetők fel. Aházaspár hagyatéka Mezeinél található, Marosán külföldi korszakán kívül a teljes életművet tartalmazza, az egészen korai, figurális művektől kezdve.

 

A csoport egyiptomi származású tagjától, Makarius Sameer-től egy 1946 körül temperával festett kompozíciót láthatunk. Későbbi, 1959-es műve (Mezei Gábornak dedikálva) Gyarmathy Tihamér két 1956-os „mikrokozmikus" alkotásával jól illeszkedik a negyvenes évek második felében elkezdett nonfiguratív folyamatba.

 

 

Az ötvenes évekből Kassák Lajos kevésbé jellegzetes, realista rajzai emelhetők ki, vagy Fóth Ernő, Hincz Gyula művei. Váli Dezső korai munkái mellett azonban egy hatvanas évek végéről származó Csáji Attila-gesztusmű már átvezet a progresszív alkotók munkáihoz. A neoavantgárdot Lakner László hetvenes évek eleji pop artos művei, vagy Tót Endre 1972-es konceptuális munkája szemléltetik. El Kazovszkij egy külön kis gyűjteménynek beillő műcsoporttal van jelen, az 1970-es évekből kezdődően. Ő azon alkotók egyike, akinek művészetéhez Mezei különösen vonzódik, Földi Péteré mellett, akinek szintén több, nyolcvanas évekbeli „madaras" műve található itt. Deim Páltól számos kollázs látható a nyolcvanas évekből, míg Wahorn András, Fajó János egy-egy műve az évtized végén készült. Bukta Imre abszurd humorú, vegyes technikával készült művei már a kilencvenes éveket idézik. El Kazovszkij, Hencze Tamás és efZámbó István mellett két olyan művész több festménye is Mezei birtokában van, akiknek hangvételét különösebben közel érzi magáéhoz: Regős István és Fehér László festészetéről van szó. Az általuk létrehozott művek szeretete, valamint tulajdonosuk egyre nagyobb érdeklődése az újabb, frissebb irányzatok iránt, feltehetően, és remélhetőleg a nagy múltú kollekció további fejlődését eredményezik.