Madárlátta királylányok

Egyeki-Szabó Tamás

A középkori Katalónia és Magyarország kapcsolata történészszemmel elmesélve, műtárgyak kíséretében. Pecsétes oklevelek, román oszlopfők, gótikus síremlék-faragványok, püspöki ornátusok és reneszánsz kódexlapok, háromdimenziós székesegyház-rekonstrukcióval, kentauros aquamanilével és poncolt tarsolylemezzel társítva.
 


I. Jakab, Musée Languedocien, Montpellier



Nem könnyű rendet vágni a Nemzeti Múzeum Királylányok messzi földről című kiállításának gazdag anyagában. Nem könnyű, mert a bemutatott anyag óriási, rengeteg az adat, minden összefügg mindennel, az események és a családi kapcsolatok átfonják egész Európát. A kamaratermekben sejtelmes félhomály fogadja a látogatókat, de a diorámaszerű tárlók ragyognak a mesterséges fényben. Bő ezeréves anyag! Történelmi nevek, hűbéri érdemek, zászlósurak, comesek végeláthatatlan sorban vonulnak el előttünk. Képzeletben már Artúr király vagy a legendás Berengár udvarában járhatunk, s ha egy sötét sarokból előcsörtetne maga Huba vezér, azon sem csodálkoznánk. Atyafiságban van itt mindenki mindenkivel, Szent István hitvese, Gizella például különböző szentekkel (bár ő maga csak „boldog”). Hiába, kontinensünk kicsi, az arisztokrácia egészen korunkig egymás között házasodott.
    
A tárlat a Museu d’Historia de Catalunya és a Magyar Nemzeti Múzeum közös vállalkozása, anyagát nyáron már bemutatták Barcelonában, ezzel is bizonyítva, hogy a Pireneusok ölelésében megbúvó Katalóniával töretlen a kapcsolatunk, immár több mint ezer éve. Ugyanis 942-ben a kalandozó magyarok „tiszteletüket tették” ezen a tájon is. Mentségükre szóljon, hogy nem saját ötlettől hajtva, hanem Hugó, Itália királya megbízásából támadták meg a hispániai arab emirátus északi határvidékét, mintegy a reconquista előharcosaiként.
    
A kapcsolatok aztán a későbbi századokban megerősödtek. Imre királyunk 1196-ban feleségül vette Aragóniai Konstanciát. Ennek a frigynek gyümölcse III. László volt. A megözvegyült Konstancia végül is II. Frigyes német-római császár (és szicíliai király) hitvese lett – nem szenvedhette a mésalliance-t! Pár évtizeddel később Árpád-házi Jolánta kötött házasságot a katalón–aragóniai házból származó I. Jakabbal, IX. Gergely pápa javaslatára. Az uralkodó élete vége felé így emlékezett vissza erre az eseményre a Cselekedetek könyvében, a maga korában jelentős és széles körben ismert katalán nyelven: „Ajánlják nekünk feleségül az osztrák herceg lányát, de mi, még ha gazdagabb is, nem akarjuk, hanem a magyar király lányát választjuk. Ha királylányt, Kasztília királyának lányát kaptuk feleségül, amikor még nem volt ilyen nagy hatalmunk, akkor természetes, hogy most is király lánya legyen a feleségünk…” Egy-egy megőrzött fóliáns segítségével képet alkothatunk a régi korok hatalmasságainak furcsa gondolkodásmódjáról. A Jakabról fennmaradt egyetlen „portré” pedig kiállításunkon is szerepel, a vadászjeleneten a király vidáman mosolyog fegyverhordozójára, búsul helyette a lova, meg a lándzsáját gyalog cipelő csatlós, akinek ráadásul időnként még a szarvkürtöt is meg kell szólaltatnia. Mi tagadás, van valami kancsal bája ennek a naiv ábrázolásnak. (A tábla a montpellier-i Musée Languedocien tulajdona.)
    
I. Jakabnak és Jolántának, II. András legkisebb lányának házassága a két ország uralkodóinak terjeszkedési törekvéseit szolgálta. Jakab egy aragón–katalán hatalmi központot hozott létre, amely Provence-tól Valenciáig, Zaragozától Mallorcáig terjedt. A nagyravágyó II. András pedig Antiochiától az akkori Magyarország nyugati gyepűjéig óhajtotta kibővíteni birodalmát. Az esküvő csak eszköz volt a karrierista királyok kezében. II. András középső lánya, Szent Erzsébet Türingiába került, de legendája szintén útra kelt, hogy meghódítsa az egész katolikus világot, benne Katalóniát is. Sikeréről tanúskodik a barcelonai Szent Eulália királyi kápolnából való 15. századi gótikus oltárkép is. A kitűnő állapotban fennmaradt festményen a szent dúsan aranyozott háttér előtt, bámulatosan eleven és könnyen érthető megfogalmazásban tekint le ránk, egy, a közkedvelt kenyér-metamorfózis ábrázolásban. Az önzetlen jótékonykodást szimbolizálja Caritas allegorikus szobra is, Mallorcai Sancha síremlékének mellékalakjai közül. A Pacio Bertini köréhez köthető 14. századi faragvány a lyoni Szépművészeti Múzeumból került Budapestre. A többi mészkőszobor történeti szempontból ugyan izgalmas, de művészileg problémamentes alkotás.
     
Már Luxemburgi Zsigmond korát idézi a díszes, csontborítású nyereg a Batthyány-gyűjteményből. Ez a típus főúri arzenálokban több példányban is fennmaradt. Szakértői vélemény szerint e műtárgyak alkalmatlanok a lovaglásra. Ez egyszer nem érthetek egyet a kiváló középkorkutatók állításával, ugyanis mindhárom Nemzeti Múzeum-beli darabon látni vélem a tartós használat nyomait. Ezek közül a legszembetűnőbb a mintába utólag durván belevágott kengyelszíjbújtató. A nyergek domborművei a lovagregények és trubadúrok világába varázsolnak vissza bennünket.
    
A kisiskolások is tudják, hogy Mátyás király második felesége Beatrix volt, Aragóniai Ferdinánd nápolyi király lánya. Királynénknak a magyar kultúrában betöltött szerepe közismert, de mint kardos menyecske is hírhedett volt, habár legendás dölyfössége kissé érthetetlen, hiszen felséges atyja még törvénytelen gyerekként látta meg Szicília vakító napvilágát. (Úgy tűnik ugyan, hogy otthon korábbi uralkodóink is hajlamosak voltak a pipogyaságra, elég, ha csak II. Endre történetére gondolunk.) Kiállításunkon szép együttest láthatunk a Budavári Palota reneszánsz stílusú ásatási leleteiből, valamint a méltán világhírű corvinákból. Az alapos tudományos előkészítéssel megrendezett tárlat így már olyan hosszúra nyúlt, hogy a végigböngészéséhez egy alkalom nem is igazán elég.

Artmagazin 2009/ 5. 12-14.o.