„Nem véletlen az olyan fogalmak elterjedése, mint art & tech, science & art & tech.”

Beszélgetés Nemes Attilával

Seres Szilvia

Seres Szilvia beszélgetése Nemes Attila művészettörténésszel, kurátorral, a Kitchen Budapest Talent programjának vezetőjével.


Nemes Attila, Kitchen Budapest, 2010   Fotó: Kitchen Budapest

Művészettörténészként minek a hatására fordultál a technológia és a media labek világa felé?

1994-ben kerültem ki először az USA-ba. 1995 nyarától pedig két évig a UC Berkeley művészettörténet-retorika szakán tanultam. A legmeghatározóbb élmény nekem ott Foster és Haacke gondolkodása volt. Igazából ott vált világossá számomra 21 évesen, hogy a média alakulásának minél pontosabb megértése megkerülhetetlen egy művészettörténésznek. Később 2005-ben találkoztam Somlai-Fischer Szabolccsal és Kangyal Andrással, egy forgalomszervezési alkalmazást mutattak meg, ami a budapesti hidak aktuális forgalmát közvetítette volna az autósoknak. Innen indultak a találkozók és így kerültünk bele a 2006-os Velencei Építészeti Biennále munkába, ebből született a Re:orient projekt. Igazából ez a munkakapcsolat terelt el a kortárs képzőművészettől az art&tech irányába. Még ebben az évben megkeresett Szabolcs azzal, hogy egy média lab létrehozásán dolgozik és megkérdezte, hogy lenne-e kedvem részt venni a munkában. Egyből igent mondtam.



Ultrahang-kert, Re:orient a 2006-os Velencei Építészeti Biennalén   Fotó: Szemerey Samu

A kortárs képzőművészet határterületeiről való gondolkodásod a hálózat kapcsán az Éjjeli Őrjárat című „hálófolyóirattal” indult 1996-ban?

Ha megnézed a projekteket, akkor világosan látszik, hogy ezek kísérleti projektek voltak. Megpróbálták becsatornázni az akkori kortárs, progresszívnek tűnő képzőművészeti vonalakat egy weboldalra, amit azért nehéz rekonstruálni, mert az a fogalomrendszer, amivel ma rendelkezünk akkor még nem volt. Nem gondolkoztunk blogokban, mikroblogokban, nem voltak közösségi oldalak. Alapjában véve az interneten való adatszerkesztés és az adathalmazok önállóan léteztek. Nem véletlen az sem, hogy ennek a projektnek akkor a SZTAKI adott helyet.

Három éve voltam egy konferencián Tallinnban, ahol volt egy beszélgetés a netart és computer art archiválhatóságáról. Számomra ott derült ki, hogy ettől milyen távolságokra került a világ. A németek olyan múzeumokat és gyűjteményeket próbálnak fenntartani, ahol például 386-os és 486-os számítógépek vannak nagy számban. Ezeket karbantartják és olyan dolgokat futtatnak rajtuk, ami ma már máshol nincs. Akkor vált számomra világossá – ami egy archeológus számára biztosan evidencia –, hogy a mai internet fogalommal és a tudásommal nem tudom definiálni, hogy akkor az hogy volt, hogyan és mi alapján raktuk össze. 1998-ban számomra az internet az semmit sem jelentett. Pár évvel korábban lett e-mail címem.

Mikortól és mitől lett neked érdekes az internet és a hálózat?

Első perctől érdekelt, de a kérdés az, hogy ennek milyen nyomai vannak a gondolkodásomban. Gyakran gondolom végig, hogy mik voltak a média használatom meghatározó elmei és ezek miért voltak fontosak. 2007 körül szabadultam meg a tévékészüléktől és általában a tévézéstől. Nagyjából ebben az időben lett az első iPhone-om és 2007 decemberétől használom a Facebook-ot. Ez a három dolog teljesen átalakította az időt, amiben élek. 2010-11-től nem használok semmilyen adathordozót, nem mentek semmilyen dokumentumot a gépeimre, csak a felhőben dolgozom. Ez gyökeres változást hozott a térről való gondolkodásomban, a birtoklással kapcsolatos elképzeléseimben. Szintén ebben az időben kezdtem leszoktatni a munkatársaimat és a barátaimat, hogy telefonon keressenek. Nagyon keveset telefonálok, viszont nagyon jó a reakcióstatisztikám. Általában 15 percen belül válaszolok az írásos üzenetekre. Ez nagyon sokat változtatott a kifejezésemen. Megtanultam egy mondatban megfogalmazni problémákat. Ma egyre többet használok virtuális gépeket és élvezem, hogy a gondolkodásom nem minden esetben függ kézzelfogható eszközöktől. Ez a fizikai valósággal való kapcsolatomat változtatja meg.


Habakukk expert meeting a V_2 kollégáival és pesti vendégekkel az OS Kantine-ban 2013-ban   Fotó: OS Kantine

A C3 1996-ban, a KIBU 2007-ben indult el. Mennyre határozta meg a KIBU irányvonalait az addigra kialakult nagyon intenzív internetre épülő gazdaság?

Egyértelmű hogy a C3 köztudatban lévő szerepe akkor kezdett el halványulni, amikor mi 2007-ben megjelentünk. A C3 és a KIBU közötti összefüggéseket, különbségeket az internetre épülő kulturális és gazdasági paradigmaváltás összefüggésében érdemes vizsgálni. A különbséget is ez definiálja, mert amikor a C3 létrejött még az internet előtti computervilágra épülő iparnak a különböző határterületei, illetve a médiaművészet rész volt meghatározó, illetve a korai internet „elit” világának problémái. A KIBU már az elterjedt, kiépült internetes tömegkultúra világában jött létre.

A C3 nagyon fontos küldetést töltött be azáltal, hogy a számítógépre épülő kultúrát, vagy akár a médiaművészetet tematizálta. Amikor a Kitchen Budapest 2007-ben megalakult addigra egy teljesen az internetre épülő gazdaság alakult ki, ami nemcsak itthon hanem a világban mindenhol létrehozta a media labokat. Ha a C3-nak megnézzük a társintézményeit, vagy az ahhoz hasonló intézményi rendszert a világban, az ugyan úgy megvolt. A KIBU ugyanúgy jött létre, mint ahogy 2006-2007-ben létrejött a Medialab Prado, Culture Lab, a Ping, a The Patching Zone, a V_216 és a sok száz, ma már több ezer társunk. Egészen más szerepet töltenek be. Ezekkel nem a hagyományos értelemben vett intézmények jöttek létre, mert azoknál strukturálatlanabbnak tűntek az elején.
 
Jellemző volt a C3 és hasonló intézményekre is a kísérletezés, de sokkal szigorúbb és hierarchikusabb keretek között, mint a media labok esetében az első körben. 2007-ben sokkal kevésbé tudtad pozicionálni az embereket. Beáramlott ötven-hatvan fiatal, akik egyik nap ezen dolgoztak, másik nap azon dolgoztak.

Ezek a körök és szerepek hogyan alakultak tovább a ti és más media labek esetében?

Mindenhol elindult a módszertanok kutatása, felmérése, leírása. Elkezdtek kialakulni „best practice”-ek és ezek cseréje, megosztása. Bizonyos labok elkezdtek specializálódni egyes problémákra, szegmensekre. A KIBU esetében is kialakult mára egy viszonylag világos struktúra. A 2007-es modell legjobb eredményeit, tudását az ún. kollaboratív munkamódszerek területén, a fiatalok képzésében és támogatásában a KIBU Talent programban visszük tovább. A tudatosabb kreatív ipari fejlesztési munkát pedig a Startup programban és persze a KIBU csapata is előáll projektekkel időről-időre.
Összességében azért fontos megjegyezni, hogy mára a media lab-ek jelentősége is elkezdett csökkenni. A kreatív ipar legnagyobb cégei után, már a közepes méretű cégek, szervezetek is létrehozták saját alkotóműhelyeiket. Ha megnézed ma már a reklámügynökségeknek, az ipari vállalatoknak, a divatcégeknek, sőt sokszor akár éttermeknek is vannak saját labjaik. A középpontba ma a netes tudásmegosztás és a virtuális együttműködések újabb és újabb formái kerülnek.



Atau Tanaka az MIT és a KIBU közötti összefüggésekről/változásról beszél a Blueprint for the Lab of The Future könyvbemutatóján Eindhovenben, 2011
Fotó: Nemes Attila


A TELEKOM esetleges piaci elvárásai nem vetettek gátat a kreativitásnak? Mi miatt volt számukra érdekes a KIBU-t megalapítani és a mai napig fenntartani?

Elképesztő nagy lépésekben változott meg a világ az elmúlt húsz évben. Én szétbontanám a Kitchen Budapest eddigi éveit is korszakokra. 2007 és 2010 között sokkal kevésbé definiált és sokkal alacsonyabb külső elvárások nehezedtek ránk. Semmiféleképpen nem úgy indult a történet, hogy a TELEKOM azt mondta, hogy szállítsunk termékeket. Hanem úgy indult, hogy akkor itt van a lehetőség, kezdjünk el kísérletezni, és persze az első perctől ott lógott a levegőben, hogy hátha ebből kiesik valami. Pont a Prezi példa erre, aminek a létrejöttében a Kitchen Budapestnek mint környezetnek volt nagy szerepe. Ez azt is bizonyítja, hogy az olyan jellegű helyeknek, mint a KIBU mennyire fontos szerepük van az ipari innovációban. Én a mai napig azt állítom, hogy alapjában véve vizionárius a szerep. Ilyen értelemben véve ezeket mindig egy kicsit a középkori műhelyekhez látom hasonlatosnak. Sokkal fontosabb az, hogy víziók kerüljenek elő. Amikor ezek megjelennek – de nem a manierizmus kifinomult szobrászata és nagyívű kapuzataként, hanem mint az a fajta kicsit trecento hackelt világ – majd eljön az a kor, ami megépíti belőlük a monumentális művét, amiben lesz perspektíva stb. Ezek most olyan víziók amelyeknek lehet több tíz éves kifutása, aminek ma még sokszor nem is látjuk az igazi jelentőségét. Ha végig nézed a KIBU katalógusait egy csomó olyan dolog van bennük, ami ma piaci termék lett, de amikor bekerült a katalógusba, akkor még mindenki kiröhögte.

Ez alatt a periódus alatt láttál változó trendeket?

2007-ben a fiatalok nagy részének az volt a legnagyobb élmény, hogy az a technológia, amit a kezükbe kaptak szétszedhető és azt csinálnak vele, amit akarnak. Arra vágytak, hogy például a Wii-t – amit nem kaptak meg a szüleiktől vagy nem engedhettek meg maguknak az ösztöndíjukból – egy nap alatt szétszedjék és összehegesszék úgy, hogy legyen belőle valami más. Ez a megközelítés, a fehér köpenyes technológiának a szétrombolása egy csomó mindent meghatározott a kezdetekben. Ma úgy látom, hogy sokkal tudatosabban termékekben, szolgáltatásokban, vagy ezek vízióiban gondolkodnak.

Milyen ötletek foglalkoztatják ma leginkább az ösztöndíjasokat?

Ma már legtöbben az internetgazdaság problémájával foglalkoznak. Sokkal jobban izgatja a 20-21 éves korosztályt hat év elteltével az, hogy hogyan lehet kiaknázni az ebben rejlő lehetőségeket. Applikációkban gondolkodnak, amivel megváltoztatják az emberek életét, amivel megváltoztatják az emberek gondolkodását és megváltozott a pénzhez való viszonyuk is. Döntően ez a három dolog, ami ma meghatározza a gondolkodásukat. A 2014-es értékelhető ötven pályázatból kettő volt csak a hardver-probléma. Hardver hacking-probléma egy sem volt. Ha ugyanezt megnéztük hat évvel ezelőtt, akkor pont fordítva volt: 90% volt a hardver-, szoftver-hacking rész és 10% volt az egyéb.
Az elmúlt hat évben jelentek meg olyan fogalmak mint startup. Ma arra mennek a fiatalok, hogyha van egy ötleted akkor céget csinálj, és ezzel a kapitalizmusnak egy teljesen új divatja érkezett meg. Miközben Európában láthatóan óriási politikai küzdelmek folynak egy viszonylag elavult gazdaság és társadalomelméleti keretben, ezek a fiatalok valami egészen új társadalmi és gazdasági modellt hoznak létre. Én épp ezért vagyok optimista.


Beyond Data workshop a KIBU melletti téren a Baltan Laboratories kollégáival, 2011
Fotó: Kitchen Budapest


A KIBU-ban lévő kreatív arány ma hogy néz ki?

A MOME-ról és a Műegyetem terméktervező szakáról vannak sokan, korábban még az MKE Intermédia tanszékről jöttek többen. Utóbbiaknak érdekes határmezsgyén mozognak a munkáik. Amikor hozzányúlnak a problémához, akkor sok esetben nagyon különleges művészi gondolatmenetek mentén jutnak következtetésekre.
Összességében én azt gondolom, hogy ez az arány mindenféleképpen változott, de nem merném azt állítani az eredmény tekintetében, hogy a művészeti gondolkodás kevésbé lenne jelen. Az önmagát művésznek definiáló emberek jelenléte csökkent, bár a bejövő fiatalok között most is lesznek páran különböző művészeti területekről. Erről egyébként úgy lenne érdemes mélyebben beszélgetni, ha megvizsgálnánk a „művész” fogalmának átalakulását az elmúlt húsz évben.

Te hogy látod ennek a „művészfogalomnak” a mai definícióját?

A kérdést teljes egészében nem hiszem, hogy meg tudom válaszolni, de elmondom, hogy miért merül fel bennem ez mint probléma. A világ különböző részein látogatok ilyen labokat rendszeresen és az a tapasztalatom, hogy a legtöbben, akik ezekben a környezetekben dolgoznak nem szeretik magukat művésznek hívni. Többször előfordult, hogy kijavítottak egy bemutatásnál és hangsúlyozták, hogy ők nem művészek, hanem hangtervezők, hackerninják, jövőmérnökök stb. Változatos és sokszor vicces megjelöléseket használ ez a szcéna. Az már mélyebb vizsgálódást igényel, hogy ez mennyiben jelent elhatárolódást a kortárs képzőművészettől, vagy a médiaművészettől.

A Kitchen Budapest interdiszciplináris munkamódszere a media labek forradalmának köszönhető?

A modernista művészetfelfogást, művészképet az individualizmus határozta meg. A KIBU-ban és ebben a világban viszont az együttműködés és a csapat vált meghatározóvá. Nagyon komoly konfliktusokra emlékszem az elejéről. Például nagyon érdekes gondolatokat fogalmazott meg ezzel kapcsolatban anno Haraszti Gina, aki intermédiás volt. A 2007-2010-es csoportokból mindenki nagyon izgalmas karriert tudott építeni és mindenki a legfontosabb fogalomnak a kollaborációt nevezte meg. Lakatos Dávid például a Sold nevű startupját 2,5 millió dollárértadta el a világ egyik leginnovatívabb felhőalapú IT-szolgáltatójának a Dropboxnak. Ő is nagyon határozottan mutatott rá arra, hogy mi az, amit a KIBU-ban megtanult. Mindenhol arra lyukadunk ki, hogy valami miatt ez a közösségi alkotás és ennek a módszere hatnak a legmeghatározóbban ennek a generációnak a gondolkodására és karrierjére. És ez egy globálisan mérhető jelenség, amiben büszkén mondhatjuk, hogy Budapest nem hogy nem maradt le, de élenjáró szerepünk volt a világban.2



Ötletelő workshop a Kitchen Budapestben, 2010
Fotó: Kitchen Budapest


Most újabb korszakot nyitottatok, szám szerint a harmadikat a KIBU Talent és Startup programjával.

Két éve elindult a Startup program és most a Talent programmal visszajönnek a fiatalok egy ösztöndíj-program keretében. Újra egy ötletfejlesztési, tanulási folyamatokat támogató rendszerbe. Igen, ez egy közös döntés volt a KIBU-ban ma meghatározó emberekkel és személyes felelősségemnek is érzem, hogy a tudásunkat és tapasztalatainkat átadjuk az évről-évre megjelenő nyitott gondolkodású, és előre néző műszaki és művészeti képzésbe kerülő fiataloknak. Nagy vágyam egy országos program, ami az egyetemekkel párhuzamosan, kreditált formában kienged fiatalokat abból a „csőből”, ami ma sok esetben korlátot jelent a versenyképes oktatás megteremtésében. Látnunk kell, hogy a kreatív iparok jelentősége, termelékenysége és ereje a GDP százalékában is növekszik. A világban is és Pesten is. Ezek az új iparok új tudásokat igényelnek, új mentalitást, új idő és térstruktúrákat, „új embereket”. Az elmúlt években végzett kutatásaimból is azt látom, hogy az ezekben a környezetekben szocializálódott fiatalok sikeresebbek, gyorsan felível a karrierjük, jobban keresnek, jobb életet élnek. Az oktatáspolitikusoknak világszerte felelőssége ennek a jelenségnek a felismerése és megértése, illetve politikájuk igazítása, helyzetre szabása. Vezető amerikai, ázsiai egyetemeknél ezek a folyamatok már beindultak, Európában is itt az idő az újratervezésre.


Talent program meeting a Kitchen Budapestben, 2014
Fotó: Nemes Attila


A Bacarobót 2010-ben a Kitchen Budapest és a Trafó szervezésében mutattátok be először Európában. Honnan jött az ötlet, hogy elhozzátok?

Egyik japán utamon találkoztam Machiko Kusaharával, akit egyébként meg is hívtunk és be is mutattunk a KIBU-ban a Japan Device Art Day keretében pár éve. Ő vitt el Tokióban a Shinjuku egyik színházába és mutatott be Tosa Nobumichinek a Maywa Denki igazgatójának. Ez a csapat tulajdonképpen Tosa édesapja cégének az emlékére hozott létre egy iparcég-kamuflázst. Fehér köpenyben dolgoznak egy mérnöki irodának tűnő környezetben elképesztő érdekes művészeti problémákon. Ezek között volt a hülye robotok versenye. A cél olyan robotot fejleszteni, ami semmire sem jó. Óriási kihívás, hiszen a robot alapgondolata pont a hasznosságából ered. Tosa és csapata nagyon fontos kritikai megközelítést ad a fiataloknak az egyik legfejlettebb ipari országban. Arra gondoltam ennek Európában is hasznát vennénk, tegyük fel ezt a kérdést itt is. Megszerveztük és többször le is bonyolítottuk sok nemzetközi résztvevővel a Trafóval együttműködve.


Didergő robotok, Bacarobo Europe 2010, Budapest, videó részlet (Kitchen Budapest)
Forrás: Nemes Attila


Szintén 2010-ben a FictionLab, majd az OS Kantine létrejötte is a nevedhez fűződik. Ezeket mi miatt hoztad létre? Milyen területekre koncentrálnak?

2010-ben a KIBU útkeresésben volt és azt láttam, hogy vannak területek, amik ott reálisan nem tudnak megerősödni. Ilyen volt az akkor még nagyon halványan megjelenő - ma már jelentős pesti közösséggel és közönséggel rendelkező „social entrepreneur”, társadalmi vállalkozó gondolat (Pet It), vagy az alternatív élelmiszerforrások kérdése (BoP). Így létrehoztam egy kis helyet 20 négyzetméteren, ahol különböző csapatok elkezdtek dolgozni, elsősorban önerőből. Kisközösségi tőkén alapuló, fenntartható gazdasági modellekre épülő projektek vízióin, konstrukcióin.



A Pet It projekt éttermek élelmiszermaradékainak újrahaszosítására épülő vízió
Forrás: Nemes Attila


Tudomány, design, technológia, művészet mennyire reflektálnak egymásra a projektjeid esetében?

Nagyon nehéz elválasztani ma a tudomány, a művészet, a technológia és a design fogalmait. A tudomány modern mítosza, a „mindent megoldó tudomány” 20. századi képe mára elhalványult és az erősebb kísérleti, kritikai megközelítés került előtérbe. A művészet, a 20. századi képzőművészeti folyamatok ugyanakkor ezzel párhuzamosan egy kísérleti, művészeti kutatásokra épülő irányba erősödtek meg. Elképesztően sok a határterület. Egy tech-show, egy egyetemi bemutató kiállítás és egy média-művészeti fórum között sok az átfedés. Ha laikus szemmel nézzük, sokszor nem is tudjuk eldönteni, hogy egy adott munka művészeti, ipari-kereskedelmi vagy tudományos kísérleti projekt. Egy jövőbe mutató gondolkodás nem határolhatja el ezeket egymástól, erősen összefüggenek, szimbiózisban fejlődnek, és ez a 19. század végén elindult folyamat ma már evidens és megkérdőjelezhetetlen. Nem véletlen az olyan fogalmak elterjedése, mint art & tech, science & art & tech.


1 Az összeg (2,5 millió dollár) 2014. augusztus 15. és 18. között tévesen, 2,5 milliárd dollárként szerepelt az interjúban. A hibáért elnézést kérünk - a szerk.

Future Knowledge Ecosystems, The Next Twenty Years of Technology-Led Economic Development, IFTF Report Number SR-12361

   


A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.


Kapcsolódó beszélgetések:

„Amikor az ember kicsit médiaművész, akkor semmihez sem ért igazán, mert mindenhez ért.”
Seres Szilvia beszélgetése Somlai-Fischer Szabolcs építész, médiaművésszel, a Prezi társalapítójával.

„A vízió jobb volt mint az Ars Electronica Center új központjáé."
Seres Szilvia beszélgetése Maróy Ákossal

„Vicces, hogy az Asimovon, Clarkon, Lemen, Bradburyn vagy a Strugackij testvéreken felnőtt generáció benne él gyermekkora science-fiction ígéreteiben”
Seres Szilvia beszélgetése Kangyal András interakció-tervezővel

„Sejtések felé az ember folyamatosan tanulva indul el."
Beszélgetés Szegedy-Maszák Zoltán képzőművésszel, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának vezetőjével

„A .hu velünk kezdődik.”
Seres Szilvia beszélgetése dr. Kovács Lászlóval, az MTA SZTAKI Elosztott Rendszerek Osztályának (DSD) alapító-vezetőjével és dr. Micsik Andrással, az Elosztott Rendszerek Osztály csoportvezetőjével.