Míg a művészettörténészek a Medici család példátlan műpártolói tevékenységéről zengedeznek, a történészek kutatásai nyomán felsejlik egy másik elbeszélés is, tele haszonleső uzsorásokkal, kétszínű zsoldosvezérekkel, elárult királyokkal, kiárusított pápai bullákkal, nagyzoló propagandaművészettel és megfélemlített köztársaságpártiakkal. Tim Parks habkönnyű történeti olvasókönyve ezt a szálat követi végig, hogy miként emelkedett fel az egyik firenzei polgárcsalád a csillogó aranyforintok segítségével, majd miként enyészett el fél világot behálózó hatalma.

foto1A történet átfogja az egész quattrocentót, hiszen Giovanni di Bicci de’ Medici, az egyszeri polgárember 1397-ben alapította meg bankját. „Húzódjatok félre a nyilvánosság tekintete elől!” – tanácsolta fiainak, miközben egymásra rakosgatta az aranytallérokat, hiszen az uzsora főbenjáró bűn volt a korabeli keresztény tanítások szerint. Az alapító nagy tehetségű utódja, a bölcs és öreg Cosimo nem fogadta meg a tanácsot. Humanistákkal és pápákkal parolázott, miközben kiterjesztette a bankhálózatot a fél kontinensre. Hosszú élete során átveszi a (nem hivatalos) hatalmat Firenzében, miközben bőkezűen osztja javait. Zseniális kereskedő volt, a bankszakma megszállottja, miközben külön cellát építtetett magának a San Marco kolostorban, ahol a bűnei felett elmélkedett. Vezetése alatt jutott fel a cég a csúcsra, de halálakor már el is indult a lejtőn lefelé. A luxus fényében fürdő arisztokraták és a szürke eminenciás bankárok ellentmondása felemésztette a következő nemzedékeket. A rövid életű, köszvényes Piero alig őrizte meg a kapott pozíciókat, a dicsőséges Lorenzo pedig mindent eltékozolt. Hiába tartja őt a művészettörténet az il Magnificónak (dicsőséges, fényes), esztelen költekezésével a bankot a tönk szélére sodorta. Lorenzo már nagyúr volt, hercegekkel egyenrangú, bár nemesi címe se volt. A pénzhez nem értett, de csodálatos szerelmes verseket írt és rajongott a humanistákért. Ronda és köszvényes volt, mint minden Medici, fejedelmi fellépésével és hízelgő nyelvével mégis mindenkit levett a lábáról. Illetve nem mindenkit, a pápa kiátkozta, a firenzeiek fellázadtak ellene, végül a fanatikus dominikánus barát, Savonarola adta fel neki az utolsó kenetet. Az a Savonarola, aki két évvel később, 1494-ben elsöpörte az ostoba Piero de’ Medicit, Jézus Krisztust nevezte ki Firenze királyává és máglyára hányta a gazdagok fényűző javait. A bankokat bezárták, véget ért a család gazdasági sikertörténete. Bár a száműzött Mediciek később visszatértek, az már nem a bankárok, hanem a hercegek, grófok és naplopók évszázada volt.

Tim Parks: A Mediciek aranya. Pénz, lélek és művészet a 15. századi Firenzében. Partvonal, Budapest, 2006, 280 oldal, 2699 Ft

R. G.

Artmagazin 2008/1. 20. o.