Idősebb Lucas Cranach (1472–1553) a maga idejében a protestáns református vezetőkről és nemesekről készített portréival szerzett nevet magának, míg ma leginkább a csábítást megtestesítő, kígyóként tekergő női aktjai jutnak eszünkbe. Nem véletlen, hogy a Született feleségek című, kertvárosi női közösségben bonyolódó sorozat főcíméhez is Cranach-motívumokat használtak az alkotók.

A warwickshire-i Compton Verney egy hatalmas parkban álló, 18. századi udvarház, amely az 1990-es évek végétől működik gyűjteményekkel is rendelkező, nemzetközi kiállításoknak is helyet adó kulturális centrumként. Most épp egy olyan Cranach-kiállítás látható itt – online is –, amely a saját tulajdonú vagy épp a National Galleryből kölcsönzött képek mellett kortárs képzőművészeti párhuzamokat is felvonultat, miközben a német reneszánsz művész modernségének titkát kutatja. 

Bemutatásra kerülnek Cranach életének többé-kevésbé köztudott momentumai is: hogy igazi reformátusként tehetséges vállalkozó volt: fametszet-illusztrációkat készített Luther bibliafordításához, és kiadót alapított a forgalmazásukra, ő kezdte el működtetni német területen az első engedélyezett gyógyszertárat, de „ingatlanfejlesztőként” is működött (a város legjobb helyen lévő házait vette meg, ezek egyikébe került a gyógyszertár), és mindezeknek köszönhetően Wittenberg leggazdagabb polgára lett. A város lakosai háromszor választották polgármesterükké, miközben Bölcs Frigyes szász választófejedelem felkérte udvari festőjének – s ezt a pozíciót a választófejedelmek négy generációján át megtartotta. Rengeteg portrét festett, sokszor végigkísérve egy-egy modellje életét gyerekkortól annak haláláig. Ő maga 81 éves koráig dolgozott, de a Compton Verneyben rendezett kiállítás inkább fiatalkori, ma izgalmasabbnak tűnő festményeiből válogat.

A Cranach-képek mellé állított modern és kortárs párhuzamok között a fiatal alkotók mellett egy másik, magát hasonlóan jól és sokáig menedzselő művész, Pablo Picasso egy műve is felbukkan, de a mi kedvenc párosításunk két Vénusz. Cranach képén az egészen extrém kalapot viselő, ámde különben meztelen nőalak az ősbűnre utaló almafa gyümölcséért nyúl éppen, miközben kisfia, a mézet lopó dundi Ámor a fa törzsében tanyázó méhek csípései miatt nyafog. Eléggé szokatlan családi jelenet, de a kép tanmeseként is működik: arra inti a nézőt, hogy a kísértés mindenütt jelen van, a mi döntésünk, hogy a helyes úton maradunk vagy engedünk a csábításnak. Valamint, hogy az örömökért mindig meg kell fizetni, de a testi szenvedés semmi a szerelem okozta lelkiekhez képest. A párdarab, egy erre reflektáló kortárs mű, az angol kerámiaművész, Claire Partington csillogó zománcborítású Vénusz és Cupidója. A nőalak szándékosan idézi a középkori, még természetes formájában mutatkozó női testalkatot, a jelenet valós idejére csak a műanyag napellenző utal, illetve az, hogy a gyerekből divatos fajtájú kutya lett. Ez a Vénusz már egyáltalán nem néz kihívóan, nem érdekli, élünk-e, halunk-e. A kutyája viszont nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak tűnik, ő pedig született kutyatartónak.

Cranach: Artist and Innovator, Compton Verney, Warwickshire, 2021. január 3-ig