„A pillanat, amikor elkap egy alkotás, az a legjobb.”

A Vízivárosi Galéria 1997-­ben indította útnak gyűjteményeket bemutató sorozatát. Most, a huszonegyedik tárlaton olyan budapesti kollekció mutatkozott be, amely egy tíz évvel ezelőtti rövid írástól eltekintve még sem publikáció, sem kiállítás formájában nem lépett a nyilvánosság elé. (1)

Az ügyvédi irodát vezető Havasi József nem helyezi magát a professzionális gyűjtő szerepébe. 2008 óta vásárol rendszeresen műalkotásokat, elsősorban annak alapján, hogy mivel szeretné magát személyes környezetében körülvenni, illetve milyen tartalmi üzenetekkel azonosul intellektuálisan.

Az impulzív, tetszés alapú választásra jó példa a gyűjteményben több művel is jelen lévő Csató József Self-Pompei című, nagy méretű festménye, amelyet még a készülés stádiumában posztolt az alkotó az Instagramon, és a gyűjtő ennek alapján rögtön le is foglalta. A műhöz, amint párjához, az ugyanabból a sorozatból származó Lady Hekla vulkánparafrázishoz azért is kötődik Havasi József, mert mindkét külföldi helyszínen járt, és inspiráló számára, hogy egy művész a konkrét természeti motívumot milyen nagyvonalúan értelmezi, értelmezheti át.

Üzenetalapú választására pedig a Borsos Lőrinc művészpáros Csinos kis akvarellek című, hat darabból álló, politikai felhangú sorozata talán a legjobb példa, pontosabban a sorozat fele, hiszen az FKSE (Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület) szokásos év végi vásárának gyűjtői preview­-jára a gyűjtő egy másik üzletemberrel, Szép Péterrel egy időben érkezett, és mert mindkettőjüket ez a sorozat szólította meg, végül 3-3 darabot vásároltak meg belőle. Vagy említhető még Szöllősi Géza kompozíciója is, amely szintén a kelet-európai történelemből indul ki (és nemcsak a gyűjtőnek, hanem huszonéves lányának is egyik kedvence).

A személyes vonatkozások és a közéleti állásfoglalás mellett a gyűjtés szempontjai kiegészülnek még a vidéki lét árnyalt bemutatásával – ennek egyik különleges példája, hogy az ugyancsak számos művel jelen lévő Király Gábor egy temetőben felszámolt sír fejfáit kapta meg az elhunytak leszármazottaitól, és ezeket úgy alakította kortárs szoborrá, hogy az egykori feliratok továbbra is láthatóak rajtuk.

Más alkotóktól is tudatosan választ a gyűjtő plasztikákat, hogy ne csak az idehaza domináló festészet határozza meg a kollekciót. A rurálishoz képest éppen ellenkező, ipari indíttatású Szabó Ottó munkássága, aki Robotto művésznéven használaton kívüli fémtárgyak „upcycling”-jával hoz létre úgy elgondolkodtató, mint felvidító szobrokat. A humor a gyűjtemény több más pozíciójában is visszaköszön, például Radák Eszter címében is szókimondó (Naná, hogy ez a bunkó pont a kilátásomba parkírozott bele!), társadalmi utalásoktól sem mentes, azokat könnyed iróniával kezelő festményében. (A műveknek ez a nyíltan megszólító jellege kitűnően hat az ügyvédi irodában, ahol a bejárattól kezdve – Tranker Kata objektje – a tárgyalókig – például Surányi Miklós fotója, Veress Adrienn festménye, Sipos Balázs kisplasztikája – egy kisebb kiállítást nézhet végig az oda érkező ügyfél. És ami, nem utolsósorban, a munkatársaknak is felüdülés a gyakran hosszú munkanapokon.)

Számos munka tanúskodik a kísérletező anyaghasználatról. Asztalos Zsolt lírai Vigasztalás kompozíciójának hordozója egy nyomtatott áramkör, Fodor János textillel dolgozott, míg Forgó Árpád háromdimenziós festményei trükkös, reliefszerű tértárgyaknak is tekinthetőek. Bár Havasi József nem porciózza vételeit műfajok szerint, a fotóalapú művek is bővülnek és önálló irányt képviselnek redukált szerkezetükkel, letisztultságukkal (Czigány Ákos, Pecsics Mária) a gyűjtemény festészeti szekciójára jellemző bátor színhasználathoz és narratív tartalmakhoz (például Hatházi László, Korodi Luca) képest.

A művek között számos komplett kis sorozat található, például Verebics Ágnes szumó-festményei, amelyeket az első megvételét követően már szándékosan terelt egy helyre a gyűjtő, vagy a fiatalon nagy tehetségként számontartott, az utóbbi években azonban az alkotómunkától elforduló Siegmund Ákos nyolcrészes anyaga. Számos további olyan művésztől, például Szabó Dorottyától is, tudatosan kerültek munkák a kiállításra, akik ma kevésbé aktívan vannak jelen, hogy ezzel is jelezze a gyűjtő: kitart korábbi választásai mellett. Ugyanakkor aktívan vásárol ma is, amint azt a tárlaton a Derkovits-ösztöndíjasok 2020. évi beszámolójáról megvett nagyalakú festmény, Rózsa Luca Sára alkotása is bizonyítja.

Az összességében Antal Balázstól Tibor Zsoltig húzódó gyűjteményben csak néhány klasszikus modernnek mondható művész – például a Havasi József által különösen becsült Bálint Endre – van jelen, a kollekció egészét tekintve a kortárs szellemiség támogatása a gyűjtő célja. Ezért is vásárol sokat galériákból (eddig nem említett művészneveket sorolva, Király Andrástól Kaliczka Patríciáig), hogy a művészek mellett a professzionális művészeti közvetítő rendszer megerősödését is segítse.

E sok, kissé mesterkélten értelmező szempont közepette Havasi József alapvetően azt gyűjti, ami megragadja. Keveset spekulál a művészek várható karrierjéről, a szakmai címkékről, inkább nagy nyitottsággal és lendülettel élő művészetbarát módjára egyszerűen „csak” szereti és vásárolja a műveket, aztán pedig hagyja, hogy működjenek.

Néhány a kedvenc dolgaim közül. 

Ébli Gábor írása eredetileg a Vízivárosi Galéria kiállításának kísérőszövegeként jelent meg.

(1) Vö. Kortárs magángyűjtők 2010. Főszerk. Ledényi Attila, szerk. Somhegyi Zoltán. Edge Communications, 29–31.

Azt mondja, nem gyűjtő, de ha jól meggondoljuk...
Villáminterjú Havasi Józseffel 

Artmagazin: Mikor és miért kezdted a gyűjtést?

Havasi József: A 2000-­es évek második felében gondolkodtam el azon, hogy mi teszi kerekebbé az életem: lakást vegyek-e (jó sok hitellel), autót vagy valami olyan dolgot, aminek értelmét látom. Az utóbbi mellett döntöttem, ez lett a műtárgy. Két szempont motivált: a mindennapi életemet/környezetemet szebbé tenni (nekem tetsző tárgyakkal), és – ha sikeresen beleválasztok – akkor a jövőben értékesebbé váló vagyontárgyat hagyni a gyermekemre. Az első fele már sikerült, a többiért „aggódhat” a lányom.

Mi volt az első mű, amit megvettél?

Ha jól emlékszem, egy Vetlényi Zsolt által festett kép (Nincs kertem, de ha jól meggondolom... címmel), ami a mai napig is díszíti a lakásomat.

Volt-e családi indíttatás? Hogy nevelkedtél, voltak képek a falon, vagy első generációs gyűjtő vagy?

Vidéki, kisvárosi családból származom, ahol fontos volt a kultúra, de – anyagi helyzetünk miatt – a lehetőségek nem terjedtek túl a könyv, lemezek, mozi és persze múzeumlátogatás körén. A képzőművészettel tehát ezen a módon találkozhattam... szóval első generációs vagyok és – nem álszerénységből mondom ezt – „nemgyűjtő”. A „gyűjtő” számomra egy sokkal tudatosabb és felkészültebb személyt jelent, aki valamilyen koncepció mentén építkezik.

Amikor vásárolsz, szeretsz-e megismerkedni a művésszel? Tudom, hogy inkább árverésen vagy galériából vásárolsz, de szeretsz-e műterembe járni?

A vásárlások során valóban elsősorban a galéria a színtér, néha-néha aukció is, bár ez a kortárs műveknél (amelyekben én próbálok lépkedni) nem annyira jellemző. Örülök, ha találkozhatok a művésszel is, de a művek kell hogy megszólítsanak, önmagában egy alkotó személyisége nem befolyásolja a döntést. Találkoztam néhányukkal, jártam/járok műterembe is – sajnos nem eleget –, és van olyan művész is, akivel egészen barátinak mondható a kapcsolatom. 

Mi volt rád a legnagyobb hatással gyűjtői szempontból? Van-e olyan gyűjtemény, amit valamennyire példának tekintesz?

A válaszom lásd fent, a „nemgyűjtő” megjegyzésnél. Ha van lehetőségem (értsd: van pénzem, ne finnyáskodjunk), akkor vásárolok, kortárs a fókusz, és igyekszem kibővíteni a kört az olaj/vászon műveken túl a fotó, objekt irányába is. Igyekszem növelni a tudatosságot is, s az élményen túl az elméleti megalapozottságot is erősíteni. Szép Péter gyűjteménye volt az egyik első a „nagyok” közül, amit volt szerencsém látni, így azt mindenképp megemlíteném, már csak Péter személye miatt is.

Melyik a kedvenc galériád, hol szeretsz vásárolni, és miért ott?

Kedvenc galéria: a Viltin. A hely, a művészek köre és nem utolsósorban a galéria csapata közel áll hozzám, befolyással van az ízlésemre, döntéseimre. Fontos még megemlítenem a feltörekvő ENA galériát (lásd interjúnkat Bencze Péterrel, az Everybody Needs Art projekt kitalálójával az Artmagazin 2017/8. számában) – bár lehet, hogy Bencze Péter a galériakitétel ellen tiltakozna –, az ő hozzáállása a kortárshoz nagyon szimpatikus számomra.

Mi okozza a legjobb érzést a gyűjtésben? Az, amikor kinézed, kiválasztod, megszerzed? Vagy az, amikor otthon rá-ránézel?

A pillanat, amikor „elkap” egy alkotás, az a kedvenc. Nem tudom, másoknál ez hogy történik, de nekem ez a középpont, az fantasztikus, amikor egy részlet, egy szín vagy egy műben lévő ötlet beindítja az agyam, a szívem. A többi rész (megszerzés, otthon nézegetés) már csak a hab a tortán.

(TT)

Kortárs művészet Havasi József gyűjteményéből, Vízivárosi Galéria, Budapest, 2020. november 21-ig