Friss levegővétel

Entz Sarolta

Ha azt mondanám, hogy hiánypótló kiadvány jelent meg Kovásznai György életművéről, csak keveset írnék le a kötet valódi jelentőségéből. Nem egyszerűen hiánypótló és nem csak Kovásznai miatt fontos. Egy valóban a teljesség igényével létrejött nagymonográfiáról van szó, amely megpróbál az „új” művészettörténet-írás szemléletének megfelelően hozzányúlni egy eddig feldolgozatlan életműhöz.

39 gutenberg1

Az oeuvre eddigi feldolgozatlansága szomorú tény, bár Iványi-Bitter Brigitta számára nagy lehetőség. A szinte nem interpretált életmű egészére nézve találhatott egyéni értelmezést, a kutatás során feltárt adatok és a darabokból összeálló kép alapján „szabadon” kereshetett párhuzamokat. A végeredmény rendkívül meggyőző és remek kiindulópontja lesz a további kutatásoknak. A monográfiában az egész életmű képzőművészeti vonatkozásainak részletes feldolgozása történik meg – mindig az adott korszak sajátosságai és az aktuális életrajzi események figyelembevételével. Kovásznai, akit a kötetből megismerünk, született művész, aki bár gyerekkorától fogva festő akar lenni, az ’50-es években, az állam által irányított művészeti képzésben képtelen boldogulni. A belőle fakadó őszinte különbözési igény miatt háttérbe vonul, de a művészlét feladhatatlan marad számára, így a festés mellett irodalommal és filozófiával is elkezd komolyan foglalkozni. Az egyetemen kívül talál mestereket, akiken keresztül rálel a hatalom által elhallgatott múltra, a klasszikus avantgárdra. Korniss Dezsővel az önkényuralmi rendszer által kevésbé ellenőrzött animáció kezdi foglalkoztatni, és a ’60-as években együtt készítenek kollázs-filmeket a Pannónia Filmstúdióban. (A Kovásznai-életmű sorsa így szépen rávilágít a szocialista Magyarország működésére: míg egyetlen drámáját sem mutathatta be, animációinak nagy része egyszer-kétszer azért levetítésre került, vagyis míg az irodalom veszélyes, szigorúbban ellenőrzött területnek számított, akár ugyanannak az alkotónak az animációs munkái elkészülhettek és láthatóvá is válhattak.) 

39 gutenberg2

Ha azt mondanám, hogy hiánypótló kiadvány jelent meg Kovásznai György életművéről, csak keveset írnék le a kötet valódi jelentőségéből. Nem egyszerűen hiánypótló és nem csak Kovásznai miatt fontos. Egy valóban a teljesség igényével létrejött nagymonográfiáról van szó, amely megpróbál az „új” művészettörténet-írás szemléletének megfelelően hozzányúlni egy eddig feldolgozatlan életműhöz.

Úgy tűnik, Kovásznai különállóságával elérte, hogy kívül maradjon a művészek nagy részének életét meghatározó 3T rendszerén. Filmjeit ugyan megcsinálhatta, de irodalmi és festészeti műveit nem mutathatta be, ugyanakkor nem kényszerítették disszidálásra és nem is börtönözték be, mégis valódi tehetségének megfelelő jelentőséggel nem lehetett jelen az akkori Magyarországon. Önkéntelen alkotó és gondolkodó volt. Nem tudott mást csinálni, mint alkotni, méghozzá tág, globális, a mindenséget felfogni próbáló, mégis szubjektív módon. Az elemzések festészetét és gondolkodásmódját a klasszikus avantgárdból kiinduló posztmodernnek írják le. Képi világa és szövegei is arról tanúskodnak, hogy ismerte a nyugati világ új tendenciáit, és adott esetben használta is azokat, illetve arról, hogy a hidegháború mennyire meghatározó élmény, nyomasztó tudat volt számára. A könyvben az életmű különböző területeit feltáró fejezetek mellett konkrét műelemzéseket és az alkotásokat a nemzetközi és magyar kortárs irányzatok között elhelyező tanulmányokat is olvashatunk. A rengeteg idézett szöveg, az esszé- és drámatöredékek, az írások, a lenyűgöző DVD- és CD-anyag valódi és alapvető forráskiadvánnyá teszik a monográfiát. Kovásznai életművének eddigi hányatott sorsa szemlélteti, hogy milyen problémás és hiányos a hidegháborús időszak feldolgozása, a tudásunk róla mennyire korlátolt. A most megjelent monográfia friss levegővétel, kiváló kezdet egy a közelmúlt művészettörténetét szabadabban feldolgozni merő művészettörténet-írás számára.

 


Iványi-Bitter Brigitta: Kovásznai. Vince, Budapest, 2010, 3337 oldal, 12 000 Ft