A harmincas évek elején, nyaranta Czóbel hatalmas csukafejeseket ugrott a Dunába, ezzel kápráztatta el a szentendrei festők társaságát. Persze az egykori „fauve inculte”, vagyis „faragatlan vad” e férfias virtusa leginkább a művészek körébe tartozó hölgyeknek imponált.

De nem csak sportolt a vízpartokon, korábban, 1907-ben, majd ’13-ban Nyergesújfalun, Kernstok Károly birtokán nyaralva a kertet átszelő patakba vagy a közeli Dunába ugráló helyi suhancokat festette, de ismerjük egy 1910-es, nagy valószínűséggel valahol Franciaországban készült, fürdőzőket ábrázoló olajképét is, amely a világ egyik – ha nem a – legnagyobb Czóbel-gyűjteményében landolt, Tokióban. Egy húsz évvel későbbi, Hatvanban készült archív fotón maga Czóbel is hasonló úszódresszben feszít, mint Japánba került képének modelljei. Számos tengerparton festett képe árulkodik arról, hogy a vízpart, a fürdőzés, a strandolás mindig is vonzotta Czóbelt. Nota bene, sokkal több adatot tartunk számon tengerparti látogatásairól, mint amennyi műve megmaradt ezen kiruccanásai dokumentációjaként. Nem ismerjük egyetlenegy képét sem, például amit Voloscában (ma Volosko) festett 1909 nyarán, egyetlen művet sem Honfleurből, pedig ott is dolgozott egy évvel korábban, és sorolhatnánk a tengerparti városokat, amelyekről csak a feljegyzések és egyéb írott források adnak hírt, az ott készült művek viszont egyelőre még lappanganak.

De miért is említem e vizes helyszíneket a most bemutatott, korábban Téren címen ismert képe kapcsán, hiszen a művön nyoma sincs víznek? A festmény, amely állítólag Bölöni György egyik rokonának leszármazottainál lapult csaknem egy évszázadon keresztül, a 90-es évek elején bukkant fel Szamosújváron, ahova Nagyváradról került. A leírásokból vagy fényképről sem ismert korai remekmű nagy feltűnést keltett az akkoriban bimbózó műkereskedelem berkeiben, a művészettörténész- szakma ugyancsak óriási örömmel fogadta, nem csoda tehát, hogy hamarosan külföldi kiállításaink szinte nélkülözhetetlen szereplője lett, sőt még plakátra is került. A Nemzeti Galériában rendezett, majd franciaországi turnét is bejárt Magyar Vadak című kiállításunknak szintén fontos darabja volt, s ekkoriban az a lehetőség is felmerült, hogy 1905 őszén talán ez lehetett Coin du marché (Piac sarka) címen kiállítva a Salon d'Automne tárlatán. Bevallom férfiasan, hogy akkor még nekem sem tűnt fel, hogy amit a képen látunk, nem lehet piac sarka, és tér sem. Engem is levett a lábamról a kutatók körében jól ismert euforikus érzés: hurrá, a meglévő (katalógus) adathoz megkerült a festmény is! A Téren cím Kratochwill Mimitől, Czóbel monográfusától származott, ezen a címen reprodukálta a művet már az évezred legelején, majd 2009-ben megjelent kis monográfiájában is, amelyben azt feltételezte, hogy esetleg a párizsi „Luxembourg park egy merészen kivágott részlete” látható a festményen. Számomra a következő évben Brüsszelben rendezett, Dialogue de Fauves (Vadak közti párbeszéd) című kiállításunk előkészületei során vált nyilvánvalóvá, hogy korábban meg sem vizsgáltuk alaposan ezt a művet, továbbmegyek, még azt sem néztük meg, nemhogy alaposan, de felületesen sem, hogy egyáltalán mit látunk rajta. Lehet-e ez a látvány városi, párizsi helyszín, akár a Luxemburg-kert, ahogy Mimi feltételezte? A kép középpontjában önfeledten homokozó kisfiú guggol. Ez még nem feltétlenül zárja ki a párizsi park lehetőségét, bár aki már járt a Luxembourg-kertben, ott ma sem az a jellemző, hogy a gyerekek homokozóban játszanak, pláne nem volt az száz évvel ezelőtt. A nagy számban fennmaradt archív fénykép tanúsága szerint a Luxembourg-kert elit parknak számított, felső középosztálybéli gyermekek elegánsan felöltözve várták, hogy a Rilke által is megénekelt „carrousel”-re felülhessenek, de a legnépszerűbb, mai napig űzött „sportág” a vitorláshajómodell- úsztatás volt a park mesterséges tavacskájában. Egyetlen olyan fotót sem ismerek, ahol a Czóbel-képen látható hacukában, vagyis csíkos fürdődresszben pózoltak volna a párizsi elit gyermekei, inkább kifogástalan eleganciájú kis felnőttekként „szórakoztak” a város közkedvelt kertjében. Ha egy kicsit lejjebb tekintünk a vásznon, ott sem a párizsi haute couture legfrissebb szabászleleményeivel találkozunk – holott, ha Párizs elit kertjében járnánk, ez elvárható lenne –, hanem napernyők és öblös fürdőköpenyekkel vagy még inkább szélkabátok színes kavalkádjával. Párizsban ilyesmire sem igazán lehet szükség, annál inkább a tengerpartokon, de nem ám a Côte d'Azurön, ahol még fecskében is melege van az embernek, hanem északon vagy a zordabb, nyugati óceáni partokon. A kép alsó szegélyében látható korlát több északi partot megörökítő archív felvételen is feltűnik, míg felső peremén nagy valószínűséggel fürdőkabinok sorakoznak, s ha mindehhez hozzávesszük a szélköpeny nélküli, feltehetően a kiszolgálószemélyzethez tartozó alakok breton vagy talán még inkább flamand főkötőit, akkor a párizsi lokalizáció egyre valószínűtlenebbé válik, és még közelebb kerülünk a helyszín valós azonosításához. A Párizs és Nagybánya között ingázó 1902–1906-os időszak intermezzójaként egyetlen nyarat kivételesen nem a nagybányai művésztelepen töltött Czóbel, hanem Belgiumba utazott. Korábban a szakirodalom nem tett említést erről az 1905- ös tanulmányútjáról, de ma már tudjuk, hogy több hónapon keresztül dolgozott a festői Bruggében, annak kikötőjében, Zeebruggében és a szintén tengerparti Heistben, valamint esetleg a Rippl-Rónai József által is kedvelt Ostendében. Czóbel ekkor, 1905-ben még nem távolodott messzire nagybányai gyökereitől, de a Párizsban látottak hatására már igyekezett eligazodni a számára új irányzatok útvesztőjében. 1906 tavaszán több Belgiumban festett képét vitte Párizsba, hogy a Salon des Indépendents-on azokat is szerepeltesse. Ezek voltak az első, már a posztimpresszionizmuson iskolázott alkotásai, melyeket 1906 nyarán bemutatott a Nagybányán dolgozó fiatal festőtársaknak is. Az 1905-ös belgiumi festmények sorozatából kiugrik a korábban Téren címen ismert, de ma már Strandon címre keresztelt, tengerparton festett kis vászna. Czóbel korai pályájának ez az emblematikus műve az 1906 nyarán Nagybányán készült, Festők a szabadban című festményének egyik legközvetlenebb stiláris előképe. Úgy tűnik, hogy Czóbel stílusváltásának leglátványosabb jegye – a vastag kontúrok abroncsában homogén színfoltokkal operáló, plakátszerű megfogalmazás – itt, Belgiumban kezdett kibontakozni. Mindezzel talán megoldottnak tűnik a kép egy évvel korábbi, 1905-re módosított datálása is, de a helyszín pontos azonosítása még várat magára. Ki tudja? Belgium tengerpartja az adatok ismeretében is logikusnak tűnik, de megeshet, hogy felbukkan egy korábban ismeretlen forrás, amely azt bizonyítaná, hogy ekkoriban máshol is, mondjuk Bretagne tengerpartján is járt Czóbel. Nem mellesleg a kép atmoszférája és egyes alakjainak megformálása is azonnal az ott festő pont-aveni iskola művészeit, leginkább Gauguint juttatja eszünkbe. Ha most betennénk e művet a Musée d'Orsay Nabis termébe, szépen belesimulna Vuillard vagy Bonnard művei közé is, de eszem ágába sem lenne Matisse vagy Derain fauve festményei között bemutatni. Ennek kifejtése azonban már egy másik cikk vagy tanulmány témája lehetne.