Az óbudai Főtér impozáns kastélyhomlokzata mögött megbújó Kassák Múzeum a közelmúltban vérfrissítésen esett át. Az új szellemet tükrözi az intézmény legújabb időszaki kiállítása, ami az öntörvényű avantgárd művészhérosz, Kassák Lajos utolsó évtizedét (1957–67) mutatja be festmények, rajzok és kollázsok segítségével.

Az idős művész a békásmegyeri és az első óbudai évek természetelvű munkái után, 1957 táján tért vissza az absztrakcióhoz. De nem csak – ahogy a szakirodalomban meggyökeresedett – „konstruktív” vagy „konstruktivista” szemléletmódban dolgozott. Kezdetben, különösen az 1957–1963 közötti években – a hazai színtérre is átszüremkedő nemzetközi korszellemnek megfelelően – a lírai absztrakció, a folt- és gesztusfestészet, illetve a kalligráfia határozta meg festői felfogását. Geometrikus absztrakt nyelvezete a hatvanas évek elején bontakozott ki, először annak érzelmekkel telített, oldott, tónusokban gazdag felületeket is megengedő változataként. Később, élete utolsó néhány évében Kassák szigorúbbra hangolta a mértani formákat, engedelmeskedve önértékelésének, a szakmai-műkereskedelmi elvárásoknak és a következetes, konstruktivista mester mítoszának. Ekkor korlátozta formanyelvét a húszas évek képarchitektúráit idéző geometrikus motívumokra. 1963–1966 között készített kollázsai is hasonló kettősségetnak: elemeiket hol a korszak posztszürrealista törekvéseihez illeszkedő szabad-asszociatív módon rendelte egymáshoz, hol az avantgárd hőskorra jellemző geometrikus építményként.

Kassák Múzeum, 2009. október 14 – 2010. január 3.