​A Viltin Galéria egy hónapon keresztül fényérzékennyé vált: a tér és az abban elhelyezett műalkotások most kifejezetten a fény hatására válnak értelmezhetővé.

Az ezredfordulón indult szobrász, Baditz Gyula az ismert ősi anyagon, a fán keresztül keresi a fényt, tudva, hogy a valaha élő szerves rostok begyűjtötték az életadó energiákat. Alkimista kísérletein keresztül a rejtett misztérium újraélesztésén fáradozik. Fűrészel, farag, finomít és újravilágít, majd a kiállított mű felidéz valamit a múltból, a halhatatlanságból, mint Borges Paracelsusa, aki „Mielőtt eloltotta a lámpát és leült a kopott karosszékébe, begörbített tenyerébe öntötte az alig maroknyi hamut, s elsuttogott egy szót. A rózsa szárba szökkent.” Baditz legújabb művei erre a néhány sorra épülnek. Méhviaszt vagy kőolajat áramoltat egy rozsdamentes edényben és az ősrobbanás előtti pillanatot idéző állapotot teszi láthatóvá az ezüst segítségével. A misztérium teljes, a kísérlet sikerült, a sík térré válik és a fotográfia ezüstje újradefiniálja a szobrászati teret. A médiaművészként dolgozó Bölcskey Miklós public art fotóprojektjével, a Camera Obscura Performance-szal szerepel. Egy 200 m2-es, külön erre a célra készített fekete PVC-lepel alatt, köztereken csípi el a külvilág piciny lyukon beérkező fényét és az abból képző-dő vizuális információt. Az illékony kép hol füstre, hol nagyméretű palackra, hol áttetsző, vékony anyagra vagy papírzsebkendő-lapok halmazából kialakított pixelrendszerre vetül. Ebben a sötét dobozban, ahol kezek sokasága tartja a képet, különös harmóniába kerül az ember, a fény és a fizikai törvényszerűségek világa.

Viltin Galéria, 2009. október 28 – 2009. november 28.