A geometrikus-konkrét művészeti hagyományt ápoló Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület (OSAS) – aminek olyan tagjai vannak, mint Nádler István vagy Maurer Dóra – befészkelte magát a budapesti Vasarely Múzeumba.

A korábban csak turisták által látogatott közgyűjtemény falai között az OSAS 2006 óta újabb és újabb kiállításokat rendez, demonstrálva, hogy a geometrikus tradíció mindmáig élő, termékeny örökség. Nem arra a zenei inspirációra születő, lírai és misztikus absztrakt festészetre kell gondolni, aminek alapjait – képben és írásban – Kandinszkij vetette meg, hanem a kubizmus és főként a konstruktivizmus védőszárnyai alatt felcseperedett nonfiguratív hagyományra, ami a gépi esztétikumból és a modernitás technikai vízióiból merítette az erejét. Az OSAS mostani tárlata a nem túl hangzatos Konstruktív, konkrét, strukturális kerestetik 2. címmel gyűjtött össze néhány tudományos szellemiségű kortárs művészt itthonról és Európából. Akik már a neoavantgárd paradigma után kezdték pályafutásukat. 

A nemzetközi mezőnyben ott van például az osztrák Franz Riedl, aki térben hajtogat ki geometrikus testeket, legyen az egy összecsukható fakarika vagy háromszög-együttesek, amiket egy nácik által elkobzott zsidó villa kertjében tologat, csillagnyomokat hagyva a gyepszőnyegen. A cseh Pavel Hayek sokkal líraibb, növények terméseiről készít absztrakt fotogramokat, majd az árnyékképek alapján fekete-fehér festményeket. A magyar térfélen a tudományos művészet olyan nagyágyúi sorakoznak fel, mint Erdély Dániel, aki feltalált egy új síkelemet, a spirdront, és annak segítségével számtalan, eddig sosem létezett, csavart téridomot tervezett a matematikusok nagy örömére. Vagy ott van Csörgő Attila, aki háromdimenziós épületmaketteket hámoz meg és tereget ki a síkban. Professzionális, mérnöklelkű képzőművészet.

Vasarely Múzeum, Budapest, 2009. május 20. – 2009. szeptember 13.