KISKANÁLTÓL A NAGYVÁROSIG, AVAGY AZ OLASZ LE CORBUSIER

Gio Ponti életmű-kiállítása Párizsban

Lépold Zsanett

A 20. század meghatározó építészének és dizájnerének, Gio Pontinak (1891–1979) először rendeztek retrospektív kiállítást Franciaországban. A párizsi Musée des Arts Décoratifs-ban látható tárlat apropója az alkotó halálának negyvenedik évfordulója.

Gio Pontit (ejtsd: Dzso Ponti) mind az ipari, tömeggyártásra szánt, mind az egyedi, kézműves, kisszériás formatervezés területe foglalkoztatta. Ugyanez építészeti pályafutását is végigkísérte, hiszen repertoárjában megtalálható légies szerkezetű székesegyház, de típuslakások is, melyeket ugyanazzal a gondossággal tervezett meg. Hat évtizedet felölelő alkotópályája során az építészet, a dizájn és a lakberendezés szoros kapcsolatán és kölcsönhatásuk maximális kamatoztatásán dolgozott, és mindezt összekapcsolta az általa alapított és hosszú évekig gondozott építészeti és dizájnlappal, a Domusszal. Nemcsak forradalmasította a háború utáni építészetet, hanem új szemléletet hozott a mindennapi életbe is: épületeinek és enteriőrjeinek minden apró részlete a precíz elgondolás és művészi megformálás jegyében született. A milánói születésű Giovanni Ponti építészként diplomázott, felfogására kezdetekben a milánói neoklasszicista Novecento Italiano mozgalom volt hatással. A 20-as években az építészeti megbízások mellett a formatervezés felé is nyitott, melynek legfontosabb állomása, hogy 1923-ban Olaszország vezető porcelánmanufaktúrája, a Milánóban és Sesto Fiorentinóban működő Ginori művészeti vezetője lett. Itt Ponti nemcsak újabb tárgyakat talált ki, de megreformálta a sorozatgyártás rendszerét, racionalizálta a gyártási munkamenetet úgy, hogy közben meg tudta őrizni a korábbi magas színvonalat és minőséget. Teljesen megújította a termékek ikonográfiáját is, a klasszikus formakultúrát szabad, modern asszociációkkal ötvözte. Ez, a Richard Ginori manufaktúrájában töltött időszak alapozta meg egész későbbi tevékenységét, vagyis az, hogy itt már pályakezdőként is rengeteg tapasztalatot és tudást szerzett az iparról, a dekoratív művészetről, belsőépítészetről – az egész folyamatot komplexitásában átlátva. A Domus megalapításának ötlete is ekkor kezdett megfogalmazódni benne. Kifinomult érzékkel közelített a kerámiához; egész pályafutását végigkísérte vonzódása ehhez a műfajhoz; a legkülönfélébb területek legkülönfélébb kihívásai és feladatai során újból és újból alkalmaz- ta a kerámiát. De ekkor, még a Ginorinál kezdte meg együttműködését több céggel is, például a fémművesség területén tevékenykedő Christofléval vagy az üveggyártó Veninivel, ami az egész olasz dizájn korszerűsítésére volt nagy hatással. 1927-ben megalapította a Labirinto csoportot, ami segített ötletei terjesztésében és az új tehetségek felfedezésében, karrierjük előmozdításában.

Screenshot 2020 03 12 at 13.59.36

A párizsi kiállítás grafikai arculatát a BETC és Italo Lupi tervezték. © Gio Ponti Archives; Editoriale Domus S.p.A.; Párizs, MAD, fotó: Jean Tholance; Francesco Radino; a Wright Auctions jóvoltából; Associazione Amici di Doccia / Arrigo Coppitz; Vincent Thibert

Ugyanezek a célok hívták életre az általa alapított Domus folyóiratot is 1928-ban. Az 1930-as évek eleje a pályáján mutatkozó modernista váltás kezdete volt: Ponti a díszítés redukálásának és a formák egyszerűsítésének irányába mozdult el. 1931 és 1938 között Milánóban épült típuslakásai már közelítettek a racionalista modernizmushoz, miközben megőrizték a mediterrán házak jellemzőit. Az 1930-as évek másik nagyléptékű feladata egy, a Montecatini vegyipari csoport számára tervezendő épület, illetve annak belsőépítészeti kialakítása volt, amibe a bútorok tervezése is beletartozott. A rekordidő alatt megvalósult (1936–38) irodaház hozzájárult az ipari formatervezés megjelenéséhez Olaszországban, létrejötte, kialakítása jól mutatta a gazdasági és társadalmi változásokat is: például az irodai dolgozók számának növekedését. Ebben az időszakban a lakóépületek tervezésénél Ponti funkcionális modern- sége óvatos: célja a tökéletes egyensúly megalkotása, hogy a modern formavilág beleilleszkedjen a múlt emlékei- nek rendszerébe, és miközben klasszicizmus iránti vonzalma tagadhatatlan, a gyakorlati szükségletek kiszolgálását is megoldja. 1931-ban a Fontana Arte üvegipari és üvegtervező cég művészeti vezetője lett, ekkoriban született egyik legismertebb alkotása, a híres Bilia (1931) lámpa is.

Ponti pályáján a következő állomás, hogy később az 1940-es évek egyik legegyedibb alkotását hozta létre, a Padova Egyetemnek helyt adó Palazzo del Bo belsőépítészeti kialakításával, amelyben többek között egy monumentális freskó is az ő kézjegyét őrzi.

Screenshot 2020 03 12 at 14.01.22

Gio Ponti és felesége, Giulia Ponti milánói lakásukban, a Via Dezzában (1957) © Gio Ponti Archives, Milánó és A Domus 1939. februári címlapja © Gio Ponti Archives, Milánó és 1957-ben alkotta meg Ponti a később ikonná vált Superleggera széket, mely a világ egyik legkönnyebb ülőbútora lett, és mai napig ezzel azonosítják Pontit a legtöbben. © Gio Ponti Archives, Milánó

1943-tól a második világháború miatt építészi tevékenysége háttérbe szorult, így ez az időszak inkább az elmélyülésé lett, és amelyet Ponti többek között színházi és opera díszletek-jelmezek tervezésére és darabok írására fordított. 1946 és 1950 között aztán megint számos tárgyat tervezett: a La Cornu- ta aerodinamikai kávéfőzőtől (1949) a Leggera székig. A háború végén a „made in Italy” mozgalom szónokaként az olasz dizájn külföldi reprezentációjának élharcosa volt, amit legfőképp a Domus folyóirat és az általa szervezett kiállítások segítettek.

Screenshot 2020 03 12 at 14.02.47

A tarantói székesegyház homlokzatát áttöri, légiessé teszi a 80 darab, sűrű ritmusban elhelyezett „ablak”, melyeknek köszönhetően az időjárástól és a napszaktól függően a fény és az árnyék folyamatosan más és más hatást, struktúrát láttat © Gio Ponti Archives, Milánó

Screenshot 2020 03 12 at 14.03.35

A Montecatini irodaházba tervezett, alumínium, műbőr és bakelit felhasználásával készült szék (1938). Weil am Rhein, Vitra Design Museum Fotó: Jürgen Hans és Andreas Sütterlin / HUNGART © 2019

Ponti 1950 és 1960 között érte el karrierje csúcsát, amikor is stílusa szélesebb nemzetközi körben is népszerűvé vált. Ebben az időszakban két mesterművet alkotott: az első a caracasi Villa Planchart (1953–57). Venezuela az 1950-es években megerősítette kőolaj-erőforrásait, ami gyorsütemű gazdasági növekedést eredményezett, és egyúttal azt is jelentette, hogy gyorsan átalakuló fővárosa más latin-amerikai fővárosok – Rio de Janei- ro vagy Mexikóváros – modernségével akart versenyezni. Armando és Anala Planchart gyűjtők, a modern építészet hívei ehhez az ambícióhoz csatlakoztak, amikor Pontit bízták meg caracasi villájuk tervezésével. Ponti másik főműve a Pirelli toronyház (1956–60) lett, amely a milánói gazdasági dinamizmus és a háború utáni időszak eufóriájának jelképeként épült meg a főként gumiabroncsokra szakosodott cég számára. A 127 méter és 31 emelet magas, Milánó szívében elhelyezkedő épület már-már felhőkarcolónak számított; megnyitása idején – és utána még pár hónapig – a legmagasabb európai építmény volt. Az 1960-as és 1970-es évek a nemzetközi építészeti projektekről szóltak, és arról, hogy Ponti új építészeti megoldásokat fejlesztett ki: épületei homlokzatai könnyedebbé váltak – akárcsak a Villa Planchart esetében. Ebben az időszakban bízták meg a sorrentói és a római Hotel Parco dei Principi tervezésével (1960; 1961–1964). A szálloda nagy sikerének egyik titka az egyszerű, mégis mediterrán hangulatot nyújtó csempék széles körű alkalmazása volt.

Screenshot 2020 03 12 at 14.04.19

Balra a Palazzo del Bóban található Scala del Sapere (A tudás létrája); a freskót maga Gio Ponti festette. A Palazzo del Bo Basilica néven ismert terme, melynek falán Pino Casarini festményei láthatók. Fotó: © Tom Mannion / HUNGART © 2019

Screenshot 2020 03 12 at 14.05.17

„A házatok [...] olyan lesz, mint egy nagy pillangó a domboldalon” – biztatta megrendelőit Ponti a Villa Planchart tervezésekor. A végeredmény valóban tükrözte egy lepke jellegzetességeit: az épület kulcsfontosságú jellemzője a légiesség volt, s az üvegfelületekben gazdag alapzaton álló magas falak függesztékként hatnak, melynek csúcsán a tető könnyed szárnyként helyezkedik el. © Antoine Baralhé

A 60-as évek másik izgalmas projektje a Taranto székesegyház (1964–70) különleges, áttört homlokzatával. Ez az irány egész 70-es évekbeli működését meghatározta, hiszen ekkortájt Pontira az átláthatóság és könnyedség keresése volt jellemző, ami először az általa tervezett építészeti homlokzatoknál ér- zékelhető, melyek kezdtek úgy kinézni, mintha geometriai formájú, hajtogatott papírlapok lennének. Életének utolsó éveit is ez a szemlélet és formakeresés jellemezte: hajtogatott és perforált papírlapként alkotta geometriai alakzatait, legyen szó a Denver Art Museum épületéről vagy az utolsó időszak költői, leveleket és figurákat formázó ezüstszobrairól. Ponti 1979. szeptember 16-án hunyt el szülővárosában, Milánóban. Jelentősége abban áll, hogy új megközelítése forradalmasította a bútortervezést. Ponti folyamatosan törekedett arra, hogy még rugalmasabbá, mozgékonyabbá, könnyedebbé tegye a lakás berendezéseit, a teret és térhasználatot a kortárs életmódhoz igazítva. Ehhez kapcsolódott a színek és formák kölcsönhatásának állandó vizsgálata és a kísérletek eredményeinek alkalmazása a tervezési gyakorlatban. De akármilyen anyaggal dolgozott is – üveg, fém, kerámia stb. –, elsősorban az építészet iránti megszállottsága motiválta, működésének fő mozgatórugóját adva.

Screenshot 2020 03 12 at 14.06.38

A Montecatini vegyipari csoport számára tervezett első épület © Gio Ponti Archives, Milánó és A Pirelli toronyház, a Gio Ponti és stúdiója, Pier Luigi Nervi építész és Arturo Danusso mérnök közötti együttműködés gyümölcse © Paolo Monti, Milánó, 1965

Screenshot 2020 03 12 at 14.07.46

A Villa Planchart enteriőrjeiben a színek életre keltik a helyiségeket: a képen látható nappali, valamint a hall, a könyvtár és az étkező színes-mintás mennyezete összecseng a bejárati csarnok márvány mozaikpadlójával © Antoine Baralhé / HUNGART © 2019

A francia sajtó gyakran emlegette az „olasz Le Corbusier”-ként, egész tevékenysége pedig egy másik híres építész, Ernesto Nathan Rogers (1909–1969) szlogenjével jellemezhető leginkább, amely szerint a milánói központú olasz dizájn a „kanáltól a városig” mindent összehangoltan tervez. Ez senkire sem illik annyira, mint Gio Pontira, összeállításunk ezt illusztrálja, adózva a lap- alapító emlékének is, hiszen a 20. századi dizájnra szinte semmi nem gyakorolt folyamatosan olyan nagy hatást, mint lapja, a Domus.

Screenshot 2020 03 19 at 13.21.16

Ponti a Ceramica D'Agostinóval kék és fehér színű, stilizált motívumokkal tarkított kerámialapokat tervezett, melyeket a Sorrentóban és Rómában található Parco dei Principi szállodák belső díszítéseinél alkalmaztak: a burkolatok minden helyiségben más és más kompozícióban és társításban jelennek meg. Az alsó képen a sorrentói hotel előcsarnoka látható. © Gio Ponti Archives, Milánó / HUNGART © 2019

Tutto Ponti: Gio Ponti, Archi-designer, Musée des Arts Décoratifs, Párizs, 2019. május 5-ig