MI SEM VAGYUNK TÖKÉLETESEK, AZ ÉN KOCKÁM SEM TÖKÉLETES...

Beszélgetés Kelle Antal ArtFormerrel

Csiszár Mátyás

Csiszár Mátyás: Miután elkezdtem megismerni a munkásságod, két do- log nem hagyott nyugodni. Az egyik az az, hogy tulajdonképpen hogyan is definiálhatók az alkotásaid. Hogyan érdemes rájuk tekinteni: mint geometrikus absztrakt szobrokra, mint játé- kokra vagy esetleg mint matematikai modellekre? A másik dolog pedig a művészneved volt. Ahogy ástam bele magam az életutadba, rájöttem, hogy a két dolog abszolút összefügg.

Kelle Antal ArtFormer: A hagyományos művészeti kategóriákban nem tudom magam elhelyezni. Tisztelem azokat, akik a „megszokott rendszereken” belül hoznak létre kiváló dolgokat. Én azonban azt gondolom feladatomnak, hogy kitágítsam ezeket a fogalmakat. Munkáim a képzőművészethez állnak legközelebb. Ha térbeli dolgokat csinálok, az emberek többsége azt gondolja, hogy szobrok, én inkább modelleknek mondanám őket. Azonban nem lemodellezek dolgokat, hanem az alkotásaim önálló műtárgyak, absztrakt vizuális modellek. Amikor azt a kifejezést használjuk, hogy művészet vagy képzőművészet, fennáll az egyre erősödő dilemma, hogy mit melyik skatulyába tegyünk. Elég, ha csak a performanszt nézzük: ha már kategorizálunk, az miért nem a színházművészethez tartozik? Én persze kimondottan örülök az ilyen összeolvadásoknak. És hozzám hasonlóan mindig vannak és lesznek olyanok, akik a köztes területeken mozogva, csak körülírással definiálhatók. Vannak képzőművészeti alkotások, melyek társadalmi problémákra reflektálnak, és vannak, amelyek vizuális vagy formai dolgokat tartanak fontosnak. Ezek persze kapcsolódhatnak, egy- idejűleg is megvalósulhatnak, de a lényeg szerintem a gondolkodás kitágítása. Én olyan modelleket szeretek készíteni, amelyek egyszerre élvezhetőek vizuálisan, narratívák sokasága is kiolvasható belőlük, ugyanakkor megtartják a játékosságukat.

Screenshot 2020 05 26 at 18.11.17

Kelle Antal ArtFormer: Geometriai Panteon (Opus 212....250), 2004, mozgatható kinetikus szobrok Fotó: © Oravecz István / HUNGART © 2019

Hogyan került a nevedbe az ArtFormer kifejezés?

Számomra a művészet, illetve az alkotás nem más, mint állandó mozgás az esztétika, a tudomány és a játék határterületein. Ennek a komplex folyamatnak az összegzésére találtam ki az ArtFormer szót, és vettem fel művésznévként, illetve használom az artformert erre a tevékenységre.

Screenshot 2020 05 26 at 18.13.03

Kelle Antal ArtFormer: Máskockák (Opus 123), 2003, kinetikus szobor fából Fotó: © Oravecz István / HUNGART © 2019

Tehát az alkotói folyamat részeként fogalmazódnak meg benned a „modellek”, vagy a „modellezés” maga az alkotófolyamat?

A folyamat kezdete az, amikor valamilyen érdekességet, nehézséget, ismeretlen jelenséget látok. Aztán elkezdem keresni, milyen hasonlósága vagy összefüggése lehet egy másik érdekességgel vagy nehézséggel. Ha körvonalazódott a közös rész, akkor ahhoz próbálok valamilyen formát rendelni. A formáim egyszerűnek tűnnek, de minimum három elemből állnak, mert három elem segítségével már elég jól lehet viszonylatokat, kapcsolati rendszereket bemutatni. Ezek a formák tehát a térbeli modellek, amikben mindig van egy „hiba”. Ha már látom a véglegesnek tűnő formát, akkor egy kis részt megváltoztatok, finoman eltorzítok. Mi sem vagyunk tökéletesek, az én kockám sem tökéletes a Más kockák sorozatomban. Van rajta egy kivágás, amin keresztül egyedi módon tud csatlakozni másokhoz. Aztán itt a Helix, ami egy kúpnak látszó valami, matematikai értelemben azonban egyáltalán nem az. Ugyan ferdék rajta az átmetszések, azok mégsem elliptikusak. Nálam ezek a metszési síkok körök. A tárgyaimban igyekszem a játékosság irányába ellépni, és fellazítani a tudomány szigorú törvényeit. Az absztrakt vizuális modellek segítségével egyébként az emberi együttélés kérdéseire próbálok hasonlatokat, mintákat találni. Azt gondolom, hogy az emberi viselkedésformákban, a tárgyakban, a fizikai és a matematikai folyamatokban nagyon sok hasonlóság fedezhető fel. A modelljeimben minél inkább próbálom ezeket kihangsúlyozni, de csak a Jóisten tudna egy olyan modellt létrehozni, amibe mindent bele lehetne sűríteni. Mérő László a kiállításom kapcsán rendezett ankéton próbálta meghatározni, hogy a megismerésnek és az értelemadásnak milyen prioritásai vannak. Szerinte bizonyos dolgokat nem tudunk megismerni tudományosan, erre csak a művészetnek van esélye.

Screenshot 2020 05 26 at 18.26.42

Kelle Antal ArtFormer: Mondrian kihagyott stációi (Opus 117), 2003, interaktív szobor Fotó: © Oravecz István / HUNGART © 2019

Legutóbbi, Vasarely Múzeumban rendezett kiállításod is ilyennek tűnik. Legalábbis a Mesterséges érzelmeink cím nekem azt sugallja, hogy inkább az emberekről szól, mint a motorizált modellekről.

Igen, az emberi kapcsolatok megfigyelése, modellezése már régóta foglalkoztat. A Szépművészeti Múzeumban 2009-ben kiállított Nexus című munkám is ennek eredménye. A két hatalmas, egyenként hatméteres, „marionett- szerű forma” mozgását a telepített táv- vezérlő terminálokról lehetett irányítani a múzeumon kívül további két helyszínről. Annyi volt a csavar a do- logban, hogy egy adott személy egyszerre csak egy figurát tudott vezérelni. Így nem lehetett biztosan tudni, hogy a másik figura mozgását egy másik, létező személy vagy valamiféle mesterséges intelligencia, mesterséges érzelem generálja. Az emberi kapcsolatok rizikóját, a bizalom kérdéskörét foglaltam össze ebben a munkában. Nagyon érdekes, hogy nemcsak a gépeknek vannak mesterséges érzelmeik – hanem az embereknek is. Ezeknek a „tanult” érzelmeknek – úgy gondolom – nem korlátozható a mennyiségük, szemben az ösztönössel, ami kevesebb és persze állandó. Mint művészt, engem az érdekel, hogy az érzelmeink közül melyek azok, amik elemiek, természetesek, és melyek a tanultak, úgymond mesterségesek. Az érdekel, hogy ezek milyen arányban vannak jelen az emberben, és milyen a két típus együttműködése.

Screenshot 2020 05 26 at 18.37.11

Kelle Antal ArtFormer Szentföld (Opus 331) című munkája különböző nézőpontokból, renderelt grafika, 2005 HUNGART © 2019

Az együttműködés, együttélés problematikája eszembe juttatja a Szentföld című munkádat. A Helix után talán ez az, amit a legtöbben ismernek.

A Szentföld a Nézőpontok sorozatom egyik fontos állomása, ami lényegében nem más, mint egy kifordított kaleidoszkóp. Kicsit elüt a többi munkámtól, mert konkrét jelképeket használ. Olyan formahalmaz, aminek a negatívja utal a nem ott lévőre. Különbö- ző, de csak monoteista vallási szimbólumokat használok benne. Nevesítve: a keresztény keresztet, az iszlám félholdat csillaggal és a zsidó Dávid-csillagot. A nézőpontok váltakozása a legizgalmasabb tapasztalás benne. Ahogy egyszerre minden jelen van, ugyanakkor mégis kell egy kíváncsi, fürkésző tekintet hozzá, ami majd választ közülük. Embertársainkra sincs felírva, hogy milyen meggyőződés mentén vezetik az életüket, ezek csak odafigyeléssel olvashatók ki.

Akad jó pár képzőművész, akik szintén komoly életműveket hoztak létre a nézőpont változásokban és a matematikai absztrakciókban rejlő szépségek feltárásával. Elég, ha csak Csörgő Attilára vagy Waliczky Tamásra gondolunk. Húzható párhuzam köztetek? Mennyiben jártok hasonló utakon?

Beke László egyszer azt mondta, hogy művész az, aki ráismer bizonyos dolgokra és képes meg is mutatni azokat. A közös bennünk talán az, hogy mindnyájan sejtések alapján kezdünk el dolgozni egy-egy munkán. Kíváncsiak vagyunk, és a kutakodásaink során talált kis csodákat szeretjük megosztani a világgal.

Például azt, hogy egy absztrakt geometriai alkotásnak is lehetnek társadalomelméleti vonatkozásai?

Az egyik legkorábbi munkám, az INS felület egy térbeli pixel. A három éle: az igen (I), a nem (N) és a semleges (S) egyegy minősítésre utalhat. Ahol az I(gen) és a N(em) találkozik egy csúcsban, ott az egyik már könnyen átcsaphat a másikba. Olvasatok és absztrakciók végtelen mezeje ez a forma, egy olyan alkotóelem, amelyből építkezni lehet. Tehát megvan a megfeleltetése a platóni testekhez, de alapvetően ő maga egy speciális térbeli háromszög, ami legjobban egy egyenlő szárú háromszöghöz hasonlít, de az egyik oldalon pozitív irányú térbeli kiterjedése van, a másik oldala negatív kiterjedés, a harmadik semleges. Ez azért érdekes, mert ehhez bármit hozzá lehet rendelni. Például színkeverési módokat (színmátrixot). De nem csak színek megértéséhez jó, logikai mátrixnak is kiváló. Az olvasatok és absztrakciók végtelen mezeje ez a figura, ami az egyik nézőpontból körcikkely, egy másikból derékszögű há- romszög. Három irányból nézve logi- kus, geometrikus forma, viszont az öszszes többi nézetből inkább organikus. Sokan azt mondják, hogy falevélhez, illetve halhoz hasonlít, én csak organikusat mondok. Na most ez azt jelenti, hogy van egy tárgy, amiről egy időben különböző dolgot tudunk állítani, akár most, így, egymással szemben ülve is. Az INS-hez azért is nyúlok vissza sokszor, mert jól összefoglalja munkásságom lényegét: egy felvetés, ami tele van analógiák lehetőségeivel. Hiszen egy szélsőséges keretek közé kifeszített felületre az élet számos helyzetét rávetíthetjük.

Screenshot 2020 05 26 at 18.39.07

Fentről lefele: Kelle Antal ArtFormer az INS felület (Opus 297) című műve a budapesti Vasarely Múzeumban, 2019 és a munka alapjául szolgáló renderelt grafika, az INS felület (Opus 297) különböző nézőpontokból, 2005 Fotó: © Halápi Dóra / HUNGART © 2019


Kelle Antal ArtFormer (1953–) 

Ferenczy Noémi-díjas képzőművész, gépészmérnök, artformer. Tanulmányokat folytatott a rekonstruált dessaui Bauhausban 1988-ban, ahol pontosan húsz évvel később, 2008-ban a Kandinszkij és Klee mesterházakban állított ki. Geometriai absztrakciókból építkező, kinetikus modelljeivel vált nemzetközileg is elismertté, így olyan eseményeken mutatták be alkotásait, mint a Velencei Biennálé, a linzi Ars Electronica vagy a londoni Kinetica Art Fair.