Szűk kétszáz oldalon megtanítani a laikus olvasót, hogy hogyan kell dekódolni a képeket, az angol vidéki lófestményektől Anselm Kiefer applikált vásznáig?

Kicsit túlméretezett feladatnak tűnik, de a brit művészettörténésznő, Diana Newall állja a sarat. Sőt, nemcsak általános képelméletet közöl, hanem bezsúfolja a rövidke kézikönyvbe gyakorlatilag a teljes művészettörténetet, az összes fontos festőt (Masacciótól David Hockney-ig) és az összes kulcsfogalmat (a chiaroscurótól a concept artig). A szerző egy avíttnak tűnő sorvezetőt használ, a 16. században kitalált akadémikus műfajosztályozást. Egymás után veszi sorra az aktot, a portrét, a vallásos, a mitológiai és a történeti képeket, a csendéletet, a tájképet és a zsánerfestészetet. A megközelítése viszont egyáltalán nem elavult, a művészettörténet megkerülhetetlen klasszikusai mellett (mint Panofsky) a női aktok elemzésénél a feminista kutatók friss eredményeit is figyelembe veszi, a keleti témáknál Edward Saidet idézi, a holland csendéleteknél pedig Svetlana Alperst. És akkor még nem beszéltünk a kortársaknál felemlegetett Boudrillard-ról vagy Foucault-ról. A brit művészettörténész alapos munkát végzett, rövid zsebkönyve akár tankönyvként is használható, minden fontos információ megvan benne, rövid képelemzésekkel társítva. A 15–19. századig tartó, műfajszempontú bemutatáshoz pedig még hozzácsapott egy izgalmas lezárást a 20. századról, amely kifut egészen a 2007-es Documentáig.

Diana Newall: Mit üzen a kép? Scolar, Budapest, 2009, 192 oldal, 3900 Ft