Saját szójátéka szerint a három „kon” között helyezkedik el, ezek a konceptualisták, konstruktivisták és a komputerek. És ebben a viccében az is benne van, ami egész művészetét jellemzi, vagyis valami kis rendetlenséget csinálni egy rendszerben. Az egyik első komputerművész(nő) és a direkt előidézett véletlenek.

Jelenleg Berlinben, Zürichben és New Yorkban futnak egyéni kiállításai. Az 1947 óta Párizsban élő Vera Molnar, a komputerművészet grande dame-ja már gyerekként elkezdett „programozni”, amikor korai balatoni látképein szisztematikusan használta a paletta négy egymást követő színét. 1946 óta vallja magát absztrakt művésznek, mégis első egyéni kiállítására csak 1976-ban került sor. Itthon szerencsére egyre gyakrabban láthatóak művei: a Szépművészeti Múzeum 2010-es, jelentős, tematikus tárlata óta 2012-ben az egri Kepes Intézetben, a Ludwig Múzeumban, a Francia Intézetben és a Vintage Galériában. A Vasarely Múzeum nemrégiben nyílt Kód és algoritmus című kiállítását ugyancsak az idén 95 éves Vera Molnarnak ajánlották a szervezők. Az életmű retrospektív igényű áttekintésére ezúttal a Kiscelli Múzeum vállalkozott újra. A két kurátor, Cserba Júlia és Róka Enikő az itthon a legnagyobb Vera Molnar-anyaggal rendelkező Szöllősi-Nagy–Nemes Gyűjteményből válogatott. Az évtizedek óta szisztematikusan építkező kollekció nem csak Vera Molnarban erős, a konstruktív-konkrét témában is megkerülhetetlennek számít. A kiállítás egyúttal a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár gyűjteményfejlesztési koncepciójához is kapcsolódik, melynek egyik fókusza a Párizsban élő magyar alkotók műveinek gyűjtése. Ennek köszönhetően az elmúlt néhány év során Reigl Judit és Pátkai Ervin, újabban pedig Vera Molnar művei kerültek be a gyűjteménybe. A Szöllősi-Nagy– Nemes Gyűjtemény darabjai mellett először lesznek láthatóak ezek az új szerzemények. A kiállítás az életmű alapos ismerői számára is tartogat néhány meglepetést. Többek közt azt a kézzel szőtt gyapjúszőnyeget, melyet egy 1997-es, egyvonalas grafika alapján a békésszentandrási kéziszövő-műhely készített, vagy Molnar friss művei közül a legutóbbi kórházi tartózkodása alkalmával a napi menü hátoldalára, egyvonalas rajzok nyomán készült, ötméteres „szalagot”. Vagy a Klee-hommage-ok körébe vonható Montparnasse sorozat különösen szép darabját a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár gyűjteményéből. Vera Molnar struktúrát és véletlent ötvöző generatív művészetének kontextusa az 1910-es és 20-as évek konstruktivizmusán alapuló, geometrikus absztrakt művészet, közelebbről annak franciás változata (François Morellet, Julije Kniefer, Aurélie Nemours). Molnar monográfusa, Vincent Baby frappáns meghatározásával: „konceptualizmussal flörtölő anarcho-konstruktivizmus”1. 

Molnar ugyanakkor nem csak az első (női) komputerművészek egyike. Szöllősi-Nagy András a kiállítás katalógusában így pontosít: „Vera Molnar úttörő és első volt az algoritmikus és a véletlent tudatosan összekapcsoló és alkalmazó művészek között, hiszen jóval azelőtt, hogy számítógéphez jutott volna, már 1959-ben kidolgozta egy képzeletbeli gép, a machine imaginaire működési elvét és aszerint alkotott, mint egyfajta élő Turing-gép.”2

Molnart tehát elsősorban a kutatás foglalkoztatja, a rend, a struktúra, illetve a rendetlenség összekapcsolásának lehetősége. Kiindulópontja rendszerint valamely szabályos forma, ám a paraméterek minimális változtatása (a művész szavaival: „1% rendetlenség” hozzáadása) „komplex rendetlenséget” eredményez. Molnar a véletlent használja fel kompozíciós elemként. 1959-től a „machine imaginaire”, majd 1968-tól a valódi számítógép és a plotter segítségével generált művek az alapformákban rejlő variációs lehetőségek szisztematikus végiggondolását célozzák. Ugyanakkor művészetének elengedhetetlen tartozéka az irónia, a humor és a játékos távolságtartás. Továbbá a textualitás és a nyelvjátékok iránti fogékonyság, melyet egy azóta elhíresült mondata jelez a legtalálóbban: „A három »kon« között helyezkedem el: konceptualisták, konstruktivisták és a komputerek.”3 Ami nemcsak a művész szellemességéről árul el sokat, hanem alkotói módszereiről is. Vera Molnar már az 1940-es évek végétől készített hommage-okat, gyakran valamely személyes élmény hatására. Egyik visszaemlékezése szerint a sorozatok gondolata a Sonia Delaunay-vel való, a későbbiek szempontjából meghatározó találkozás hatására ötlött fel. Korai hommage-ai (pl. Dürer, Klee) egyaránt jelzik művészi hivatkozásait, illetve a szisztematikus képi gondolkodás megjelenését. Molnar rendszerint geometriai alapformák (négyzet, téglalap) segítségével, minimális vizuális események beiktatásával írja át saját nyelvére „választott mesterei”: Dürer, Theo van Doesburg, Monet, Cézanne, Klee, Malevics, Naum Gabo műveit. A műcsoport egyúttal a művészi gondolkozásmód vizsgálatát, a kompozíciós eljárás újraértelmezését, továbbgondolását is célozza. Egy-egy témához akár évtizedeken át újra és újra visszatér. A Kiscelli Múzeum válogatása az életművet meghatározó három nagy hommage-ciklus – Dürer, Cézanne, Klee – köré összpontosul, melyben a legnagyobb hangsúlyt talán a Sainte-Victoire ciklus kapja. A Cézanne-t is inspiráló provence-i hegyről, a Montaigne Sainte-Victoire-ról készült több száz darabos ciklus kollázsokat, gesztusfestményeket, szerigráfiákat, akrilképeket és fotókat tartalmaz. 4 A művész kamaszkorában egy Hokuszai-monográfiában felfedezte a híres Fudzsi-hegy görbéjét. Majd az 1970-es években rátalált a – statisztikai felmérésekhez is használt – Gaussgörbére, melyből – a már említett módon – „1% rendetlenség” hozzáadásával transzformációk sorozatát hozta létre. Később egy aix-en-provence-i tartózkodás során a Sainte-Victoire hegy kontúrjában ismerte fel újra a maga „ideálisan tökéletlen” Gauss-görbéjét. A Sainte-Victoire-variációk sorából a komputer segítségével készült, analitikusabb, szigorúbb printek, másrészt a szabadabb, spontánabb tépések és gesztusfestmények emelhetők ki.

„A természet fáradhatatlan szemlélése és a festészet néhány óriásához való kötődése között közvetlen kapcsolat van: az a meggyőződés, hogy egyeseknek jobban sikerült megfigyelni a világot, megérteni valamit rejtélyükből [...]” – fogalmazta meg – Molnar Monet-ciklusa kapcsán – Laurent Salomé az hommageproblematika lényegét.5 Molnar szisztematikus gondolkodásmódja mögött tehát mindig ott a személyes, az érzéki. Nem véletlen, hogy vizuális találkozásait gondosan vezetett naplók sorában (journaux intimes) rögzíti, melyben az egyes témákat vázlatrajzok, ragasztások, fotók, jegyzetek segítségével dolgozza fel. Egyfajta archívum ez, ahová akár évtizedekkel később is fordulhat inspirációért. „A Sainte-Victoire azóta is kísért” – emlékszik vissza a kiállítás katalógusában vele készített interjúban. „Egyik nap, mikor elindultam otthonról, a közeli ház leomló vakolatában a Sainte-Victoire- t láttam kirajzolódni. Gyorsan visszafordultam a fényképezőgépemért és készítettem róla egy fotót, amit azután komputeren tovább variáltam.”6 A szóban forgó fotósorozat látható a kiállításon, akárcsak az a livrimage, mely szintén a Sainte-Victoire-ral folytatott sok évtizedes párbeszédet viszi tovább. Egy négy vízszintes sávra vágott jegyzetfüzet ötletéből kiindulva Molnar négyféle színű és vonal vastagságú gouache gesztussal rögzítette a hegy vonalát. A száztizenkét oldalas könyv pontosan 6 765 201 Sainte-Victoire- t tartalmaz, mely ráadásul formailag is kifinomult és szellemes párbeszédbe kezd Raymond Queneau Százezer milliárd költeményével.

A Kiscelli Múzeum kiállításán a generatív művészet úttörője mellett egy másik Vera Molnar-kép is kirajzolódik, mely a „rátaláló” művészek örököseként mutatja be a művészt.7 Cézanne rokonaként, aki maga is „kutató”, „rátaláló” művészként határozta meg magát („Je cherche en peignant.”), és akinek életműve a „képződő” természet megragadását célzó, élethosszig tartó keresés volt. Cézanne-hoz hasonlóan Molnar esetében is a felfedezés folyamatán van a hangsúly: a véletlen érdekli, a meglepetés. „Monotonitás, szimmetria, meglepetés” – idézi egy alkalommal Baudelaire Fleurs du malhoz írt bevezetőjének sorait, majd hozzáteszi: „ez az én programom”. 8 Referenciáiban, „rátalálásaiban” rendre tetten érhető a modernitás hagyományához való komplex kötődés. „A múlt és a jövő művészete között ingadozom, hol előre, hol hátra tekintek”9 – nyilatkozta. 

Vera Molnar tehát a „befejezetlent” keresi, a „létesülőt.” „A kétség jobban tetszik, mint a megoldás” – fogalmazta meg egy alkalommal.10 A „kételyéről” persze újra Cézanne ugrik be, méghozzá Maurice Merleau-Ponty kételkedő Cézanne-ja. Pontosabban a Cézanne kételye című, híres szövege, mely 1945-ben jelent meg Franciaországban és nagy hatással volt a fenomenológia iránt fogékony művészek és teoretikusok körében.11 Így Molnar festőnek induló, majd a tudományos percepciókutatás felé forduló férje, Molnár Ferenc (François Molnar) számára is, aki egy 1958-as, François Morellet-ről írott szövegben idézte fel Cézanne „kételyeit”: „Ha megértjük Cézanne kételyeit, akkor talán Morellet festményeit is meg fogjuk érteni.”12 „A festő nem bolond” – idézi szövege végén François Molnar az ismert Cézanne-i bon mot-t.13 Egy későbbi szövegének Vera Molnar ugyanezt a címet adta: A bizonyosság efemer pillanata. „A festő nem bolond” (Paul Cézanne).14

Rendetlenség a rendben.
Vera Molnar művészete 
Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár, Budapest, 2020. március 15-ig

_{| 1 Vincent Baby: Introduction. In: Véra Molnar. Une rétrospective 1942–2012. Szerk. Sylvain Amic – Vincent Baby. Párizs, Bernard Chauveau Éditeur, 2012, 9. o. | 2 Szöllősi-Nagy András: Vera Molnar és a valószínűség. Ein Prozent Unordnung. In: Rendetlenség a rendben. Vera Molnar művészete. Szerk. Róka Enikő. Budapest, Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár, Szöllősi-Nagy–Nemes Gyűjtemény, 2019, 95. o. | 3 Az eredeti angol mondat jobban visszaadja a megfogalmazás szellemességét: „I situate myself between the three »cons«: the conceptualists, the construktivists and the computers.” Idézi: Catherine de Zegher: A Century under the Sign of Line: Drawing and its Extensions (1910–2010). In: On Line: Drawing through the Twentieth Century. Szerk. Cornelia H. Butler – Catherine de Zegher. New York, The Museum of Modern Art, 2010, 104. o. | 4 A témáról részletesen lásd: Szerk. Geskó Judit – Kumin Mónika: Vera Molnar / Cézanne. Budapest, Szépművészeti Múzeum, 2010 | 5 Laurent Salomé: Vera, que fétu? In: http://www.veramolnar.com/blog/wp-content/uploads/2016_Laurent_Salome_Vera_que_fetu.pdf, utolsó elérés: 2019.10.12. | 6 Cserba Júlia: 1% rendetlenség, 100% szabadság. Interjú Vera Molnarral. In: Rendetlenség a rendben. Vera Molnar művészete. Szerk. Róka Enikő. Budapest, Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár, Szöllősi-Nagy–Nemes Gyűjtemény, 2019, 31. o. | 7 A rátaláló („finder”) művészfogalom részletes tárgyalásához lásd: Richard Shiff: Cézanne and the End of Impressionism. A Study of Theory, Technique and Critical Evaluation of Modern Art. The University of Chicago Press, 1984, 55–152. o. | 8 Galéries Lafayette: All over / Portrait d’artistes / Vera Molnar, https://www.youtube.com/watch?v=6UUB2kplKOU, utolsó elérés: 2019.10.12. | 9 Cserba Júlia: A festő és a számítógép. Párizsi beszélgetés Molnár Vera képzőművésszel, a Sorbonne-egyetem tanárával. In: Élet és Irodalom, 1996. március 15., 8–9. o. | 10 Axel Rohlfs interjúja Vera Molnarral. In: Vera Molnar. Szerk. Maurer Dóra – Prosek Zoltán. Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület – Paksi Képtár, 2007–2008, 25. o. | 11 Maurice Merleau-Ponty: Cézanne kételye (részlet). Ford. Szabó Zsigmond. In: Enigma, 10., 1996/3., 76–89. o. A témához lásd: Richard Shiff: Doubt. Theories of Modernism and Postmodernism in the Visual Arts, vol. 3. New York – London, Routledge, London, 2008 | 12 François Molnar: Morellet festményei: az alapok nyomában (1958). In: A tekintet szintaxisa. François Molnar válogatott tanulmányai a kortárs művészet tükrében. Szerk. Faludy Judit. MTA MKI – Gondolat, 2011, 185–191. o. | 13 Uo. 191. o. | 14 Vera Molnar: Un moment éphémère de certitude, http://www.veramolnar.com/blog/wp-content/uploads/VM1980_moment.pdf, utolsó elérés: 2019.10.12.}