Kiállításra a látogató rendszerint intellektuális és szórakoztató élményért jár, vagyis hogy megnézze, megismerje az ott kiállított műveket. Természetesen egy jó tárlat esetében a befogadási folyamatot jelentősen segíti, ha a művészettörténész, kurátor koncepciója mentén a művek kontextusa is kellőképen megismerhető: jobb esetben a kíváncsibb látogatók a katalógus olvasásával otthon még hosszabbra nyújthatják az élményt. A Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár 60 év alatt a Föld körül című tárlatán mindez úgy valósul meg, mintha a múzeum mellett egy kalandregényben lennénk vagy mintha moziba is beugrottunk volna. Nem véletlen a kiállítás figyelemfelkeltő címadaptációja. A látogatás után sokak fejében megfoganhat az ötlet, hogy belekezdjenek egy kalandregény vagy kalandfilm forgatókönyvének megírásába. A vizualitás miatt maradjunk inkább a filmes hasonlatnál: ahogy a Kiscelli-dombon lesétálunk, a művek és azoknak apró részletei minimum négy kontinenst átívelő kalandfilm kockáival keverednek a fejünkben. A kurátor, Árvai Mária által a témához kapcsolt tények és az esetleges hipotézisek a kiállításon (és a katalógusban egyaránt) világosan különválaszthatók. Nézzük a tényeket, amelyekből már rögtön össze is áll a kalandfilm szinopszisa.

Budapest–Zürich–Párizs–Kairó– New York–Budapest

A főszereplő az 1924-ben Kairóban kopt családban született Makarius Sameer, aki kilencévesen édesapja munkája miatt már Berlinben élt. Innen a család 1940-ben a történelmi események miatt Magyarországon keresztül indult vissza Egyiptomba. Ám édesapja váratlanul meghalt, így Budapesten ragadtak, és a kis Makarius itt kezdte el művészeti tanulmányait. Hamarosan a svájci követségre került, és a második világháborút ily módon átvészelve Pán Imrén keresztül csatlakozott a magyar avantgárd szellemiséget továbbvivő csoporthoz, az 1945-ben alakult, leginkább a szürrealizmusban gyökerező Európai Iskolához. 1946-ban örökségi ügyek miatt folytatta útját Egyiptomba, de oda már az ún. Makarius­mappával indult, amely az Európai Iskola művészeinek 1945–46-ban készült műveit tartalmazta. A negyvenhat darab grafikai lap és rajz olyan kulturális transzfer alapjának tekinthető, melynek célja egyrészt a nemzetközi bemutatkozási lehetőség megteremtése, illetve a művek eladása volt. 1946 májusában vöröskeresztes teherautón indult el Svájc felé, ahol Kállai Ernő ajánlólevelének köszönhetően Max Bill segítségével már 1946 nyarán megrendezte az első kiállítást a grafikákból. Itt a kiállított anyag kiegészült a későbbi felesége, Reiner Éva által szállított további művekkel. Rövidnek tervezett, de végül hat évnyi kairói tartózkodás után Makarius Reiner Évával egy időre Párizsba ment, majd 1953-ban Buenos Aires-ben telepedtek le, ahol Makarius 1954-ben egy kereskedelmi galériában, majd 1957-ben a város egyik modern művészeti múzeumában immár nemzetközi kontextusban mutatta be a dél-amerikai közönségnek a magyar műveket, majd 1968-ban saját galériájában rendezett belőlük kiállítást.

Makarius kurátori, kultúrdiplomáciai tevékenysége mellett kísérleti filmeket, illetve projektogramoknak nevezett képeket és fotókat is készített. Az 1980-as években New Yorkba utazott, ahol az Európai Iskola egyik alapítóján keresztül megismerte Müller Miklós sejtbiológust, aki 1988-ban megvásárolta a mappát, így az a Müller–Keithly-gyűjtemény része lett. Magyarországon 2003-ban, majd 2006-ban mutatták be a mappa anyagát, ami végül a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtárba került.

A szinopszis után a treatment1 vagy, ha bátrabbak vagyunk, a forgatókönyv megírásához már hipotézisekre is szükségünk lesz. A kiállítás által felvetett kérdések izgalmas dramaturgiát ígérnek.

Sok kérdésre a remekül felépített kiállítás és a témát több szempontból is rendkívül alaposan megvizsgáló katalógus tanulmányai részben válaszokat is adnak. A kiállítás koncepciója nagyban segítheti „filmes munkánkat”, hisz a Makarius­mappa szempontjából érdekes helyszíneket, valamint a főszereplő Makarius kultúrdiplomáciai, illetve művészi tevékenységét mutatja be. A kiállítás mellékszálai és Árvai Mária katalógusban szereplő tanulmánya emellett a mellékszereplők (Makarius felesége, Reiner Éva, és a művésztárs, Marcel Jean) karakterének kibontásában is segít. A teret körbejárva további kérdések cikáznak: miért nem tudott a mappa a nemzetközi színtéren betagozódni? Mi is volt az eredeti cél a mappa létrehozásával és külföldi bemutatásával? Miért olyan, amilyen a művészektől válogatott munkák aránya? Sameertól miért csak egy mű szerepel? Ki válogathatta a műveket? Ezzel kapcsolatban Földi Eszter tanulmányában Kállai Ernő mellett magát Makariust is megnevezi. A művek válogatásának szempontrendszerét illetően érdekes lehet az a kérdés, hogy vajon mi befolyásolhatta azt nagyobb mértékben, az eladási cél vagy még inkább a kulturális kapcsolatszervezés szándéka, ami rendkívül fontos lehetett a művészeknek egy ennyire kiszámíthatatlan történelmi, gazdasági helyzetben. Mind a kiállításból, mind a katalógusból világosan kiderül, hogy a felvetődött kérdésekre a válaszok mennyire alapulnak tényeken, illetve hipotéziseken. A Ma­ karius­mappa kontextusának értelmezéséhez segítséget nyújtó, a térben világosan elkülönülő mellékágak között az Oratórium központi részében kiállított művek szemlélése közben figyelmünk a kalandról átterelődik a lényegre.

A kalandon túl: a művek

A treatment megírásához segítséget nyújtó kérdések felsorakoztatása után a moziból ugorjunk kicsit vissza a múzeumba, és nézzük meg a Makarius­mappa műveit, amelyeknek bravúros anyagkezelése a legmodernebb technikai eszközökkel sem reprodukálható. Földi Eszter a katalógusban olvasható tanulmányában kiemeli, hogy az Európai Iskola expresszív-szürrealista-konstruktivista szemléletéhez a papíralapú műfajok alapvető jelentőséggel bírtak kis méretük és könnyen terjeszthetőségük miatt.

A lapok szélessége és magassága 10 és 30 cm között váltakozik, a felületet kitöltő vonalak és formák szinte gesztusként hatnak. Elragadó, ahogy a művészek a felület méretének megfelelő, maximális intenzitású gesztust hozzák ki magukból. Természetesen a gesztus fogalmáról a szintén a szürrealizmusban gyökerező, a második világháború traumáit feldolgozó absztrakt expresszionista monumentális festmények juthatnak először eszünkbe. A meglepetés épp ebben rejlik: míg Pollockék egész testből, erőteljes dinamikával készítették képeiket, a Kiscelliben látható grafikák és rajzok esetében mindez csuklóból történt. Ennek az alkotómódszernek egyik kiindulópontja az elődnek tekintett Vajda Lajos lehetett, akinek rövid életművében papíralapú munkáin 1937-től végigkövethető a kompozíciót meghatározó dinamika – csomagolópapírra készült, 1940–41-es kompozícióinál a megnövekedett méret velejárója a lendületesebb gesztus.

Alapos megfigyeléssel, ahogyan Vajdánál, úgy a Makarius­mappa különböző lapjain is nyomon követhető az átgondolt komponálási mód. Néhol (Lossonczy Tamás, Gadányi Jenő képein) halványan, de felsejlik a kompozíció alapstruktúrája, ebbe illeszkedik a szénnel, tussal, krétával, ceruzával rajzolt dinamikus vonalrendszer. A különböző anyagokban rejlő lehetőségeket kihasználva nagy variabilitással elkészült műveket láthatunk. A művészek egy része, Makarius Sameert is beleértve, egy időre elhatárolódott a figurális kompozícióktól, és létrehozta az Elvont Művészek Csoportját, amelynek teoretikus alapját Kállai Ernő bioromantika-elmélete határozta meg. Eszerint az absztrakt formák forrása „a természet rejtett arca”, mely szabad szemmel nem látható. Erre reflektál a kiállításon látható elektronmikroszkópos felvétel, melyet a sejtbiológus Müller Miklósról (a mappa megvásárlójáról!) neveztek el. Az egysejtű felnagyított képén láthatóvá válnak a mappa absztrakt művein is visszaköszönő részletek, textúrák.

A kis méretű grafikák, ha hajlandók vagyunk közel menni és elmerülni a látványban, a mikroszkóp képéhez hasonló világokat rejtenek. Lossonczy Tamás tussal, illetve akvarellel készítette lírai absztrakt kompozícióit. Érdemes közelebbről szemügyre venni ezeket a szinte minimálisra redukált apró, színes felületeket, amelyeken néhol tussal, néhol színes ceruzával variálja az akvarellpontokat. Különösen érdekes a vöröses-sárgás biomorf forma alatt felsejlő lágy, transzparens rózsaszín felület. Hasonló alakzatok figyelhetők meg Marosán Gyula rézkarcain. A horizontvonallal jelölt térben keverednek a kontúrral zárt, különböző dinamikájú felületkitöltéssel rendelkező formák és a különálló, szabadon lebegő sugaras vonalstruktúrák, apró vonalörvények. Gadányi Jenő Absztrakt táj című művének vonalkázott, pettyegetett, pontozott, örvénylő finom tusgesztusait az alatta lévő visszafogott színű akvarellfelületek teszik líraibbá. Gyarmathy Tihamér ceruzával és színes zsírkrétával készült rajzain nyomon lehet követni az alkotói folyamatot; kiderül, hogy a csuklóból irányított különböző dinamikájú gesztusok számos lehetőséget rejtenek. A zsírkréta és a színes ceruza anyagi minőségének különbségén túl a kompozíció meghatározó eleme az egymást metsző és párhuzamosan futó apró, íves vonalkák karcolata, illetve magának a papírnak a textúrája. Erőteljes színdinamikájú biomorf formákból építkeznek Rozsda Endre és Zemplényi Magda ceruzarajzai is. Keletkezési idejével és egzakt geometrikus struktúrájával is kicsit különállónak tekinthetjük Makarius Sameer linómetszetét. Míg a mappát tartalmazó grafikák, rajzok (az elődök: Ámos Imre és Vajda Lajos műveit leszámítva) 1945–46-ban készültek, Sameer alkotása 1943-as. A fekete-fehér kompozíción az erőteljes geometrikus formák között egy rácsrendszer, illetve lágyabb, apró íves minták rajzolódnak ki.

A különböző technikával létrehozott lágy és statikus felületek dinamikája határozza meg a figurális műveket is. Korniss Dezső Illumináció című monotípiasorozatának lapjain az antropomorf és geometrikus struktúrák erejét a rusztikus hatású, szelídebb alap ellensúlyozza. Anna Margit 1946-os Fej kompozíciójának drámáját a grafit, a tus, a tempera és az olaj expresszív összjátéka határozza meg. Az arcon felsejlő fehér alap és a temperával felvitt telített fehér tempera nyerseségét az újabb rétegben rákerülő ceruzás sávozás oldja fel. Bán Béla határozott kontúrral és sűrű, erőteljes tusvonalakkal kitöltött felületekkel megrajzolt Fejének kompozíciója alól felsejlenek a kék-narancs akvarellel felrakott lazúros gesztusok. Bánhoz hasonlóan Barcsay Emberpár kertben című művét is ez a kettősség határozza meg, az akvarellel, színes krétával expresszíven kialakított háttér transzparensen illeszkedik a tussal készült figurális réteghez.

A Vajda-féle rajzmontázsok rendszerét eleveníti fel Szántó Piroska lírai hangulatú, akvarellel színezett tusrajza, ahol a szentendrei motívumokat a rá jellemző növényi elemmel, ebben az esetben egy lágy vonalvezetésű karalábéval szerkeszti egybe.

Figyelemre méltó Bálint Endre Bergen­ Belsen című sorozatának technikaválasztása. A második világháború drámájának kifejezésére Bálint a linómetszetet választotta: a fekete alapból felvillanó pozitív-negatív formáknál szinte nyo- mon követhetjük a linómetsző kés határozott, nyers metszéseit, így a tragédia szimbólumainak, motívumainak szerepeltetésén és a formai megkomponáltságon túl az expresszív felületkidolgozás is jelentést hordoz.

E rövid képleírásokból is kiderülhet, mennyire fontos döntés volt az anyag megválasztása. A műveket eredetiben szemlélve lépésről lépésre lehet elbontani a különböző gesztusokat. Az alapos megfigyelés során azokra a kérdésekre kaphatunk választ, hogy az Európai Iskola művészei a korlátozott lehetőségek között a különböző technikákat hogyan és miért variálták gyakran akár egy-egy művön belül is, meglepő változatossággal. Ez különösen szembetűnő, ha az Oratórium után a folyosón sétálva a múzeum saját gyűjteményének Európai Iskolá-s darabjait is végignézzük.

Happy end

A kalandfilmek rendszerint happy enddel végződnek, a hős különböző akadályokat leküzdve eléri célját. Makarius Sameernek ez nem sikerült, a viszontagságos körülmények között bemutatott kiállítások nem hozták meg az Európai Iskola művészeinek a nemzetközi szakmai sikert. Mindeközben az Európai Iskola tagjai 1948-ban kénytelenek voltak tevékenységüket csoportként befagyasztani Magyarországon. A „Mi lett volna ha...?” kezdetű kérdések egy filmforgatókönyvhöz talán jól jönnek, de a művészettörténet-tudomány szempontjából nincs relevanciájuk. Ám a művek visszakerültek Budapestre, most a Kiscelli Múzeumban láthatók is – nem is létezhet ennél nagyobb happy end a nézők számára.

60 év alatt a Föld körül. Az Európai Iskola grafikái a Makarius–Müller-gyűjteményből. Kiscelli Múzeum, Budapest, 2021. november 21-ig

(1) Treatment: a film cselekményének néhány oldalas összefoglalója.