Alfons Mucha ismeretlen régi pompát és fülledtséget idéző plakátjainak megjelenése a 80-as évek Magyarországának poszterboltjaiban a hamarosan bekövetkező változások egyik előjele volt. Az azóta eltelt évtizedek alatt stílusa itthon is közismertté, szinte megszokottá vált, de néha nem árt friss szemmel nézni a régóta ismerős arcokat. A kecskeméti Bozsó Gyűjtemény Alfons Mucha – A szecesszió vonzásában című kiállítása erre most jó alkalmat ad.

Az addig Makart hatása alatt álló, történelmi falfestményeket és édeskés nyomatokat készítő fiatal cseh művész 1887-ben Párizsba érkezve hamarosan ráérzett a korszellemre: a szecessziós iparművészet dekoratív, historizáló irányzatát, amiben aztán haláláig alkotott, már a kortársak is „Mucha-stílusként” azonosították. De mik ennek a sajátos stílusképződménynek az összetevői? Mitől olyan összetéveszthetetlen ez a plakátokon, folyóiratcímlapokon, könyvillusztrációkon, dekoratív pannósorozatokon, asztali étkészleteken megjelenő kavargás?

Mucha alkotásainak központi figurája egy (általában) fiatal, egyszerre bájos és erotikus kisugárzású nőalak, aki mesebeli tündér, de femme fatale is. Pillantása olykor kihívó, olykor pedig mintha épp álomból ébredne vagy teljesen más tudatállapotban, szinte révületben leledzne – egy profán szent. A képzetet erősíti a nőalakok önálló életet élő, sajátos hullámokban kígyózó hajviselete (innen ered Mucha stílusának egyik gúnyneve is: makaróni stílus) és azok a hol növényi, hol geometrikus motívumokból, arabeszkekből álló alakzatok, amelyek szinte glóriaként lebegnek a fejük körül. A nőalakokat borító, dekoratív gyűrődésekbe rendeződő leplek nagyvonalúságát pedig az általuk viselt bizáncias ékszerek filigrán aprólékossága ellenpontozza. Mucha előszeretettel használt saját készítésű fotográfiákat művei előtanulmányaként. Első fényképeit még Münchenben készítette kölcsönkamerával, párizsi műtermében pedig már saját felszereléssel dolgozott. A modelleket általában nem előre meghatározott céllal fotózta, inkább több pózt rögzített: az így készült variációkból olyan archívumot hozott létre, amelyhez a későbbiekben, egy-egy új megrendelés esetén, inspirációért fordulhatott. Ezek az előkészítő vázlatként funkcionáló fotók, amelyekből most Kecskeméten, a Bozsó Gyűjteményben is látható válogatás, mostanra érdekes kordokumentummá váltak, megörökítve Mucha elegáns bútorokkal, keleti drapériákkal, könyvekkel és műtárgyakkal zsúfolásig teli, sajátos hangulatú műtermét. (Aki szerencsére azt is lefényképezte egyszer, ahogy Gauguin harmóniumon játszik ugyanitt.) Némi rosszindulattal megjegyezhetjük, hogy összevetve a fotókat a kész művekkel, a modellek Mucha keze alatt váltak eszményi szépségekké.

Valójában nem is ezek a szoborszerű, olykor szinte kétdimenziós nőalakok adják a művek dinamikus, ritmikus jellegét, hanem a „Mucha-recept” további összetevői, a figurát körülvevő, vele szinte organikusan összefonódó természeti, indás-virágos motívumok. Jó példa erre a Virágok című, dekoratív pannósorozat – ebben a műfajban az első, a nagy sikert hozó Évszakok után még számos ilyet tervezett –, amiben négy virágot (Szegfű, Rózsa, Nőszirom, Liliom) személyesít meg, és amelyeken a növényi környezet, azaz a virágok még a szokásosnál is sokkal naturalisztikusabbak, kevésbé stilizáltak. Mucha számára fontos volt, hogy művészete ne csak a párizsi szalonok zárt körű közönségének szóljon, hanem az akkoriban a sajtó által formálódó nagyobb nyilvánosságnak is. Valamiféle demokratizálódás igénye, pontosabban a vágy, hogy a művészet hassa át a mindennapi életet is, az Arts and Craftsszal indult, majd az art nouveau-ban folytatódott. Mucha iparművészeti munkássága is tömeggyártás és luxus sajátos elegye volt: a bárki számára hozzáférhető, több százas példányszámban készülő plakátok, dekoratív pannók és illusztrált könyvek drága, luxusszámba menő kivitelezésben (pl. szaténon, pergamenen, japán papíron) is megvásárolhatók voltak. A plakátok nőalakjaira tervezett ékszereket pedig a kor neves ékszerésze, Georges Fouquet el is készítette – persze csak kis példányszámban.

Alfons Mucha – A szecesszió vonzásában, Bozsó Gyűjtemény, Kecskemét, 2019. december 1-ig