Az Astronomical Journal szeptemberi számában megjelent egy cikk, ami hírül adta, hogy a NASA Kepler-teleszkópjának legfrissebb felvételei szerint közel 10 milliárd, a Földhöz egészen hasonló bolygó kering a Tejútrendszerben.

Ha ez igaz, akkor minden olyan mű, amin feltűnik az op-artra jellemző raszter, vagyis pontháló: művészi vonatkozása mellett potenciális világtérkép is. Így aztán Kusovszky Bea legújabb festményei, bár minden bizonnyal szándék nélkül, valójában portrék és panorámák csoportképei. Layered realities IV. (Rétegelt valóságok IV.) című munkája, mint egy nagyon-nagyon távoli felvétel, szerves egésszé szerkeszti az alkotórészeket, ahogy minden absztrakt kép is figurák sokaságát olvasztja magába. Bár a művész korábbi alkotásain már feltűntek az időközben ismertetőjegyévé vált absztrakciók, mindeddig a figuratív, fotórealisztikus elemek jelentették az origót. Kompozícióiban kulcsfontosságú viszonyítási pontok voltak az emberalakok, de ezektől mára eltávolodott. Ezzel egyidejűleg az ecsetet a kevésbé művészi, de célravezető kompresszorra cserélte, így eszköztára bővítése révén vezetett az út a geometrizált, nonfiguratív képekig. Nem paradigmaváltás, inkább mérföldkő ez az új „gesztus” – korábban kiragadott figuráit visszahelyezi az egészbe, és engedi őket a környezetükbe veszni. Elvégre már egy nagyobb látószöggel is elbír. A pop-art és Roy Lichtenstein hatása szembetűnő. Tőle eredeztethető a kezdeti, raszterpontos ábrázolás technikája, amit a Layered realities IV. és a sorozat többi képe esetében is úgy alkalmaz, hogy az már nem a pop-art, hanem sokkal inkább az op-art jegyeit hordozza. Felhasználva a Moiré-effektust – mely a több rétegben használt, egymáson elcsúsztatott felületektől jön létre – többdimenziós hatást kelt a vásznon, az alakzatokat mozgásba lendíti. Az egészen egyenletes felületképzésnek és a precíz airbrush eljárásnak köszönhetően hibátlan az interferencia. Ez az optikai csalás szinte önállóan produkál új mintázatokat, és a végtelen képmélység érzetét kelti. 

A horizontális és a vertikális síkok keresztezése feszültséget generál. A színek és a formák szabad áramlásának csak a festett keretek szabnak határt. Voltaképpen nem zárható ki, hogy az univerzum mégiscsak véges tartomány. A festmény szegélyén feltűnő három keret nemcsak hogy rendezi az idomok random viszonyát, de a kép a képben játékát is felkínálja, hisz a keret is keretbe kerül. Kusovszky Bea kifejezetten a galériák kiállítótereihez, az úgynevezett white cube jelenséghez igazodva választotta ki a keretek színeit. Így azok közül a legszélső, a leggyakrabban használt falszínnel azonos: törtfehér. Ezáltal a kép tényleges határvonala kérdésessé válik. Szintén a kép kontúrját kérdőjelezi meg a kompozícióba hosszan, átlósan benyúló sötétkék, illetve szürke sáv, mely túlfut a belső kereten, vitatva ezzel annak jelentőségét, eredeti funkcióját. A művész munkáira jellemző erőteljes, rendkívül dekoratív színek ezúttal visszafogottak, egymás komplementerei. A kék és a narancssárga együttműködése szembetűnő karakter. A helyenként színes alapra, másutt közvetlenül a fehér vászonra festett raszteres felületeket az optikai színkeverés miatt egészen közelről kell szemlélnünk ahhoz, hogy megállapíthassuk a kiindulópontot, vagyis az alap színét. Illő távolságból nézve pedig igazi térélményre számíthatunk, ami a rétegek szimbiózisa nélkül nem jöhetne létre. Talán nem véletlen, hogy a koncepció, tehát a rétegek közti kapcsolat ötlete hasonló ahhoz a brémai művészcsere programhoz, amelynek keretében (!) két művész két hónapon keresztül közösen alkot. A Heimat & Welt projekt eredményeként idén Pia Pollmanns fotósorozata Kusovszky Bea rétegelt valóságaival együtt kerül bemutatásra.

Képeink tükrében, Liget Galéria, Budapest, 2019. október 10-ig