PÁRIZS AZ Ő BAKONYUK
Miroslav Kraljević, a horvát modernista
A horvát modern festészet a huszonhét éves korában tüdővészben meghalt Miroslav Kraljević fellépésétől számítódik, aki előző, Párizsban töltött évének tanulságait mutatta be 1912 késő őszén a zágrábi Ullrich Szalonban. Közönségsikert nem aratott, a korabeli zágrábi kritika maskarádénak tartotta, amit kiállításán látott, de fiatal pályatársai ünnepelték; hatása 1913- ban bekövetkezett halála után is még hosszú évekig kitartott, az impresszionisztikus kezdeményektől az expresszionizmus irányába tolva el az akkori évek horvát festészetének újat akaró törekvéseit. Maskarádét azért emlegethetett a kritika, mert az egyik portré – amely azóta Kraljević leghatásosabb, legtöbbet reprodukált képének számít – egy szmokingos, cilinderes, monoklis, ámde akkor még csak huszonhárom éves fiatalembert ábrázol sétapálcával, őzbőr kesztyűvel, bonvivánként, ahogy azt a cím is nyomatékosítja. A modell, Ante Masovčić egy jó családból való, akkoriban épp Párizsban tanuló fiú, 1913–14-ben Arsène Massoff álnéven ír majd színikritikákat és él bensőséges barátságban a párizsi Odeon egyik – lengyel származású – színésznőjével. 1917-ben pedig ő forgatja le már otthon, a Brcko Zágrábban (Brcko u Zagrebu) című első horvát játékfilmet. Ebben a vidékről érkezett címszereplőt elbűvölik a nagyváros hívságai, azok közül is leginkább egy operettszínésznő, aki- vel bejárják a korabeli Zágrábot, elmennek fürödni a Száván kialakított strandra, beülnek egy kávéházba. Itt azonban a főhős időközben szintén a városba érkezett felesége egy szódásüveg segítségével véget vet a liezonnak – a locsolás úgy tűnik, nagyon népszerű az egyes nemzeti filmgyártások kezdetén (a Lumière testvérek is ezt találták viccesnek a Megöntözött öntözőben). Érdekes adalék, hogy a stáblistán a film rendezőjeként feltüntetett Arsen Maast csak pár éve azonosították Masovčić-tyal, amikor egy filmtörténész a zágrábi Moderna galerija Kraljević-tárlatán a kísérőszöveget olvasva a név és az álnevek hasonlóságából kiindulva összerakta, hogy a bonvivánként megörökített Ante a film forgatásakor épp a zágrábi Nemzeti Színház titkáraként dolgozott, a film szereplői pedig ott játszó színészek voltak. (A zágrábi színházépületet egyébként ugyanaz a Fellner és Helmer cég tervezte, amelyik a Vígszínházat és egy csomó vidéki színházépületünket, úgyhogy igazi monarchiavégi történet ez is, amelyben összefonódik operett, modern festészet, fürdőkultúra, film – miközben már rég zajlik a Monarchiát és a közös Európát darabokra szaggató első világháború.)
De térjünk még vissza Párizsba az 1912-es évbe, amikor Miroslav Ante társaságában, megszabadulva a jó családok jelentette elvárásoktól (és talán a korai halál tudatában) állandóan színházba, mulatókba, bordélyokba jár. Egy rövid ideig részt vesz a Grande Chaumière akadémia kurzusán, ahol lehet élő mo- dell után dolgozni, de hamar abbahagy- ja az iskolát és inkább minden energiájával a nyüzsgő párizsi életbe veti magát. Főleg az éjszakaiba, de megnézi az Orosz Balett előadásait is, ezek emlékét őrzik Nyizsinszkijt és Karsavinát A rózsa lelke című előadásban ábrázoló rajzai, de kevésbé lelki jeleneteket is megörökít, például egyik legjobb tusrajzán, amelyen az éjszaka végén, már elázott állapotban két zsakettes, cilinderes figura cipel egy hiányos öltözete ellenére is méltóságteljes, a helyzetet rezignáltan uraló orfeumi nőt. Hála a színházi, az éjszakai és a nagy- világi életben otthonosan mozgó (később diplomataként működő) barátnak, a Miroslav Kraljević által hátrahagyott, a pálya rövidségéhez képest elképesztően nagyszámú, mintegy hatszáz darabra tehető életmű jó része az akkori párizsi élet legsűrűjét dokumentálja. Az említett festmény és rajz, több más mű, korai, családi témájú képek, önarcképek, szobrok és a hatása alatt alko- tó festők műveinek társaságában hónapokig vendégeskedett Budapesten az idei horvát uniós elnökség alkalmából (és a pár éve a magyar elnökség apropójából Zágrábban bemutatott Rippl-Rónai- kiállítás viszonzásául) rendezett tárlat részeként. A vírushelyzet miatt a kiállítás sajnos csak tíz napig volt látogatható – kárpótlásul adjuk közre most ezeket a képeket. De ha élőben akarnánk látni őket, akkor Zágrábba, illetve Splitbe utazhatunk – ami nem is olyan rossz opció.
Miroslav Kraljević, a horvát modernista
A kiállítást Horvátország az Európai Unió Tanácsában betöltött elnökségének alkalmából a Horvát Köztársaság Kulturális Minisztériuma és az Emberi Erőforrások Minisztériuma rendezte Budapesten 2020. március 4. – június 30-ig a Várkert Bazárban, a zágrábi Moderna galerija közreműködésével. Kurátorok: Lada Bošnjak Velagić, Zvonko Maković, Biserka Rauter Plančić