Kevéssé feltérképezett tervezőgrafikai munkássága során Victor Vasarely az Air France-nak vagy a Renault-nak is dolgozott, de a legtöbb megrendelést gyógyászati, gyógyszerészeti cégektől kapta.

Ha meghalljuk Victor Vasarely nevét, akkor egyértelmű, hogy az op-art az első, ami eszünkbe jut róla, hiszen ez hozta meg világraszóló sikerét és életművének jelentős része is ehhez az irányzathoz köthető. Az op-art kezdeményezője és vezéregyénisége azonban – akárcsak más művészek – pályája kezdetén sokkal inkább alkalmazott grafikusként tevékenykedett, s ez biztosított számára megélhetést kezdetben Franciaországban is. Vasarely, vagyis Vásárhelyi Győző az érettségit követően a Labor Műszeripari Műveknél (egy laboratóriumi esz- közöket előállító üzem) dolgozott mint írnok, majd segédkönyvelő, közben pedig a kirakat számára is készített reklámtáblákat. Itt kezdte el érdekelni a gyógyászat, így 1925-től az orvosi egyetem esti kurzusait látogatta. Ezt 1927- ben abbahagyta, de közben beiratkozott Podolini-Volkmann Artúr művészeti szabadiskolájába, ahol a hagyományos, akadémikus festészeti ismereteket sajátíthatta el. Magyarországon töltött éveinek azonban az volt a későbbi karrierjét is leginkább meghatározó fordulata, hogy Pécsi József tanácsára 1928-ban tagja lett Bortnyik Sándor Műhelyének, amelyben a Bauhaus elvei szerint folyt a grafikai-reklámgrafikai oktatás és munka. Ez a szellemiség korai reklámgrafikáitól kezdve végigkísérte egész életművét: jó példa erre a planetáris folklór, vagyis a világűrbe kirajzó modern ember új formarendje, vagy a színes város elméletének kidolgozása. Vasarely tulajdonképpen a Bauhaus demokratikus alapgondolatát formálta át, alakította saját intenciói szerint: a művészet arisztokratikus jellegének megszüntetését szorgalmazta, hogy az szervesen beépülhessen a kor emberének mindennapi életébe. A művészet univerzális, mindenki számára elérhető, variábilis, de közben komplex – már „nemcsak” dekoráció, járulékos elem az épületek falán, hanem azok teljes jogú komponense.

Vasarely 1930-ban hagyta el Magyarországot, hogy a művészeti világ akkori fővárosában, Párizsban próbáljon szerencsét, ami ekkoriban a dekoratőr jellegű, kézműves tervezők európai paradicsoma is volt: többek között azért, mert az alkotók minden évben megmutathatták magukat a Grand Palais nemzetközi seregszemléjén. Itt hívta fel magára a figyelmet Vasarely is. Ekkortájt kiadóknak (Havas, Draeger, majd később Devambez) tervezett különféle nyomtatványokat, majd 1935-től az Éditeur Roger Bessard részére kezdett orvosi kiadványok reklámmellékleteinek megalkotásába, idővel pedig maga is betársult a vállalkozásba. Gyógyszer- gyárak, orvosok, könyvkiadók és reklámcégek számára az 1930-as és 1940- es években készült munkái egyöntetű- en a korszak modernista grafikai formanyelvébe illeszkednek: a realisztikus ábrázolás csak finoman, jelzésképp jelenik meg grafikáin, pont annyira, hogy még kivehetők legyenek az alapvető formák, alakok, de a kidolgozottság, a részletek már nem kapnak szerepet. A letisztult formaképzés, a néhány vonalra és elemre redukált tartalom egyértelműen a Bortnyik-iskola – és így a Bauhaus – öröksége. A magyar tervezőgrafika megújulásában nagy sze- rep jutott a 20. század elején kibontakozó avantgárd mozgalom vezető alakjainak: Kassák Lajosnak, Bortnyik Sándornak vagy Berény Róbertnek. Nemzetközi színtéren – Bécsben, Weimarban, Berlinben – szerzett tapasztalataik hozzájárultak egy új grafikai nyelv meghonosításához Magyarországon. Mivel ebben az időszakban és ebben a szellemi körben kezdte meg művészeti tanulmányait Vasarely is, így a Franciaországban is hódító modernista grafikát ezzel a németes vonallal tudta színesíteni. Vasarely ekképp nyilatkozott erről az időszakról: „Bortnyik tanítását igen nagyra tartottam, amikor úgy döntöttem, hogy elhagyom szülőhazámat, s Párizsban telepszem le, mert megbízható mesterség volt a kezemben, hibátlan technikával rendelkező kész rajzoló voltam, s a szemfényvesztést ugyanolyan jól ismertem, mint az új grafikai eljárásokat. Mindez lehetővé tette számomra, hogy könyvterveket, plakátokat, mindenféle illusztrációkat rajzoljak, s hogy tisztességesen megéljek, ne csak egy művész legyek a sok között a Montparnasse-on.”

Az orvosoknak és kórháznak címzett nyomtatványok tervein – kollázsain és grafikáin – erős kontúrral határolt alakok jelennek meg, egyértelműen kimutatva egy-egy kórtünet, egy-egy folyamat jellegzetességeit. Ilyen Vasarely itt látható, 1937-es kollázsa is, amelyen a gyógyulás metódusát kívánja rendkívül egyszerű jelek alkalmazásával érzékeltetni. A piros színben tündöklő (egykori) „beteg” erőtől duzzadó, dinamikus pozícióban jelenik meg, atletikus mozdulatát, vidám kisugárzását a szintén hirtelen mozgás érzetét keltő, kipattanó rugó is megerősíti. Az egészség szimbólumaként használt alakzat értelmezéséhez, a képnyelv dekódolásához nem kell túl sok idő: a végtelenül stilizált emberalak – akinek nincsenek arcvonásai, de még neme sincsen – és az őt az ágyból szinte kiröpítő rugó len- dületes kompozíciója azt az érzést sugározza, amikor a rosszullét, betegség elmúltával újra visszatérünk az életbe, vagy épp az élet tér vissza belénk. A hátteret kitöltő pontháló fő célja a sematizálás, a figyelmet ezzel is az előtérben szereplő figurára terelve. A pontháló, a raszter egyébként később, a 60-as években a pop-art fontos képépítő eszköze lesz, de mint látjuk, Vasarelynél ez már évtizedekkel előbb felbukkan. Egy másik illusztrációnkon, az iskolai túlterheltséget bemutató, 1937-es grafikán egy halom könyv rajzol ki egy arcot, ami a vonások alapján inkább az oktató sziluettjét adja ki, mintsem a leterhelt nebulóét. Egyszerű és ötletes grafikai tervein, mint látjuk, mindig helyet kap egy csepp humor is. Sőt szinte több csepp is, mint például a megfázást illusztrálva csaptelepszerű orral ellátott arcot vagy az orr sziluettjét megrajzoló kenőcsöt mutató ábrázolásokon. Ezek az „absztrakt” és narratív elemek vegyítésével született megoldások, amelyek később plakátokon vagy kiadványokban szerepeltek, végleges formájukban többnyire csak egy-egy színárnyalattal kiegészítve jelentek meg, ezzel is megfelelve a korszak plakátokkal, hirdetményekkel szemben támasztott elvárásainak. Vasarely tömör, jól értelmezhető grafikai játékaiból, bolondos karikatúráiból árad a harmónia, az összhatás egységes, felismerhető rajtuk az a kompozíciós rend, ami a Bortnyik-iskolának is a sajátja volt, és amelynek gyökerei a Bauhausig nyúlnak vissza. Elnézve a ma Magyarországon megjelenő gyógyászati célú (és minden egyéb tematikájú) hirdetéseket, csak irigyked- hetünk arra a korszakra, illetve annak grafikai nyelvezetére, amikor még a rossz közérzet megfogalmazása is mű- vészi kompozíciókban öltött testet. Vasarely reklámgrafikái is részét képezték a „művészet demokratizálása” új paradigmájának, vagyis amelyben az építészet, az urbanisztika és a dizájn valamennyi területe érintett, és amely szerint a művészi megformálás eredményeihez mindenki hozzáfér. A járvány miatt most ugyan nem, de az óbudai Vasarely Múzeumban talán valamikor majd mi is hozzáférhetünk orvosoknak és kórházaknak szóló ötletes, olykor humoros nyomtatványaihoz, amelyeken többek között a fáradtságot, idegkimerültséget mint tüneteket, illet- ve az ilyen szimptómákkal is járó betegségeket jeleníti meg. Mert lehet, hogy a művészet még nem teljesen demokratikus, de a betegségek igen. A meghűléshez, náthához, torokfájáshoz vagy a különféle bőrbetegségekhez mindannyiunknak azonos jogunk van.